Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

segíteni. Jobban csak látogatás, kóstolgatás volt szokásban, de ez szüret idején társadalmi állásra való tekintet nélkül mindenkit összehozott. A rituális okok miatt létrejött társasmunkák csoportjába a templom takarítása, a sírok rokoni gondozása, a sírásás tartozik bele, s talán ide vehető a lakodalom néhány mozzanata is. A templomot a nagylányok csoportja takarította az első világháború előtt, búcsú alkalmával, űrnap­kor, karácsonykor, húsvétkor, búzaszentelóskor ők díszítették az oltárt is. Később ezt a funkciót néhány idősebb asszony töltötte be, akiknek a harangozó segített. Temetésnél a sírásást, a ha­lottvivóst a jó szomszédok, távoli rokonok vé­gezték. A halottasháznál a teendőket elsősorban a komák látták el, s így tehermentesítették a gyászolókat. A lakodalomban a közelebbi rokon­ság segített az előkészületben, főzésben. A ki­sebb falvakban úgyszólván minden rangbelit meghívtak. A hívogatást a menyasszony és a vőlegény végezte, a szülők pedig a segítőket kérték fel. A meghívást a menyasszony édesap­ja még egyszer megismételte. A társasmunkák különböző fajtái nem fogták ugyan össze az egész faluközösséget, bizonyos fajtái éppenséggel csak egy-egy társadalmi réte­get érintettek, mégis nagyobb részük, s főként a szórakozás miatt létrejött társasmunkák csoport­ja jelentős volt a különböző társadalmi rétegek érintkezése szempontjából. Hogy a szőlőbeliek e munkákon is többnyire elkülönültek a falubeliek­től, annak oka nem annyira a társadalmi kire­kesztettség, hanem az, hogy e réteg kialakulása és megerősödése idején a társasmunka-alkal­mak már hanyatlóban vannak, s magukat a fa­lubelieket sem ez hozza össze. Az egyes rétegek bemutatásakor már nagyjá­ból ismertettük az alá-, fölérendeltségi viszony alapján szerveződő munkakapcsolatokat. A pó­gárok, fogattal rendelkező kisházasok monopol­helyzetben voltak, mert elvégzett fogatos mun­kájuk ellenértékeként ledolgozást ós többnapi visszasegítést köthettek ki. A fogatos munkánál e vidéken az alkalom alkalomért elv uralkodott nagyjából. Ám míg a pógár vagy fogattal rendel­kező kisházas egyetlen erdei fuvart tett vagy megszántott egy párszáz négyszögölnyi földet, érte hajnaltól késő estig való gyalogmunkát kért. Mint már említettük, nem is ez volt a terhes, ha­nem az, hogy az aratást adó vagy fogatot ren­delkezésre bocsátó pógár úgy kötötte magához segítőjét, hogy azt a jövedelmező szabad mun­kavállalásban gátolta. Ugyancsak ezt a célt szol­gálta a részesföld adása, amely általánossá válik a húszas évektől, s szinte teljesen megszünteti a bórletet. A rószesföld fejében a pógár robotot is követelt. A faluba betelepedő szőlőbeliek vagy a szőlőre betelepedő cselédek, ha nem tudtak mindjárt házat építeni, présházat emelni vagy vásárolni, akkor a pógárok által rendelkezésre bocsátott, úgynevezett árendás házat vagy áren­dás pincét igyekeztek szerezni. A ház minőségé­től függően hat-tizennyolc napot kellett ingyen dolgozni évente. Mindezek a kölcsönmunkák, le­dolgozási formák, munkaszolgáltatások lényegé­ben kizárták a pénzt a társadalom mindennapi életéből. Ott, ahol valami ellenértéket adtak, sem bérről volt szó, hanem részről. Vonatkozott ez még a falu ós az uradalom viszonyára is, hiszen az uradalomba dolgozni állók nagyobb munka­mennyiséget végeztek természetbeni juttatáso­kért, mint bérért. A pénz szinte teljes kiiktatása a mindennapi gyakorlatból, s emberi kapcsolatok­ból úgymond középkori, feudális viszonyokat tar­tott életben, ám egyben megnövelte a személyes kapcsolatok jelentőségót. Ez pedig még a távo­labb álló rétegeket is közelítette egymáshoz, a hierarchikus viszony ellenére is. Az uradalomban hosszabb ideig bérmunkát vállaló hónapszámosok, summások, aratók, de még a napszámosok is a munkavégzés során új, falun kívüli közösségbe kerültek, szigorú, az ura­dalom által irányított, saját bandagazdájuktól el­lenőrzött, ideiglenes életközösséggé formálódtak. Ezekben a munkacsapatokban a másik rovására nem lehetett előnyökhöz jutni, kevesebbet vagy rosszabbul dolgozni. Itt a társadalmilag feljebb ál­ló, de a kaszát gyengébben bíró iparost kinevet­ték, de megértve helyzetét, elfogadták és segí­tették. Ilyen munkavégzések közben nemcsak a bérmunkára kényszerülő falubeliek és szőlőbeli­ek találkoztak egymással, hanem a cselédek is. Ez pedig mintegy előkészítette a talajt a további együttműködésre, a társadalmi ellentétek fólretó­telére. A munka az egyes társadalmi rétegeket, még akkor is, ha szórakozás miatt létrejött társas for­máról van szó, gazdasági létérdekből hozta össze. Sok esetben a meglévő ellentéteket az együtt dolgozóknak félre kellett tenni, de leg­alábbis tanácsos volt kerülni. A munkaszervezet­ben létrejött csoportosulások, társadalmi kapcso­latok ezért nem mutatják az egyes rétegek vagy azon belüli kisebb egységek igazi arculatát. Ám amikor vasárnapokon, ünnepeken vagy munka után szórakozásra került sor, akkor minden kényszer nélkül azok ültek egy asztalhoz, akik egymáshoz tartozónak érezték magukat. Vidé­künkön a kocsma volt az a hely, amely ilyen spontán összejövetelre, szórakozásra adott lehe­356

Next

/
Oldalképek
Tartalom