Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

zícióban maradt, hitelesíti is a történteket. "Itt csak ilyen kényszerkulákok voltak. Mert mindenhol kellett kulák abban az időben. Itt volt az én szomszédom is, kocsmáros volt. Evvel is volt egy probléma. Nem tudom, emlékeznek-e maguk erre az amerikai szövőlepkére. Az olyan volt, hogy este az ember leszedte, reggelre már megint behálózta a fát. És hát följelentette a rendőr az én szomszédomat, hogy nem pucolja a fákat. Hát én magam is láttam, hogy szegény idős ember pucolgatta, ahogy tutta. Lett tárgyalás. Mondom a rendőrnek: írasson be engem tanúnak. Akkor párttitkár voltam. Beíratott. Bementem a pártbizottságra, aztán Pécsről gyütt ki egy fiatal bíró. Azt mondja ott az elvtársaknak, hogy van egy kulák itt, annak az ügyét kell tárgyalni. Valami szövőlepkéket nem irtott ki. Mondom: Én annak a tanúja vagyok. Nézett aztán a bíró. Mondom ezeknek, hogy mi a dörgés. Elmentünk a tárgyalásra. A fiatal bíró kérdezi az öregtől, hogy pucolta-e a fákat. Azt* mondja: Pucoltam. Na, azt mondja, itt a tanú. Mutatom a személyi igazolványomat. Benne, hogy mi a foglalkozásom. Az ón bíróm mán ugye egészen más hangulatban van. Mert megtudta, hogy ón párttitkár vagyok ott. Nahát, akkor magának mi a véleménye? Mondom neki: Igenis pucolta a fákat. De ez a szövőlepke olyan, hogy este pucolják és reggelre megint beköti a fákat. Mondom, én nem hibáztatom ezt az embert. Hát ugye beírták. Könnyen hozott ítéletet a bíró, mert egy párttitkár ugye, ha így nyilatkozik?! Hát elengedte az öreget. Kimegyünk a folyosóra, oszt mondom a rendőr elvtársnak. Na, rendőr elvtárs, hogy állunk! Hogy állunk - azt mondja - mikor még a párttitkár is a kulákot pártolja? Mondom, maga nagyon téved, én nem a kulákot pártoltam, én az igazságot pártoltam. Avval otthagytam. Szóval ilyen volt a kulákkérdés." Más alkalommal ezt történt: "Tudja, párttitkár életemben igen sok volt a nehézség, mert voltak olyan rendelkezések, amelyeket végre kellett hajtani, de nem lehetett. Például a sertéseket csak akkor lehetett levágni, ha a húspontnak eleget tettek. Volt olyan gazda, akinek 10-15 kiló kukorica hiányzott, hogy meglegyen a pont. Ha nem volt meg, nem kapta meg a vágási engedélyt. Hát hova menjen? A párttitkárhoz. Baj van, Gyuri bácsi! Mert így szólítottak. Nem kapunk vágási engedélyt. Azt mondta a tanácselnök, hogy hiányzik még 15 kiló kukorica. És ezt nem tudja leadni? Hát nincs, azt mondja, leadtam minden szemet. Mondom az adminisztrátornak: írjon neki 15 kiló kukoricáról vételjegyet. Megírta. Tessék, mondom, itt a vételjegy, vigye el a tanácshoz, oszt vágja le a disznót. Tudniillik, nekem ez a 15 kiló kukorica nem hiányzott a raktárból. Nem csaptam be az államot, mert én ugye molnárember voltam, és egyébként is tudom, hogy 1 kilót szoktunk hivatalosan egy zsákra levonni. Namost, volt olyan zsák, hogy csak 80 deka volt. Nem féltem, hogy nekem hiányom lesz. Máson meg segítettem." Mozsgón, de más községekben is a társadalmi ellentétek az ötvenes években nem éleződtek ki, a felsőbb hatóság részéről érkező irreális és merev intézkedéseket az új vezetés is méltatlannak tartotta, és megkísérelte élüket venni. Ám a hosszú időn át stabil helyzetű pógárság számára a vezetésből való kiszorulás, a társadalmi presztízsveszteség és a beadások miatti létbizonytalanság, amely kiegyensúlyozott gazdaságaik számára korábban elképzelhetetlen volt, elegendőnek bizonyult arra, hogy fiaikat, unokáikat menekítsék a faluból. Végigkövetve néhány mozsgói pógárcsalád leszármazottainak sorsát, megállapíthatjuk, hogy az első generáció, amely a faluból távozott, inkább mesterséget tanult, de feltűnik köztük néhány értelmiségi is. Ezek gyermekei jogászok, állatorvosok, pedagógusok, s újabban mezőgazdászok, akik Somogy-Baranya vidékéhez kötve élnek, de egykori falujukat kerülik. Csertőn az ötvenes években az egyre inkább kiépülő új falurész volt cseléd lakói veszik át a község irányítását. A két falurész a koalíciós időszakban, mint az MKP és FKP hívei, pártonként is elkülönült. Érthető, hogy a fordulat éve után az MDP vezetősége, s az újonnan megalakult tanács irányítói ebből az új falurészből kerültek ki. Itt, noha kujákozás nem volt, a társadalmi feszültség kissé élesebb, mint Mozsgón. A szőlőbelieknek a faluval itt korábban sem volt úgyszólván kapcsolatuk. A vezetésből kiszorított falubeli lakosság fiatalsága itt is elsőnek kelt útra, s ólt a korszak által felkínált minden lehetőséggel. Ez egyben azt is jelentette, hogy a volt pógárok és kisházasok ivadékai a szőlőbeliek és cselédek gyermekeit ismét megelőzték. A továbbtanulásban, szakmaszerzésben egy nemzedékkel előbb jártak. Szulimánban a jövevények az üresen maradt német házakba települnek be, és azonnal szomszédsági viszonyba kerülnek az őslakosokkal. Ez megkönnyíti a jó kapcsolatok kialakítását, és a társadalom új és régi elemeinek összecsiszolódását. Természetesen érződnek bizonyos különbségek a jövevények különböző csoportjai és a helybeliek között, vagyoni alapú tagolódás azonban a földosztás miatt nincs. Az idegenből 361