Madaras László – Tálas László – Szabó László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 9. (1996)

Csányi Marietta: Újabb adat kelet-magyarországi kora bronzkorunkhoz

2. Tálak A leletegyüttes második leggyakoribb edény­fajtája, számarányának megfelelő változatosság­gal. Az egyetlen alacsony csőtalpon álló példány formailag a belső díszes tálak csoportjába tartozik. Hogy felületén másutt megvolt-e a szokásos vésett, mészbetétes minta, azt e kis díszítetlen részletből nem lehet eldönteni. (VII. t. 2., azaz: XVI. t. 9.) Vinkovcin ugyan hiányzik, egyébként azonban korszakjelző vezérlelet a Kárpát-medence nagy részén. 45 A többi tál egytől egyig fordított csonkakúp alakú típus, kívül-belül profilált kihajló ((I. t. 4., II. t. 7., III. t. 3-^L, IV. t. 1., VII. t. 3.) vagy éppenséggel enyhén összeszűkülő (IV. t. 2—3.) szájnyílással, vagy csak belül profilált peremmel. (XII. t. 7.) A nyolc tál között két azonos perem-kiképzéssel nem találkozunk. Legközelebbi analógiáik Csongrád- és Békés-megyéből ismertek, de általában a Makó­leletegyüttesek elmaradhatatlan darabjai. 46 Szem­ben a szóbanforgó kerámia-együttes többi típusá­val, sem Somogyvár- sem Vinkovci-területen nem találkozunk a tálak e fajtáival. Gyakoriak viszont a Harangedény-kultúra lelőhelyein. 47 A kihajló pe­remű, vallvonalon ujjbenyomkodasos bordával vagy bavagdosassal tagolt tálak jó formai előz­ményei a későbbi Nagyrév-kultúra táljainak. 48 3. Csuprok A leletegyüttes sajátos csoportját alkotják, első­sorban méreteik miatt kerültek egy kategóriába. A fenti két típusnál jóval finomabb kidolgozásúak, fényezett, vagy simított felületűek, vékony falúak. A nyolc edény három különböző típust képvisel. A 2., 3. és a 4. gödör egy-egy tölcséres nyakú edénye (II. t. 5., VI. t. 4., XII. t. 8., azaz: XV. t. 6., XVI. t. 5, 14.) — formáját tekintve — inkább a faze­kak közé tartozik. Egyetlen példány reprezentálja azt a 3. gödörből előkerült, kihajló peremű kettős kónikus testű edényt (III. t. 7. HL: XV. t. 12.), melynek pontos mását a Makó-kultúra névadó lelő­helyéről ismerjük. 49 Bár több ilyen, az edényünkkel ennyire egyező változatot nem találunk, az analógiák között kell említenünk a hasonló formájú, csak belső arányaikat tekintve eltérő tálakat, így a jánosszállási darabot, 50 és az Ada-csoport hajdú­járási (Hajdukovo) lelőhelyéről származó kissé távolabbi rokon formát. 51 Különleges, egyelőre analógia nélküli a 3. gö­dörből előkerült négy, egymásra megszólalásig hasonlító csupor. (IV. t. 4, 5., VII. t. 1, 7., azaz: XV. t. 17, 18., XVI. t. 8, 11.) Mindegyikre a lencse­szerűén megvastagodó rövid nyak- és perem­kiképzés a jellemző. Ilyen tulajdonsága miatt említ­hetjük melléjük párhuzamként az egyik mezőgyáni töredéke t. 52 4. Korsók, bögrék A csuprokhoz hasonlóan a leletegyüttes finom kerámiáját képviselik. Számuk igen csekély, két korsó és három bögre a leitár. Ilyen kis szám­arányuk Makó-jellegzetesség, mely azzal az ellent­mondással együtt érdekes, hogy ugyanakkor e korsók, bögrék nem a Makó-kultúra jellemző típu­sai. Itt említhetjük bizonyságul elsőként a 2. gö­dörből származó osztott fülű korsót 53 Ez a fül­megoldás Somogyvár-találmány, 54 mely aztán az Ada-csoportban is meghonosodott. 55 A Vinkovci­kultúra területén egy bögrefajtán egészen más változata tűnik fel, melyben csak a fül osztottsága a közös vonás, s ez sem tekinthető általánosnak. 56 A Makó-emlékanyagban is idegen, eddig csak a Battonya—-Aradi úti telepen került elő, de annak a , 10. kép 2,6; Kalicz 1968, 58. kép 1., 68. kép 6., 70. 44 Kalicz 1968, CXXVI. t. 7b.; u.ő.1984, XXIII. t. 7—«.; Szénánszky 1987—1988. 9. kép 2, 8. 45 Vladár 1966, Abb. 27., 29., 32., 33.; Kalicz 1968, V. t. 1, 3, 9., VI. t. 4—6.; Kürti 1971, 39.15.;Ecsedy 1979, II. t. 12, 13., VI. t. 9„ VII. t. 8., IX. t. 10—13.; Horváth 1980—81, VI. t. 3—4. 46 Kürti 1971, 31. 1. kép, 32. 3. kép; Szénánszky 1987—1988, 4. kép 4., 5. kép 5, 9., 6. kép 2 VIII. t. 1, 2, 6., IX. t. 1-4, 9, 14—15, 35. Schreiber 1973, 1. kép 8. 47 Schreiber 1973, 4. kép 11, 12., 6. kép 7.; Endrődi 1992, 30. kép 4., 39. kép 4., 56. kép 1., kép 2., 71. kép 4, 5., 73. kép 1. 48 Bóna 1963, V. t. 1—3., VIII. t. 3., Csányi 1982—83, 5. kép 2—3. 49 Kalicz 1968, II. t. 7. 50 Kürti 1971, 33. 9. kép 51 Horváth 1980—81, 13. 3. kép., 14. 3. kép. 52 Szénánszky 1987—1988, 9. kép 7. 53 Maga a lelet csak az osztott fülnek igen kis, de jellemző részlete, a korsó hozzá a képen egy lehetséges rekonstrukció. (2. kép 4., azaz: 15. kép 3.) 54 Ecsedy 1979, VII. t. 3., IX t. 3., u.ő. 1982, 71. 26. kép. 55 Horváth 1980—81, I. t. 1—2. 56 Tasic 1984, I. t. 3. 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom