Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

A mérhetően magasabb életnívó nemcsak Almáskeresztúrt jellemzi. Sőt legkevésbé rá jellemző. A többi vizsgált községben sokkal szembetűnőbb a lakosság vagyoni gyarapodása a korábbi évekhez viszonyítva. A földvásárlások lehetősége lezárult, s a parasztság - mint az ország egyéb helyein - itt is a napi életnívó emelésére fordította pénzfeleslegót vagy presztízsértékekbe fektette. Mozsgón például többszintes, új, modern lakásokkal is találkozhatunk, de tükröződik a jólét az emberek szórakozásában, táplálkozásában is. Korábban a pógár be betért a kocsmába egy pohár borra, barátaival, szomszédaival kimenegetett vasárnaponként a saját szőlőjébe beszélgetni, iszogatni, kikapcsolódni, s egy-egy nagyobb ünnep, névnap alkalmával bőségesen megrakott asztal várta a család közelebbi és távolabb! tagjait, a szűkebb vagy kiterjedtebb baráti kört. Ma nemcsak a pógárok helyére lépő falubeli vezetőréteget jellemzi ez az életvitel, de a pógárok által támasztott ilyen magasabb, egykor ideálisnak tekintett szintet a falvak egész lakossága egyöntetűen meghaladja. Jobban öltözködnek, étkeznek, költekezőbb életmódot folytatnak, sok esetben akár a pazarlás szintjét is meghaladva. Persze mindez nemcsak az itteni helyzet kedvező alakulásával magyarázható, országos jelenség is. Egy-egy sokszemélyes névnapon, születésnapon olvasatlanul kerül az asztalra az ital, ládaszám hordják a sört, s púpozva állnak a sültekkel teli tálak az asztalon. Szinte nincs is a bőségnek mértéke. S éppen Itt van a baj! Ma nincs a társadalomnak mértékadó rétege. Ebből következően nincs is megfelelő, társadalmat összetartó, szervező erő sem a megvizsgált falvakban. Még az ötvenes években is kedvezőbb volt talán a helyzet a jelenleginél. Akkor ugyanis - jóllehet az 1945 utáni nagy átrendeződós során felszámolták, háttérbe szorították a falvakat évszázada irányító, s azok erkölcsi arculatát is meghatározó pógárságot, s ezzel egy hosszú fejlődési folyamatot, az egymásra épülő kulturális hagyományokat akasztották meg, ám az akkori helyi és felsőbb vezetés kísérletet tett arra, hogy valami újat, a régit helyettesíteni tudót szervezzen. Megalakította a helyi tanácsokat, egyes intézményeket telepített a falvakba vagy segítette azok helyi megerősödését, önállósulását, s ezeken keresztül saját embereiből olyan új vezető réteget igyekezett a falvakba telepíteni, akik idővel integrálhatták volna ezeket az átszervezett, átprogramozott falusi közösségeket. Az almáskeresztúri Péteri Ferenc tanító szerint ez a szándék határozottan érezhető volt és eredményeket is hozott. S elősegítette egy vékony falusi értelmiségi réteg kialakulását. Ez a réteg azonban, mielőtt megerősödhetett volna, a közigazgatási és szövetkezeti összevonásokkal meg is semmisült. "A kisiskoláknak, nemcsak az almáskeresztúrinak, volt egy bizonyos községformáló jellege. Amit ha fejtetőre állít is egy városi vagy egy nagyobb helynek az iskolája, nem tud biztosítani, nem tehet meg. De ez megszűnt. Nemcsak itt, iskolai vonalon, hanem minden területen. Az, hogy a község önálló közigazgatása megszűnt, az, hogy az iskolákat körzetesítették, s hogy a faluban nem is lakik jóformán senki értelmiségi ember: az nincs rendjén. Előbb-utóbb el fog jönni szerintem az az idő, amikor a társadalom rájön arra, hogy mit veszített el ezekkel a falvakkal, ezeknek a lakóival, ezeknek a magatartásával, életvitelével, munkájával. Mert nagyon sokat veszített. Legjobban talán a falubeli öregek helyzete mutatja ezt az esést. Harminc esztendő alatt nagy változás történt az öregek helyzetében. A kezdet kezdetén családi közösségben voltak. Nem lehet azt mondani, hogy teljesen ők voltak mondjuk 60-70 éves korukban a család irányítói, egy felerősödött fiatalabb nemzedéki tag föltétlenül átvette már az irányítást, de akaratukat a gazdálkodásban, talán még a családi kapcsolatok alakításában is többé-kevésbé érvényesítették. A mai öregek azonban magukban vannak." Egyenes következménye ez a körzetesítésnek, az intézmények, szervezetek összevonásának, a leginkább "gazdasági" szempontokat követő koncentrálásnak, amit természetesen maga után von egy sereg egyéb megállíthatatlan esemény (a központba költözések, a munkahely, majd lakóhely váltása, s a falvak legjobb erőinek távozása). Látható, hogy a felsőbb vezetésben még az ötvenes években tapasztalható, bár politikai indítékú szándék sincs meg. A falubeli integráló erők elvonásával a települések jellegtelenné váltak. Amíg korábban a falvak egymás között valamiféle értékrendet alakítottak ki (például a szulimáni németség rendkívül szorgalmas: a csertői pógárok kevésbé tehetősek, mint az almáskeresztúri svábok stb.), addig ma a lakosság elveszíti öntudatát, illetve mindazt, amire egykor büszke lehetett. A nagyfokú koncentrációval gazdaságilag érhetnek el ugyan ideig-óráig eredményeket, ám a négy tanácsot, tizenegy termelőszövetkezetet egyesítő Mozsgó társközségei mire legyenek büszkék? "Mozsgó és vonzáskörzete" sajátos szokásaira? Azaz egy nem létező, sosem volt csinálmányra? 364