H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Gulyás Éva: Felekezeti konfliktusok és kulturális különbségek a Jászkunságban a XVIII—XX. században

a karcagi elöljáróság adjon házhelyet és földet a papnak, a kántornak és a betelepülő katolikusoknak, s velük szemben a nagykunok elővásárlási jogát nem lehet alkalmazni. A karcagiak azonban még jó ideig nem engedelmeskedtek, csak 1772-ben, három évvel később voltak hajlandók a helytartótanács szigorú rendelkezésére kimérni a házhelyet és a földet. Még ebben az évben a templomépítést is elrendelték. A nagykunsági néphagyomány is megőrizte a katolikusok erőszakos betelepítésének emlékét, melyet Györffy István: A kereszt behozatala a Nagykunságra című írásában örökített meg. A többi nagykunsági település is szembehelyezkedett a betelepülő katolikusokkal, megtagadták a kért föld és a házhely kiadását. Pl. 1819-ben a kunhegyesi tanács a katolikus eklézsiához és parókiához szolgalmi jog alapján járó földről tárgyalt. A vita végül azzal az eredménnyel zárult, hogy ad ugyan a tanács valamennyi földet az egyháznak, de csak használatra és nem örökösen, s fenntartják a jogot arra, hogy bármi változás esetén a földet saját kezelésükbe visszavegyék. További ellenségeskedésre adott okot, hogy a katolikusoknak juttatott föld után nem járt rét, kaszáló, nádas, apró osztás föld, mint a redemptus tőkeföld után. Ráadásul a szikes, rossz minőségű, a határ legtávolabbi részén lévő földeket adták a beköltözőknek. A nagykunsági katolikus egyházak elöljárói több alkalommal sérelmezték ezt a számukra kedvezőtlen megkülönböztetést, bár nem nagy sikerrel. Pl. Karcagon 1846-tól több éven át panaszolta Cseh János plébános, hogy egyháza földjét nem tagosították, s két tagban van a határ legtávolabbi pontján. A református egyház földjével együtt kérte volna a tagosítást és amikor kérését a földmérő tudatta lllésy János nagykun kapitánnyal, csak annyit válaszolt, hogy „a Plébános Úr földet a temetőben válogasson magának, s ne a karcagi határban." A koncepciózus betelepítések következtében a korábban tiszta református Nagykunságban már a XIX. század folyamán számottevő katolikus népességet lehetett regisztrálni (1-3. ábra). A Jászság a 18. században még római katolikus vallású volt, csak szórványosan éltek itt reformátusok, elsősorban Jászkiséren , mely a vidék egyetlen református települése, valamint kisebb létszámban Jászberényben, Jászfényszarun. Ezért nem véletlen, hogy éppen Jászkisér volt az a település, amely igen korán az egri egyházmegye rekatolizációs törekvéseinek látókörébe került. A katolikus egyház térítési kísérletei azonban a református lakosság és elöljáróság erős ellenállásába, ütköztek és olyan erőszakos események sorát indították el ebben a faluban, melynek követ- kezményei a XX. századig is kihatottak. A török kiűzése után Telekessy István egri püspök katolikus papot helyezett Jászkisérre Zorger János jászberényi káplán személyében. A püspök 1700-ban beiktatta hivatalába, a templom kulcsait a reformátusoktól elvette és a templomot Szentháromság tiszteletére felszentelte. A református lelkészt pedig kiutasították a faluból. Sőtér Ferenc, a jászkunok nádori alkapitánya Szent Márton napja táján személyes jelenlétével is megerősítette a plébános kinevezését és elrendelte, hogy a lakosok csak a katolikus paptól fogadhatják el a szentségek kiszolgáltatását, különben pénzbírságra ítélhetik őket. Azonban 1701-ben vízkereszt táján néhány református asszony a paplakra tört, a plébános holmiját összeszedték, szekérre rakták és kivitték a falu határába. A papot pedig arra kényszerítették, hogy lóháton elhagyja a falut. Sőtér alkapitány kárpótlást vett a történtekért: elhajtatott egy nyáj juhot és egy szarvas- marhacsordát, valamint a lakosokat pénzbírság megfizetésére kötelezte. A jászkiséri lakosok a pap gabonáját pénzben megváltották és a templomi felszerelésekkel együtt utánaküldték. Ezzel a dolgot hivatalosan el is simították. A kiséri reformátusok azonban nem felejtették el, hogy templomukat erőszakkal elfoglalták és a katolikus ünnepek megtartására akarták őket kényszeríteni. Nem beszélve arról, hogy erejüket meghaladó anyagi áldozatra is kényszerültek. Néhány évtized múlva újabb összetűzésre került sor. Egy katolikus hitre áttért asszony, Tóth Sára második férjével Cseh Jakabbal és árva gyermekeivel 1763-ban vissza akart költözni Jászladányról kiséri házába, de a kiséri asszonyok kiűzték a faluból, a házát pedig lerombolták. Miután a sértett Tóth Sára panaszt tett a kerületi hatóságoknál, perbe fogták a történtekért felelős jászkiséri asszonyokat illetve az elöljáróságot is, mivel nem akadályozta meg, sőt még inkább támogatta az esetet. Az 1763-ban tárgyalt perben a hatalom a kiűzött aszony mellett állt, a reformátusokat illetve 15 a kiséri elöljáróságot pedig elítélték a történtekért. Mindezek ellenére a katolikus környezetben fekvő Jászkisér nem sokáig tudott ellenállni a katolikus jászok terjeszkedésének, fokozatos térhódításukat már nem lehetett ilyen és hasonló eseményekkel megakadályozni. Nézzük meg mit mutatnak a statisztikai adatok a felekezetek alakulásáról: 1759-ben Jászkisér lakóinak száma 1552, melyből IR csupán 1-2 cigány volt katolikus. 1801-ben 2736 lakosból csupán 230 volt katolikus, vagyis 8%, 1828-ban 5233 lakosból 529, vagyis kb. 10%, 1838-ban 4804 lakosból 734 vagyis 15%, 1900-ban 6692 lakosból 40%, mig 1930-ban 7070 lakosból 17 55%. Tehát a 18. században még tiszta református faluban 9 Közli Rékasy I. 1986. 38-45. p. 10 Bellon T. 1997. 293. p. 11 Bellon T. 1997. 294. p. 12 Bagi G. 1996. 136. p. 13 Vándorfy J. 1895. 114-115. p., Soós I. 1985. 375. p. 14 A jászkiséri néphagyományban még ma is él az a hiedelem, hogy a papot nem asszonyok, hanem női ruhába öltözött férfiak zavarták ki a faluból. Soós I. is megemlíti: 1985. 375. 15 A jászkiséri kálvinisták türelmetlenségi pere, 1763. A per anyagát közli Hild V. : Jegyzetek a Jászságról című munkájában. Kézirat a Damjanich János Múzeum Könyvtárában. 16 Vándorfy J. 1895. 115. p. 17 Fodor F. 1942. 378-381. p. 148