Madaras László – Tálas László – Szabó László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 9. (1996)

Benedek Gyula: A hiteleshelyek Mohács előtt, különös tekintettel Jász-Nagykun-Szolnok megye jogelőd területeire

lagosan (mondhatni, hogy a kezdetekben megtűrtén) és nem utolsósorban spontánul. Míg a káptalanok és a konventek már a tatárjárás előtt országot átfogó rendszerben működtek, ugyanez a vármegyék hiteleshelyi tevékenységéről csak 1350 körül mondható el, jelentős területi eltérésekkel. így teljesen bizonyosan mondható, hogy a vármegyei hiteleshelyi tevékenység — a széles körű autonómiával rendelkező, alulról építkező — nemesi vármegye tipikus intézményi eleme. Általánosan jellemző, hogy a csírái először a dunántúli vármegyékben jelentkeztek, és kelet felé haladva időbeli csúszással valósultak meg. Ez az első lépés a szolgabírói intézmény létrejöttében öltött testet, 1232 és 1300 között. Majd a nemesi vármegye szervezeti tökéletesedésével felgyorsult a vármegyék hiteleshelyi tevékenységének a terebélyesedése és 1350-re országosan általánossá vált. Az optimális és az országosan egységesnek mondható helyzet a XV. század elejére valósult meg, míg a virágkora kétségtelenül a XV. század további részére és a XVI. század első huszonhat évére tehető. Az 1527-ben kezdődött polgárháborútól, de még inkább a török 1541. évi végleges megjelenésétől kezdve jelentős bomlás következett be. Ez természetesen elsősorban a megszállt területeken volt tapasztalható. Mi lehetett az oka a vármegyék későbbi bekapcsolódásának? Ebben több dolog játszhatott szerepet, pl. a nemesség írástudatlansága, a szokásjog, a polgári jog átfogó ismeretének hiánya, a nemesi vármegye hosszan elhúzódó szerves fejlődése, a központi szervek ugyancsak hosszas kialakulása. Miben öltött testet a spontaneitás és a működésük hallgatólagos tudomásul vétele? A spontaneitás fő eleme az alulról jövő kezdeményezésben nyilvánult meg, amelyet a kényelem motivált. Az országlakosok számára ugyanis könnyebben voltak elérhetők a megyei gyűlések (törvényszékek), az alispáni törvényszékek, mint a jóval ritkább hálózatot képező káptalanok és konventek. A megyék tehát a hiteleshelyi tevékenységet igénylő lakosok számára jelentős időmegtakarítást, valamint kisebb utazási költséget és fáradságot biztosítottak. így főleg kisebb ügyekben már a XIII—XIV. század fordulóján megkezdődött — minden felsőbb intézkedés, vagy engedély nélkül — a káptalanok és a konventek mellőzése. A hallgatólagos tudomásul vételt a racionalitás elismerése váltotta ki, míg a hallgatólagosság ténye abban öltött testet, hogy Mohács előtt a vármegyék hiteleshelyi tevékenységét sohasem szabályozták törvényileg, illetve nem szentesítették. Ez alól egyetlen kivételt képezett a megyék által adott királyi ember, akinek a személyét és tevékenységét I. Lajos 1351. évi decretuma 22. cikke- lye, majd részletesebben Mátyás 1486. évi decretuma (VI.) 8. cikkelye szabályozta. A fenti előnzök tették végül lehetővé — a felsőbb szervek által a konventi tevékenység tudatos háttérbe szorításával együtt —, hogy a vármegyék hiteleshelyi tevékenységének a kiterjedtsége messze felülmúlta a konventekét. Sőt, a munkájuk összvolumene már a XV. században meghaladta a káptalanokét is. Munkájukról részletesebben: Mind a káptalanokhoz, mind a konventekhez képest területileg és ügyfontosság tekintetében korlátozott volt a hatáskörük. Ez abban nyilvánult meg, hogy illetékességük csak a megyéjük területére terjedt ki, valamint csak olyan hiteleshelyi tevékenységgel foglalkozhattak, amelyeknek a tárgya, vagy tétje nem haladta meg a 100 forint értéket. További korlátozásnak számított, hogy birtokügyleteket önállóan nem végezhettek, az általuk kiküldött királyi ember csak résztvevő lehetett az ilyen ténykedésekben. Sőt egyházi személyek, intézmények, az országbírók (barones), valamint az előkelők (proceres) birtokügyleteihez még a királyi emberük sem volt kiküldhető. Ez utóbbiak esetében ugyanis a királyi kúria (curia regia) küldhetett királyi embert. Spontán korlátozottságuk érvényesült azonban a hiteleshelyi gyakorlat minden más csoportjában is. Ezt az motiválta, hogy a lakosság — a káptalanokat hitelesebbnek tartva —- olyan dolgokat is a káptalanoknál intézett, amelye- ket elvileg intézhetett volna a vármegyéknél is. Ilyen volt pl. a bevallásoknál a birtokcsere (concambium). A peres eljárás megindítása körében az egyszerű nyomozás (inquisitio simplex), a közös nyomozás, vallatás (inquisitio communis), a közgyűlésbeni nyomozás (inquisitio generális), az idézés (evocaíio, citatio), a felsőbb bíróság értesítése (insinuatio) és a megintés (admonitio) illette a megyét. A perfolyamatban és a levéltári ténykedés területén minden tevékenységre jogosultak voltak a 100 forintos értékhatáron belül. Kiknek intézte a vármegye a hiteleshelyj ügyeit? Kezdetben a megyés nemeseknek, az egyteikes nemeseknek, az armális nemeseknek, a nem nemes szabadoknak és a jobbágyoknak is. 1342-től 161