Madaras László – Tálas László – Szabó László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 9. (1996)
Szabó Géza: Víz alatti régészeti adatok a Pannonia—Barbaricum határvonal IV. századi védelmének kérdéséhez
oldalon felfelé kell menni. Itt a víz sekély volta miatt ősi szokás szerint a komp elé egy lovat fognak, amivel addig vontatják felfelé, míg el nem érik azt a helyet, ahonnan könnyen visszatérhetnek a kiindulási helyre, vagyis a »rébe«. Itt egy vár romjai pihennek a Duna hullámai alatt. Midőn a víz leapad még a kőfal néhány téglája szigetként emelkedik ki, mintegy 30 m-re a jobb parttól." 47 Az imsósi romok Tímár tanár úr és Paulovics levélváltásával, illetve Ecsedi István visszaemlékezésével talán végleg el is vesztek a kutatás számára. Ma már azok az idős helybeliek sem tudják megmutatni a teljesen eliszapolódott területen a „kűrom" pontos helyét, akik gyermekkorukban még a kövek tetején napoztak. Több alkalommal próbáltuk beazonosítani a lelőhelyet (pl. iszapba szúrt acélkarókkal kíséreltük meg behatárolni a romterületet, máskor pedig műszeres felmérést terveztünk) — mindeddig sikertelenül. Tímár Kálmán és Paulovics levelén, Ecsedi visszaemlékezésén kívül csak néhány korábbi adatunk van erre a lelőhelyre. Rómer Flóris és Nóvák Sándor paksi orvos leveléből kiderül, hogy a romok között OF ARN típusú téglák voltak. 48 A kömlődi erőddel szemben fekvő imsósi romok a Bölcskétől idáig húzódó szigetet, mocsárvilágot zárták a szabályozáskor átvágott folyókanyarulatban. Dunaszekcső: A várhegyen lévő, a késő római korban is fontos szerepet játszó Lugio erődjével szemben, a Duna bal partján a Mohácsi-szigeten nógrádverőcei típusú erődöt tártak fel. 49 Dunafalva: Az 1950-es években több kutatónak is sikerült megfigyelnie az alacsony vízállásnál a Duna bal partján kiálló romokat, Mócsy Andrásnak pedig alkalma volt a terület kutatására is. Munkája során sikerült megfigyelnie a nyugati irányba futó szárnyfalakat, sőt a középen nyitott nyugati fal maradványait is felmérte. A 85 m hosszú, 59 m széles erődítmény alaprajza megegyezik a Nógrádverőcénél feltárttal. 50 A felsorolás korántsem teljes, ezúttal csak a legfontosabb, a további víz alatti kutatások szempontjából is szóbajöhető helyeket vettem számba. Azonban már az eddigi adatokból is jól látható, hogy a késő római korban a természetes határul szolgáló Duna-partot a stratégiailag fontos helyeken, főként az átkelőknél, a szigetek elején és végén (Vének, Kisoroszi, Böicske jobb part, Bölcske bal part Paks-lmsós stb.), a jelentősebb torkolatoknál (Ipoly-torkolat, Dera-patak stb.) erődítményekkel látták el. A nagyobb táboroknál a biztonságos átkelés érdekében a túlparton is erődöket építettek (Brigetio — Leányvár, Aquincum — Trans Aquincum, stb.). Azokon a helyeken pedig, ahol a szárazföldön álló erőddel szemben szélesebb sziget volt, az átkelés biztosítására az erődítmények jól szervezett láncolata figyelhető meg egészen a keleti Duna-ág bal partjáig (pl.: Máriakáinok-Kavicsbánya, Kunsziget, Ulcisia Castra — Cirpi 8—9. — Contra Constantiam). 51 A megfigyeltek egy végiggondolt, következetesen megvalósított, a természetes határ nyújtotta előnyöket maximálisan kihasználó hadászati stratégia terv kereteit körvonalazzák. E terv alapja minden bizonnyal nem a limes út mentén gyorsan mozgatható és elhelyezkedő katonaság volt — hiszen az említett erődök, őrtornyok jelentős része az úttól távolabb, a parton van —, hanem a csapatok mozgásában jelentős akadályt jelentő folyam, a Duna. Ez azt mutatja, hogy a késő római korszak határai mentén az erőviszonyokban és a harcmodorban bekövetkezett változások a hadászati, harcászati stratégiát is módosítottakra a csapatmozgások gyakorisága miatt szükséges és érdemes volt kiépíteni a partvonal védelmére az őr- és jelzőtornyok vonalát, illetve a biztonságos átkelés és visszavonulás fedezésére a nógrádverőcei típusú erődöket, a szélesebb szigeteken pedig az őrtornyok láncolatát. A harcászatban a IV. században bekövetkező változások — mint arra több szerző is felhívja a figyelmet — leglátványosabban az alaprajzokban jelentkeznek: a korábbi erődökhöz legyező alakú tornyokat építenek, vagy kisebb alapterületűvé alakítják át azokat. 52 47 Ecsedi István: Az én falum Paks. Kéziratos pályamunka a debreceni Déri Múzeumban: DMA.NGY V.1/4. Visy Zsolt 1922-ben készített felvételt közöl a vízből kiálló romokról. (Visy 1990 560.) 48 Gaál 1979, Gaál 1990 130. A tégla jelenleg a szekszárdi múzeumban van, Itsz.: 73.146.1; Visy 1989/b 19.; Szelle 1894 363—365. 49 Visy 1989 116—120.; RLU 113.; Wosinsky 1896 642.; Fitz 1962/a Lugio. RE Suppl. IX., 391—394.; Nagy 1931. 50 Mócsy 1958. 89—104.; Visy 1989 118.; RLU 112., 125. 51 Mócsy 1990 107. Ugyanitt további, a témakörre vonatkozó részletes irodalom található. 85
