Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Bagi Gábor: Katonáskodás, katonai szolgálat a magyarországi jászoknál a XIII-XIX. században

(keleti) származásuk miatt. Azt viszont bizonyosnak kell tekintenünk, hogy a magyar királyok által vívott, tatárjárást követő háborúkban a jászok is részt vettek.

5 Esetleg a magyarországi jászok XIII. századi történetének egy ismeretlen momentumát világíthatja meg egy közvetett adat. 1282-ben IV. László magyar király a római rítusú kereszténység erőszakos terjesztése miatt a Tisza vidékén fellázadt kunokat fegyverrel verte le, s jelentős számú kunt, családtagjaival együtt, rabszolgaságba taszított. Feltehetően ekkor veszítették el szabadságukat azok a kunok, akiket a XIV. század első évtizedeiben többször is említenek, magyar nemesek tulajdonában. Ezt figyelembe véve esetleg elgondolkodtatóak a magyarországi jászok első említésének körülményei. 1318-ban, az Erdélyben lakó Gáldi Konrád nevű nemes birtokában volt egy vásárolt jász rabszolganő, akinek fiát felszabadította. Ha e kunok ós jászok valóban az 1282-es lázadók leszármazottai, úgy a kunokkal együtt IV. László alatt jászok is fellázadhattak. A jászok tömeges magyarországi jelenlétére Károly Róbert magyar király (1308-1342) egy 1323-as okleveléből következtethetünk. Tizennyolc név szerint felsorolt személy - feltehetően a szállások élén álló jász középréteg képviselői - maguk, nemzetségben rokonaik és társaik nevében azzal a kéréssel fordultak a királyhoz, hogy vegye ki őket "Keverge fiai és mások" uralma alól, s közvetlenül a király mellett katonáskodó jászok közé helyezze át őket. Károly Róbert "idézve hű szolgálataikat, amelyeket ugyanezen jászok és az egész nemzetség különféle hadjáratainkban, helyeken és időben több testvéreik és hozzátartozóik halálával és azok vére hullatásával hűséges hajlandóságukat kimutatták", teljesítette kérésüket, s engedélyezte nekik saját bíró és kapitány választását.

6 Az 1323-as oklevél a magyarországi jászok történetében eredeti tartalmánál jóval nagyobb jelentősségű, mivel kizárólag ezen a privilégiumon alapult későbbi etnikai elkülönülésük a kunoktól, s a magyar feudális állam szervezetébe önálló, autonómiával rendelkező egységként való beépülésük. Az itt rögzített jogokat a későbbiekben is számtalanszor megerősíttették a magyar királyokkal. Az oklevélben felsorolt jászokról semmit sem tudunk. Más források nem hivatkoznak rájuk, s a Jászság földrajzi nevei közt sem Keverge, sem az említett jászok neve nem fordul elő. Mivel az oklevelek által ekkoriban említett kun személynevek, a kun települések határnevei között gyakorta előfordulnak, valószínű, hogy az 1323-ban felsorolt jászok eredetileg az ország más területein éltek, s csak később költöztek a Jászságba, s hozták magukkal az oklevelet.

7 Az 1323-as oklevél a jászokat alapvetően katonáskodó népelemként mutatja be, kik számottevő katonai érdemeket szereztek az uralkodó korábbi hadjárataiban. Károly Róbert királyról ismert, hogy épp az oklevél kiadása előtti másfél évtizedben számolta fel Magyarországon a XIII. század végén megerősödött tartományurak hatalmát, s hogy kezdetben szinte egyetlen katonai támaszát a kunok jelentették. Bizonyosra vehető, hogy a kunokkal együtt a jászok is jelentősebb számban támogatták a királyt az ország újraegyesítésében, s hoztak jelentős véráldozatokat. Károly Róbert uralkodásának második felében több oklevélben is foglalkozik a jászokkal. Ezekből kitűnik, hogy a Jászságon kívül az ország más területein is voltak telepeik. 1325-ben és 1333-ban a királyi fővárosok - Visegrád, majd Buda - közelében élő "pilisi" (Pilis vármegyei) jászokról történik említés, de Nógrád, Komárom, Bars megyékben is kimutathatóak jász települések. A jász telepek létrejötte e területen valószínűleg a királyi udvar viszonylagos közelségével és szükségleteivel magyarázható, s ezek bizonyos katonai funkciókat is elláthattak. Egyes feltételezések szerint az ország déli határvidéke (a Temes folyó és az Al-Duna vidéke) is a korai jász szállásterületek közé tartozott.

8 A Magyarország egységét megszilárdító, gazdasági és katonai reformjairól ismert Károly Róbert uralkodása során a korábbi magyar királyoknál racionálisabb külpolitikai aktivitást mutatott. Csak 1330-ban vezetett személyesen egy kisebb, sikertelen hadjáratot a havasalföldi román fejedelemség ellen, melyben kun (s feltehetően jász) csapatok is részt vettek.9 Károly Róbertet a magyar trónon fia, I. (Nagy) Lajos (1342-1382) követte, aki a magyar történelem legnagyobb katonauralkodója volt. Uralkodása szinte állandó hadjáratokban telt, s meghódoltatta a román fejedelemségeket, Nyugat-Bulgáriát, Szerbiát és Boszniát. Sikeres háborút vívott Velencével az Adriai-tenger keleti partvidékének városaiért, a nyugati orosz fejdelemségekért, s 1370-ben lengyel királlyá is megválasztották. Öccse, Endre herceg nápolyi meggyilkolása után kétszer is betört Itáliába, ám itteni hódításai nem bizonyultak tartósnak. I. Lajos uralkodása első két évtizedében több alkalommal is mozgósította a jász és kun csapatokat. így 1346-ban jászokat is említenek a velencei kézen lévő Zára ostrománál, majd 1347-ben az első nápolyi hadjárat248