Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

A máig faluban maradt lakosok - tapasztalataink szerint - az utóbbi időkben már ellenséges éllel nyilatkoznak a központról, Mozsgóról. A lakosok valamennyi helyen érzik ezt a jelleg- ós karaktervesztóst, a falvankénti értékrend teljes felborulását. Pedig ez nemcsak a terület kultúráját tehetné színessé, hanem a falubeliek, sőt az átmenetileg ott lakók számára is célt, eszményt testesíthetne meg. Olyat, amiért érdemes a szükségesnél erőteljesebben dolgozni, tenni. S ez különösen fontos lenne azon a területen, amelyik egyébként is szakirodalmunkban éppen a gyakori lakosságcsere, a nagy népmozgás miatt jellegtelen vidékként van számontartva kulturális vonatkozásban. Ám korántsem ez történik. A kizárólag gazdasági szempontú, anyagi érdekeltségű összevonások, átszervezések - mégha az átlagosnál kiemelkedőbb anyagiakat biztosítanak is a lakosságnak - kulturális motiváltság nélkül nem válhatnak megtartó erővé, sőt taszítanak. "Az utóbbi években státusszimbólummá vált az, hogy nem Keresztúron lakni. Tudok olyan családot: három gyerek volt. Na! Elmegyünk Hobolba, mert a gyerekek azt mondták, hogy ők nem laknak Keresztúron. A keresztúri szép faluközépből elmentek Hobolba, egy sókkal sárosabb utcába, a falu szélére lakni. Es most már mindenki elmegy. Szinte alig van, aki a termelőszövetkezetbe járjon. Nem azért, mert a faluból máshová járnak el dolgozni, nem azért, mert ingáznak. Ha ma az ott élőknek kellene megművelni az almáskeresztúri határt, jó, ha 25%-a művelve lenne. A gyönyörű szőlők egyre-másra pusztulnak ki, mert nincs aki megtermelje, nincs aki megigya! Ott van egy fénykép. Almáskeresztúrnak a legszebb részéről készült olyan nyolc-kilenc éve. Akkor még a dombról nyúltak le a szőlők. Ma ennek körülbelül a harmada, ha megvan!" Mindez nemcsak a falujáért aggódó, s emiatt esetleg túlzásokra is hajlamos nyugdíjas tanító festette kép. Hasonló a helyzet a többi Mozsgó környéki faluban is. És magában Mozsgón. "Csertőn jöttem végig. Már égni kellett volna a villanyoknak. De alig volt ház, amelyikben villany égett. Pedig, mégha a termelőszövetkezetekben vagy más munkahelyeken dolgozott is valaki, már otthon kellett volna lennie..." "Ha figyelembe vesszük a négy község lélekszámát, akkor minden kétséget kizáróan elmondható, hogy az a munkaerő, amelyik helyben dolgozik, kevés. Konkrét számaim nincsenek, de úgy érzem, hogy az aktív, munkaképes embereknek nem dolgozik talán csak mintegy 30 százaléka itt, helyben. Arról tudom lemérni, hogy reggel és este nagyon sok busz jár be, és szinte mind meg van rakodva emberekkel. Jönnek, illetve mennek." A végrehajtott falu- és szövetkezeti összevonások, a gazdálkodás korszerűsítése és gépesítése nemhogy fokozná a falvak megtartó erejét, hanem éppen csökkenti. 1980-ban 11 falu tartozott egy termelőszövetkezeti egységhez. Légvonalban a 60 km-t is meghaladta a két szélső pont közötti távolság. Ez a valóságban megnehezíti a munkaerő-átcsoportosítást, a termelési rendszerbe állított gépek mozgatását. Korábban az uradalmak cselédség! épületei egy-egy kisebb blrtokegysóg központjában álltak, s nem az egész uradalmon belül kellett mozgatni a munkaerőt. A gépesítés, a termelési rendszerek a termelékenységet fokozták ugyan, de nem küszöbölhették ki a munkacsúcsokon jelentkező kézi munka iránti igényt. "Mozsgó termelőszövetkezeti központtá válása, és az, hogy tizenegy községnek végeredményben itt van a központja, azt jelentette, hogy koncentrálódtak az anyagiak, növekedett ós növekszik a technikai, műszaki színvonal. Ugyanakkor a munkaerőnek csökkenie kell. Értem ezen, hogy az 50 lóerős traktorok és erőgépek helyett 150-200 lóerős traktorokat veszünk, s ezeknek lényegesen nagyobb a műszaki kapacitása, és kevesebb emberre van szükség. A kukorica, a cukorrépa, a baromfi rendszerbe van állítva, de a kalászosoknál is megvan a teljes gépesítési sor. Ugyanakkor azonban szükség van a munkacsúcsokon a kézi munkára is. Gyakorlatilag 500 hektár cukorrépát kell megkapálni. Ugyanígy van a paradicsom is. Van ugyan paradicsom-kombájn, de 300 vagon paradicsomot leszedni - oda kéz kell. Egy-egy embernek 2-3 hónapot tudunk a növénytermesztésben szavatolni, mint tényleges munkát. Hogy pl. répakapáláshoz elegendő ember legyen, kénytelenek vagyunk 150-200 embert az erdőben vagy erre-arra semmivel foglalkoztatni..." A termelőszövetkezet központjában, Mozsgón koncentrálódik a szellemi kapacitás, a szövetkezeti értelmiség, más falvakban ez ugyanakkor nincs jelen. A szövetkezet kimutatása szerint az átlagéletkor 41 év. Az idősebbek a növénytermesztésben, a fiatalabbak a gépeknél, műhelyekben (faüzem, szerelőműhely) dolgoznak, kötött munkaidőben. Kedvezményezettek, de mégsem tudja őket a szövetkezet megtartani, egyre többen mennek el városra, különösen a kisebb falvakból. A kedvező átlagéletkor viszonylagos stabilitásának az is oka, hogy az idősek nyugdíjba mennek, kiesnek az aktív kere365