Madaras László – Tálas László – Szabó László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 9. (1996)
Benedek Gyula: A hiteleshelyek Mohács előtt, különös tekintettel Jász-Nagykun-Szolnok megye jogelőd területeire
éneklő, valamint még legalább három szerzetes, mivel hiteles okirat kiadásához 7—10 rendházbeli jelenléte volt szükséges. Hatáskörük 1351-ig azonos volt a káptalanokéval, vagyis gyakorolhatták a már felsorolt feladatköröket. Ezen időkörben birtokügyleti eljárásokban közhitelű bizonyság (testimonium fidedignum) csak a rendház vezetője, a konventi őr (custos), az éneklő szerzetes (cantor) és a másodéneklő szerzetes (subcantor) — vagyis akinek egyházi javadalma volt — vehetett részt. Az 1351. évi 3. te. korlátozta először a tevékenységüket. Ez a kisebb konventeket — a hét főnél kisebb létszámúakat — eltil- totta a birtokok dolgát illető eljárásoktól és e tekintetben elvette a pecsétjük erejét. Az 1435. évi II. decretum 8. cikkely 1. §-a a hatáskörüket ismét egyenrangúsította a káptalanokéval. Ez az állapot azonban nem sokáig tartott, mert az 1486. évi VI. decretum 59. cikkelye a kisebb konventeket — de különösen a szentjóbit — végleg eltiltotta még az oklevelek kiadásától is, pecsétjüket érvénytelennek nyilvánítva. Ezt az 1492. évi I. decretum 39. cikkely újból aláhúzta. Általában el lehet mondani, hogy kevesebb oklevelet adtak ki a káptalanoknál, de még a vármegyéknél is. A lakosság pedig akkor is kisebb hitelűnek és érvényűnek tekintette mind a tevékenységüket, mind a kiadott okleveleiket, amikor ilyent végezhettek, illetve kiadhattak. Jász-Nagykun-Szolnok megye jogelőd területein legtöbbször a budafelhévízi Szent Háromságegyház keresztes konventje (conventus cruciferum ecclesie sancte trinitatis de calidis aquis), a Garam melletti Szent Benedek-rendi monostor konventje (conventus Abbate Monasterii Sancti Benedicti de juxta Gron), a hatvani konvent (Conventus ecclesie beaté Margarethe virginis et martiris de Hothvon), a kolosmonostori Szent Szűz Mária egyházának a konventje (conventus ecclesie beaté [Marié] virginis de clusmonostora), az ipolysági (sági) Szent Szűz Mária monostora premontrei renden lévő szerzeteseinek a konventje (conventus ordinis fratrum premonstratensium Monastery beaté [Marié] Virginis de Saag), valamint a várad-előhegyfoki Szent István első mártír koncentje (Conventus sancti Stephani protomartiris de 20 1225. XII. 25. OL DL 117. 21 1333. XII. 6. DL 86.484. 22 1334. V. 22. OL DL 2830. 23 1314. IV. 22. OL DL 40.477. 24 1352. VI. 3. OL DL 31.094. 25 1348. X. 1. OL DL 4009. promontorio Waradiense) végzett hiteleshelyi tevékenységet. A kutatás során — jogelőd területenkénti csoportosításban — a legkorábbiaknak a következő okleveleiket találtuk. Külső-Szolnok vármegye közép-tiszai részén a garamszentbenedeki konvent 1225. december 25-én Tiszaság falubirtok egy részének a visszaszerzéséről, 20 a budafelhévízi konvent 1333. július 6-án Pócs, más néven Istvánháza eladásáról, 21 valamint a sági konvent 1334. május 22-én Nacsa és Iván falubirtokok zálogba adásáról 22 adott ki oklevelet. Külső-Szolnok vármegye kelet-magyarországi részén a várad-előhegyfoki konvent 1314. április 22-én Bánréve átengedéséről, 23 a kolosmonostori konvent pedig 1352. június 3-án Filé falubirtok beiktató levelének átírásáról adott ki oklevelet 24 A volt Heves megyei területen a hatvani konvent 1348. október 1-jei dátummal Tiszagyenda falubirtokból való idézésről adott ki oklevelet. 25 A vármegyék A vármegyéket (comitatus) az államalapításkor Szent István hozta létre, de nem az egész Szent Korona területén. A megyehálózat maradéktalanul csak Magyarországon, majd 1089-től Szlavóniában épült ki. Az Erdélyi Vajdaságban pedig — az egészen más szisztéma szerint működő székely és szász székek mellett — kezdetben csak hét vármegye alakult. Nem voltak vármegyék az 1091ben csatlakozott Horvátországban, az 1180-ban kapcsolt Dalmáciában, később Rámában, Boszniában, illetve a Rácországban (Szerbiában) időlegesen szervezett ozorai, sói, macsói, barancsi, kucsói és szörényi bánságokban sem. Ezek a királyi, majd nemesi típusú vármegyék a honfoglalást követő háromszáz évben hiteleshelyi funkció- kat nem láttak el. Erre sem a külső, sem a belső feltételeik nem voltak meg, de igény sem jelentkezett. Mikor és hogyan alakult ki a vármegyék hiteleshelyi tevékenysége? Mindenekelőtt később, mint a káptalanok és a konventek hasonló szerepköre, másrészt hallgató160
