Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)
Novák László: Tradicionális kapcsolatok a Felvidék és az Alföld északi területei között
meg jelentősebb népvándorlás az Alföld középső területe irányában. Nagykőrösre ekkor jöttek családok Nyitra, Esztergom, Bars, Hont vármegyékből (Bars, Bajta, Bát, Berseny, Bori, Csiffár, Keszl, Komárom, Köbölkút, Komját, Palást, Perőcsóny, Surány, Tergenye, stb.). 7 Különös vonzerőt képviselt a protestáns, református egyház, amelynek hívei szívesen választották végleges lakóhelynek az egységesen kálvinista Nagykőrös mezővárost. Közöttük számos kisnemes família található meg. Nagykőrösön a kisnemesi réteg a XVII. század második felében erősödött meg. Számos gazdag cívis família ekkor szerzett földesura révén nemesi armálist (Borotvás, Joó, Szívós, Csete, Oláh, stb.). A vagyonos civisek, armalista nemesek tartották kézben a mezőváros irányítását. A nemesi hatalom is vonzerőt jelentett a városba történő migráció tekintetében. Csak néhány példa erre: a Bitzó és Bozóky család Léváról, a Bozó Heves vármegyéből, a NagySchavniczai Hoffer família eredetileg Liptó vármegyéből került Komáromba, onnan pedig Nagykőrösre jöttek a XVII. század végén. A Csúzi Kelecsónyi család tagjai Nyitra megyei nemesek voltak, s ők is Komárom vármegyébe költöztek, majd onnan vándoroltak Nagykőrösre. 8 A Rákóczi szabadságharc idején is nagyobb mérvű migráció tapasztalható. A Bakos család ekkor jött le az Alföldre Nyitra vármegyéből. Monoron ós környékén honosodott meg a család, melynek tagjai között református prédikátorok is voltak. Monorról került át a család egyik ága, s gyökeresedett meg a református mezővárosban. Legkiválóbb egyénisége e családnak Bakos Ambrus, Nagykőrös jeles, nemzetes főbírája. 9 A XVIII. század elején jelentős népesség vándorolt Felföldről az alföldi területekre. Ennek részben vallási, alapjában véve gazdasági okai voltak. Az ellenreformációs üldöztetések miatt evangélikus szlovák népesség húzódott a Cserhát déli területére (Aszód környéke), a Duna-Tisza köze északi vidékére (Póteri, Pilis, Alberti, Irsa), római katolikus szlovákok ülték meg. 10 Itt szükséges említést tenni arról, hogy a Palóc vidékről származó népesség nyelvjárásában megőrződött az á-zás. Ez a dialektus ismerhető fel a palóc területeken keresztül vándorló szlovákság körében is (pl. Alberti, Irsa). 11 A palóc beszódjelleg az Alföldön idegenül hatott, s ezért tarthatták például "tótnak" a körösiek az abonyiakat: "Nagykőrös város számadáskönyvóben szerepel 1757. július 8-án, hogy "A Kőmívesek körüli egy nap dolgozó Abanyi Tót(na)k "20." dénár munkabért fizettek ki. 12 Az abonyi reformátusok magyarok, viszont a katolikusok között akad szlovák hangzású név is. Az 1737. évi falunóvsor szerint (Sztrecska György, Sztrecska Tamás), ám az á-zás (pl. az abonyiakat az "ábányi tárká bárnyú" mondókával csúfolták a környékben 13 ) palóc jellegre utal. A szlovákságnak az Alföldre való vándorlása gazdasági-politikai okokkal is összefüggésbe hozható. Jelentős néptömeg húzódott az Alföld középső (Békéscsaba környéke), valamint déli vidékei felé, a Bácskába, Bánátba. A hatalmas puszták újranépesítése elsőrangú gazdasági érdek volt, azonban politikai célokat is szolgált. A bécsi kamara tömegesen telepítette le az idegen származású, ós egyben római katolikus népességet, köztük a szlovákokat. 14 A nagytájak közötti területi kapcsolatrendszerek kialakulását segítette tehát e sajátos történelmi helyzet, amelyeket azonban alapvető gazdasági érdek, szükségszerűség is determinál. A migrációt gazdasági tényezők is erősítették. Természetes dolog, hogy a kedvezőtlenebb adottságú vidékekről igyekeztek a jobb helyekre vándorolni az emberek. A tájközi kapcsolatok működése során, éppen a fentiek miatt szükségszerűen következett be az elvándorlás, ami azonban már kevésbé erősítette a tájak összekötődósót, annál inkább a gazdasági, kereskedelmi viszonyokhoz kapcsolódó ingázás, aktív forgalom, cseretevékenysóg. Mint hangsúlyoztuk, a tájak közötti kapcsolatrendszerek kialakulása a különbözőségben, következésképpen a munkamegosztásban rejlik. Az Alföld, nevezetesen Nagykőrös és környéke fontos láncszem ebben a struktúrában, mind kereskedelmi vonatkozásokban, mind pedig munkamegosztás tekintetében. A természetes ökonómiai kapcsolódásoknak megfelelően alakult az árucserforgalom. A hegyvidéki tájak fontos nyersanyagait, termékeit szállították az Alföldre. A nyersanyagok között különösen fontos volt a nyersvas, amelyet a helybeli kovácsok dolgoztak fel készterméknek, patkónak, kocsi vasalásnak, szegnek, s más egyébnek. Gömöri kereskedők bonyolították le a forgalmat. A városi számadáskönyvek bőséges adatokat szolgáltatnak a XVII. századból erre vonatkozóan, "Kádasnó a gömöri áruféleségek forgalmazásával is foglalkozott, s tőle vásárolt a város 1645-ben két szál sing vasat az egri törökök számára patkónak, valamint "a Pribék lovai patkójára" 3 sing vasat. 15 A XVIII. századból Putnokról származó vasról is van tudomásunk. 16 A vasat rendszeresen hozták a körösi vásárokba is, a kovácsmunkához nélkülözhetetlen szénnel együtt. Évről évre bocsátották ki a hatóságok a 374
