H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Gulyás Éva: Felekezeti konfliktusok és kulturális különbségek a Jászkunságban a XVIII—XX. században

GULYÁS ÉVA FELEKEZETI KONFLIKTUSOK ES KULTURÁLIS KÜLÖNBSÉGEK A JÁSZKUNSÁGBAN A XVIII-XX. SZÁZADBAN

1 Az 1876-ban létrehozott Jász-Nagykun-Szolnok vármegye három jól elkülöníthető részből állt: Jászság, Nagykunság (egykori szabad kerületek) és Tiszavidék. Egyházi közigazgatási szempontból a Jászság és a Nagykunság, illetve a Felső Tiszavidék Szolnok vonaláig az egri egyházmegye, az ettől délre eső rész (Kunszentmárton és Mesterszállás kivételével) a váci egyházmegye része volt. Az egri egyházmegyének jelentős birtokai is voltak e területen, a vácinak kevésbé. A református települések a debreceni püspökséghez tartoztak, leszámítva a Tisza jobb partján fekvő néhány települést (pl. Tiszavárkony, Tószeg,. Vezseny). A megye területei a XVIII. század elején felekezetileg úgy oszlottak meg, hogy a Jászság katolikus, míg a Nagykunság és a Tiszavidék református, kevés katolikus lakossággal. A török hódoltság után újraéledő egri egyházmegye gazdasági szempontok miatt nem törődött azzal, hogy milyen vallásúak a hatáskörébe tartozó falvak, városok. De midőn megerősödött, már az foglalkoztatta, hogy hogyan lehetne rekatolizálni a területet. A bécsi udvar és Mária Terézia által is támogatott rekatolizációs intézkedések Barkóczy méginkább Esterházy püspök működésének idejére estek, s a harmincas évek közepétől szinte stratégiát dolgoztak ki e területek meghódításáért. A Tiszavidék és Nagykunság rekatolizálásának koncepciója az volt, hogy a katolikus településeket megerősítsék, körbe vegyék ezt a területet. Ez történhetett új falu alapításával (Nagyiván), kis falvak magasabb egyházi rangra emelésével (Tiszapüspöki), illetve a vegyes lakosságú falvakba való katolikus betelepítéssel (Kisköre). Ezek a bázisok kiindulópontjai voltak a rekatolizációnak. Ezt követően megkezdődött bizonyos katolikus földbirtokosokra alapozott betelepítés a református falvakba (Tiszaigar), s végül volt olyan (püspöki vagy káptalani birtokon), ahol teljes lakosságcserét hajtottak végre (Tiszaörs). Az elűzött reformátusok a szomszéd falvakba vagy a Nagykunságba menekültek. E folyamatnak II. József türelmi rendelete vetett véget. A betelepített katolikusság századunk harmincas éveire jelentősen átalakította a Tiszavidék és a Nagykunság vallási képét. (1-3. ábra) A Nagykunságba a 18. század második felében költöztek be a katolikusok, elsősorban az egri egyházmegye területéről. Már a betelepítések előtt is sok sérelem érte a reformátusokat a kerületi hatóságok részéről, ezért a Nagykun Kerület 1765-ben panaszt emelt „vallás dolgában" Almásy Pál főkapitány ellen. A lakosok sérelmezték, hogy a főkapitány eltiltotta a prédikátorokat a kálvinista rabok vigasztalásától és a rabokhoz sajnálatos módon katolikus papokat hívtak idegenből. Nem engedélyezte a református építkezéseket, így a jászberényiek oratóriumát is lerontatta, valamint a karcagi református templom mellé állított haranglábat is szétbontatta. Amikor a túrkeveiek kerítést szerettek volna építeni a templomuk köré, nemcsak a kerítés építését akadályozta meg, hanem még a templomuk lebontását is elrendelte. A református jászkisérieknek pedig nem engedte meg, hogy saját hitük szerinti nótáriust fogadjanak. Néhány év múlva a katolikusok erőszakos betelepítése is megkezdődött. Esterházy püspök és Almásy Pál jászkun kapitány 1767-ben kezdeményezték a katolikusok betelepítését a Kis- és Nagykunságba, legelőször székhelyükre Kiskunhalasra és Karcagra. Karcagon ekkor még egyetlen katolikus se volt, ezért elegendőnek tartották, ha papot és kántort helyeznek oda, akik majd megszervezik a hívőket. De a város nem adott házhelyet és földet a nagykun redemptusok elővásárlási jogára és a határ szűkösségére hivatkozva. A jászkun öröklési jog védte a földet a betelepülők és a birtokaprózódás ellen, elsősorban a redemptusok és fiági leszármazottai vehettek ingatlant, irredemptusok és más idegenek csak akkor, ha a redemptus nem tartott rá igényt. Ez az öröklési rend lehetővé tette, hogy hosszú ideig megakadályozzák a katolikusok betelepedését. Mária Terézia azonban 1769-ben elrendelte, hogy 1 Előadás formájában elhangzott a SIEF Kongresszusán Bécsben 1995-ben. 2 Ld. ezzel kapcsolatosan Soós I. 1985. 3 Tóth D. 1942. 4 L. részletesebben településenkénti bontásban Soós I. 1985. 5 A Tiszavidék rekatolizációjával általánosságban is foglalkozik Szabó L. 1992. 107-132. p. 6 Az erőszakos katolikus betelepítéseknek II. József 1786-ban kiadott türelmi rendelete vetett véget, mely lehetővé tette más felekezetűek számára is a szabad vallásgyakorlást, a templomépítést. A rendelkezésnek azonban elég nehezen tudtak a vegyes vallású vidékeken érvényt szerezni, a gyakorlatban sokkal tovább tartott ez a folyamat, esetenként még a XX. századig is. 7 Protocollum Ecclesiae Reformata Kardszag Ujszállásiensis IV. kötet. 7-17. Református Egyházközség Irattára, Karcag. Ruzicska Ferenc szíves közlése 8 A katolikusok nagykunsági betelepítésére vonatkozó adatokat közöl: Soós I. 1985. 271-281. p. 147