H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Bartha Júlia: A török sírjelölés történeti áttekintése

az altáji népek hitvilágából, terjedhetett el, ahol a szent faként tisztelt keleti bükk (Fagus orientális) előtt áldozatot mutatnak be, amint azt a róla szóló sámánvers is tanúsítja: Arany levelű bűbájos kajin Hét árnyékú szent kajin Mély gyökerű arany levelű áldott kajin Fekete fejű fehér bárányt áldozok neked. A fa tiszteletére bemutatott áldozat szokása ma is eleven a tahtadzsik hagyományában. A kultusz másik megnyilvánulási formája, hogy a források fölé hajló bükkfákra fehér vagy vörös textilcsíkokat kötnek akik kívánságuk beteljesülését remélik, leginkább a gyermeket akaró asszonyok. Anatóliaszerte szokás a termékenységvarázslásnak ez a módja. Némely vidéken a fák tövében lévő sírkövekre is kötnek fehér rongydarabot. Jellegzetes temetőfának számít a keleti bükkön kívül a ciprusfa (Cupressus sempervirens); a tuja (Thujoideae) a fűz (Salex álba) és a fenyő (Pilea excelsa). A Fekete-tenger partvidékén szokás zöld ággal díszíteni a koporsót, színes rongydarabokat is aggatnak rá. Harputban tavasztól őszig két fűzfaággal kísérik a halottat. Elhantolás után egyiket a fejéhez, másikat a lábához szúrják. A fa stilizált ábrázolása a sírköveken az életfát - amelyen a halott lelke az égbe jut - jelképezi, a XIV. századtói jelenik meg. A XVII. század végétől újabb jelképekkel gazdagodik a temetőkultúra: a virágcserépbó'l, vázából futó növényekkel. A rózsán, szegfűn kívül a népi narkotikum, a mák is megjelenik mint az örök álom jelképe. A barokkal pedig feltűnik a körtével, almával, szőlővel rakott gyümölcsöstál, amely a XIX. századig jellegzetes díszítése marad a törökországi sírjeleknek. Kelet-Anatólia temetőiben a XV-XVI. századi sírköveken jelenik meg először a fegyver, mint a vitézség jelképe. A kard, tőr, balta sírjelen való ábrázolására a mongóliai temetőkben találunk párhuzamot. A jelkép a mai falusi temetőkben is megtalálható, azonban jelentése megváltozott. Icelben az erőszakos halállal haltak sírjelére festenek, vésnek bicskát ill. pisztoly vagy puska képét. Foglalkozásra utaló jelek a sírkövön a szövőszék, gyapjúfésű, a gyapjúlazításra használt íjfa és a tükör. Meglétükre Kayseri 4fl tartomány falusi temetőiben találunk jó példákat. A rituális sírmellékletek emlékét őrzik a sírjelre faragott használati tárgyak, úgy mint a kávépörkölő edény, kávéfőző, tálcán lévő teáskészlet, 43 Andrews, P. A. 1992. 91. p. 44 Karamagaraíí, B. 1992. 17-18. p. - Vö. Őrnek, S. V. 1971. 57. p. 45 Karamagaralí, B. 1992. 3. p. 46 Karamagaralí, B. 1992. 21. p. 47 Őrnek, S. V. 1971. 71. p. 48 Karamagaralí, B. 1992. 13. p. 49 Karamagarah' 1992. 53-56. p.; 61-62. fotó a temetőkatalógusban 50 Oguz leszármazottak, az alavita abdalok egyik csoportja. Egyike annak a A. 1992. 95. p. Vö: Carpini, P. 1934. 74-75. p. 51 Yilmaz, A. 1948. 85. p. 52 Ibrahim Pecsevi történetíró 1635 körül így számol be az élvezeti cikkek fenséges Konstantinápoly fővárosban, sem oszmán földön másutt kávé és 53 Lásd a taktadzsik halott kultusza. - Őrnek, S. V. 1971. 71. p. korsó, findzsa. Kayseri megye Elbasi és Güzelce falvainak temetőiben találunk rá szép példákat. A sírjelek anonimek, a halott kilétére a kövön látható jelen kívül semmiféle utalás nincs. Értékelhetjük a nemekre utaló jelnek, foglalkozásra utaló jelzésnek, de utalhat a halottetetés-itatás máig élő szokására is. A beltirek a sírba ételt, italt dobnak, a tahtadzsik az elhantolás után a sír fejnél lévő oldalán korsót és poharat helyeznek el, és kávéfőzéshez tüzet is gyújtanak. Abból ítélve, hogy a kávéfogyasztás viszonylag újkeletű szokás, a XVI. század második felében terjedt el birodalomszerte , élvezeti cikk lévén, fogyasztását csak a tehetősebb réteg engedhette meg magának, a temetői kávézás és a sírjelen a kávéfőző eszközök ábrázolása a helyi közösség számára rangjelző tartalmat ölthet. Az utóbbi feltevést erősíti, hogy a temetői kávézás szokása az Adana vidékén élő türkmének között, Elazig tartomány Baskil megyéjében Teslim, Aptal temetőjében szinte napi gyakorlat, s helyi értelmezésben a vendégszeretet és gazdagság jelképe. A fenti példa is mutatja, hogy a probléma rendkívül összetett, ugyanaz a jelkép egy-egy közösség számára más tartalmat hordozhat. A jelenség kulturális gyökere azonos lehet, az eredetileg azonos etnikai csoportba tartozók ha egymástól nagy távolságra kerülnek (pl. vándorló nomádok, illetve félnomádok) egy-két generációs váltás elég ahhoz, hogy az adott kulturális jelenség funkcióváltozás következtében, a megszokás erejénél fogva mint survival (kulturális csökevény) épüljön be a helyi közösség kultúrájába. Recens adatok sorát hozhatjuk még példaként eló'sorban a köznépi temetők jelrendszeréből. Erzurumban, Cankiriban, Kastamonuban a virágdíszítés a fiatalon elhunytak sírkövén látható, míg korábban csak a női sírjelek jellemzője volt. A már említett fegyver valaha általánosan a vitézség egyik jelképe volt, Icelben ma az erőszakos halálnemet jelzi, Kevenli faluban (Sivas vidékén) a példamutatóan élt férfi sírjelére kerül. Tunceliben faragatlan követ állítanak sírjelként, rá fegyver képét vésik, ugyanitt a köztiszteletben álló férfiak sírját kosfejes kő jelzi. A süveg, és egyéb fejfedős ábrázolás évszázadokon át a társadalom vezető rétegének sírjelölésében volt gyakorlat, ma a hodzsák sírjelén látjuk. Az Erzincan közelében lévő Sögütözü faluban a mélyen vallásos, tiszta erkölcsű ember sírjelén ibrik látható - a jel eredetileg a halottitatás szokására vezethető vissza. Kevenli faluban (Sivas megye) a vendégszeretet jeleként teáspohár és findzsa képét festik vagy vésik a sírjelre, ugyanez a jelkép Icelben a vízbefúltak sírjelén látható. negyvenhét féle táji, etnikai, vallási csoportnak amelyről Andrews ír. - Andrews, P. elterjedéséről: „Egészen a 962. (1555.) esztendőkig sem az Allah által oltalmazott kávéház nem létezett." - Lewis, B. 1981. 151. p. 180