Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Bagi Gábor: Katonáskodás, katonai szolgálat a magyarországi jászoknál a XIII-XIX. században

BAGI GÁBOR KATONÁSKODÁS, KATONAI SZOLGÁLAT A MAGYARORSZÁGI JÁSZOKNÁL A XIII-XIX. SZÁZADBAN A magyarországi jászok történetének korai szakaszát (XIII-XVI. század) vizsgálva számos megoldhatatlannak tűnő problémával találkozunk. Különösen megnehezíti a kutatást, hogy rendkívül kevés az írásos forrás, s ezek hitelessége is sokszor vitatott. A magyarországi kutatások számára ezért különösen fontos lenne e korszak, illatve az ezt megelőző évszázadok alán-oázét történetének, régészetének, néprajzának minél teljesebb ismerete. Csak ennek nyomán állapíthatók meg egyértelműen azonosságok és eltérések a jászok és oszétok között, s hogy az oszét analógiák milyen mértékben alkalmazhatók a magyarországi jász kutatásoknál. E dolgozatban a jászok hadtörténetével (ezen belül a fegyverzet, felszerelés, hadszervezet, taktika stb.) kapcsolatos adatokat kíséreltem meg összegezni. Célom az volt, hogy magyar részről egy olyan, összehasonlításra alkalmas anyagot közöljek, amelyek esetleg lehetővé teszik e két, katonai erényeire büszke népesség vizsgálatát e speciális szempontból is. A magyarországi jászok történetében a katonai szolgálatnak rendkívül fontos szerepe volt. Ezen alapultak ugyanis azok a feudális eredetű jász, majd jászkun kiváltságok, amelyek a jászokat az ország egyéb lakosaitól, a XIX. század második feléig, az egységes magyar polgári közigazgatás és jogrend kialakulásáig elkülönítették. Ennek értelmében a feudális vármegyeszervezettől független, sajátos szerkezetű igazgatási- önkormányzati egységekben éltek, szállásterületeik az el nem idegeníthető királyi koronabirtokok közé tartoztak. Elöljáróikat mindig maguk választották, s a mindenkori magyar királyon, valamint helyettesén, a nádoron kívül felettük más nem ítélkezhetett. Semmiféle feudális földesúr hatalma alá nem tartoztak, egyházi, jobbágyi adókat nem fizettek. Mentességet élveztek a réveken és vámokon való adózás alól, s papjaikat is maguk választhatták. Számos nemesi joggal élhettek, előbb talán egyénileg, később azonban csak közösségeiken keresztül. Széles körű kiváltságaikért cserében a királyi zászlók alatt voltak kötelesek hadba vonulni háború esetén.

2 A feudális magyar jog a jászokat ós kunokat nehezen tudta a feudális társadalom osztályszerkezetóbe (jobbágy és nemes) beilleszteni. IV. László király 1279-es kiváltságlevele nyomán a kunokat és a jászokat gyakorlatilag országos nemesnek ismerte el, minthogy azokhoz hasonlóan személyes katonáskodásra voltak kötelezve. Később a kun és jász társadalom tagolódásával a személyes katonáskodás egyre szélesebb tömegek számára vált lehetetlenné. Ekkorban, több alkalommal is használták a nemes ós jobbágy közti átmeneti helyzetet jelölő "királyi jobbágy" kifejezést, ami számos értelmezési nehézséget okozott a későbbiekben.

3 A jászok katonáskodása a XIII-XV. század folyamán A Magyarországon megtelepített jászokat 1318-tól említik történeti források. Beköltözésük, betelepedésük módja, ideje máig is vitatott. A közelmúltban feltárt négyszállási temető alapján bizonyos, hogy a Jászságban már a tatárjárás (1241) után megtelepedett egy szórványuk, akik a kunokkal érkezhettek ide.

4 Ugyanakkor egyes magyar történészek a XIV. század végéig még további beköltözést (beköltözéseket) is feltételeznek, s valószínűnek tartják, hogy a kezdetben az ország különböző pontjait megszálló jász csoportok zöme valamiféle felsőbb telepítő szándók nyomán tömörült a Jászságba. E kérdések tisztázását a források csekély száma mellett rendkívül megnehezíti, hogy a XIII. században a magyarországi jászok gyaníthatóan kun főemberek alatt, a hatalmas tömegben beköltöző kunok katonai segédnépeiként szolgáltak, s a magyarok is hosszú ideig kunnak tekintették őket, idegen 247