Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

pet hoznak létre. A falu irányítása továbbra Is a pógárok kezében marad, s a két falurész vallási okok miatt is elkülönül egymástól. A köztes kisházas réteg mint falubeli pógárokkal egyenrangú jelenik meg a másik falurész előtt, s a kisházasok birtokának növekedésével a pógárkisházas megkülönböztetés értelmét veszíti. Szulimánban a németek, akik egyben a falu vezető pógár rétegét is jelentették, 1945 után még akkor sem juthattak szóhoz a falu életében, ha helyben maradtak. Itt a koalíció időszakban a volt falulakó magyarok veszik át a falu életének irányítását. A németek üresen maradt házaiba cselédek, szlovákiai kitelepítettek ós túfelőliek költöztek, de ők mint tarka tömeg, nem jelentettek egyelőre egységes társadalmi réteget. Számukra a beilleszkedés volt elsősorban a fontos. Jellemző, amit helyzetükről dr. Varga Károly ír: "A bizonytalanság érzését, amelyet a háború hozott magával, természetesen követte a bizalmatlanság is (a bevándorlók iránt), de ez egy faluünnep alkalmával, amikor a falu őslakossága ünnepélyesen is befogadta a messziről érkezetteket, - elsimult."

36 Almáskeresztúron a kitelepítésre váró németség egyáltalán nem jutott szóhoz a koalíciós korszak társadalmi életében. A sokfelől érkező, merőben új lakosság ekkor még átmenetinek tekintette almáskeresztúri illetőségét, arra számított, hogy korábbi lakóhelyére visszatérhet. E korszakban Almáskeresztúr lakosságát nem tekinthetjük társadalomnak. A társadalom átalakulásának ez az iránya az 1950-es években nem folytatódik tovább. A tanácsok megalakulásával a pógárság elveszíti vezető szerepót. 1950-re rendeletileg megszüntetik az egész országban az összes addigi egyesületeket, köröket, társulatokat. Az úrbéres testület, amely egy századon át a pógárok és kisházasok önigazgató gazdasági szervezete volt, e rendelet hatására feloszlik. S ha más formában újra szerveződött is, (Erdőgazdaság, Legeltetési Társulat) már nem a régi vezetőséggel, s elvek alapján működik. Külső, tanácsi irányítás alá kerül. A volt pógároknak vagy a melléjük vezetőségbe került kisházasoknak ez hallatlan presztízsveszteséget jelentett, meginogni érezték addig teljesen szilárd helyzetüket. A tanácsok élére elsősorban azok a volt szőlőbeli, politikában már gyakorlatot szerzett helybeliek kerültek, kiket a falu ugyan befogadott, de egykori cselédmúltjuk miatt mégis lenézett. A falu irányításából kiszoruló tiké- (tüke) pógárok, nagypógárok helyzete még bizonytalanabbá vált akkor, amikor a kulákok elleni harc megindult. Mozsgón, ahol a legvagyonosabb pógárok éltek, mindössze három embert nyilvánítottak ugyan kulákká, s ezeket sem birtokuk miatt, hanem azért, mert a járás mindenáron kulákot követelt. "Kulák lett az öreg Freivogel bácsi, aki kocsmáros volt, meg gazdálkodott is, aztán a másik kereskedőboltos, Steier Mátyás, ő is gazdálkodott, és boltja is volt. Ezekből csináltak kulákot. Kulákszélen volt még az öreg Jung bácsi, de rá nem mondták ki vógülis, hogy kulák." Csertőn a Gáspár családot nyilvánították kulákká, más nagygazdát csak meggyanúsítottak vele. Szulimánban ós Almáskeresztúron kulákot csak a kitelepített németek között találhattak volna. Mégis a méltatlanul kulákká nyilvánított ós meghurcolt, közmegbecsülésnek örvendő emberek esete megzavarta a pozíciójából visszaszorított pógárságot, akik másfél századon át a legszilárdabb helyzetű családjai voltak a falunak. Es mikor a beadások miatt a paraszti gazdálkodás lehetőségei is beszűkültek, éppen ez a réteg lendült mozgásba először, s előbb gyermekeiket küldték el a faluból tanulni vagy az iparba, majd utána maguk is elhagyták a falut. Jellemzőnek tartjuk, hogy a pógárrétegből két éves gyűjtésünk ideje alatt alig találtunk helyben lakó adatközlőt. Szigetváron, Pécsett kellett felkeresnünk idős embereket vagy leszármazottaikat, hogy a gazdálkodásról érdeklődhessünk. Csertőn sok gazdacsaládnak ma csak a nőági leszármazottai élnek, s egyes nagymúltú családnevek eltűntek a faluból. A pógárság, amely addig is mintát adott a falu egész társadalmának, ezzel az elvándorlással lavinát indított el. Az amúgy is mobilis szerkezetű társadalom minden rétege követte példájukat, s megkezdődött a népesség apadása. A pógárok távozásával, stabilitásuk megrendülésével Mozsgón a kisházasokkal összefonódott régi szőlőbeli családok kerültek vezető pozíciókba, s a társadalom egykori középrétege lett a hagyományok örököse. Minthogy komoly ellentót a pógárok ós a többi réteg között korábban sem volt, életformájuk, életvitelük sem sokban különbözött, a pozícióba jutott új birtokosok megértően viseltettek irántuk, sőt a hatóság túlkapásaival szemben védelmet nyújtottak a falu minden rendű és rangú lakójának. Kiss György, aki szőlőbeli lakóból lett uradalmi molnár, majd a Szodiáldemokrata Párt egyik vezetője, később az ötvenes években az MDP községi titkára, aztán tanácselnök, a maga és vezetőtársai gyakorlatából több történetet mesélt el. Ezek jellemzőek az új vezetés és a régi tekintélyes pógárok és falubeliek viszonyára, s az, hogy 1970-ig a koalíciós időszaktól kezdve végig po360