Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

hanem megitta. Az 1800 liter bort tavaly nálunk az építkezés vitte el." A pógár tulajdonához hozzátartozott még a beltelken, a mindenkori stílusnak megfelelő rangosabb lakóház is. Az udvaron pedig jól megépített gazdasági épületek voltak, a németek téglából készült, betonvályús istállói ma is korszerű állattartást tesznek lehetővé. A pógár tekintélye erre a vagyonra, vagy ennél kisebbre (1-2 fertály föld ós tartozókai), illetve törzsökös voltára épült. Kétségtelenül jobban táplálkoztak, mint az alattuk lévő rétegek, a személyes munkavégzés alól azonban egyáltalán nem mentesültek. Szulimánban fontosnak tartották megjegyezni, hogy a Meszes, Hoffman, Káp, Trummer, Drier ós a Bach családok olyan gazdagok voltak, hogy egy cselédet is tartottak. Cselédtartó pógár Mozsgón, Csertőn nem is volt. Ha mégis sor került erre, az átmeneti, kényszerű helyzetet jelzett, a háborúban odamaradt a gazda és a gyerek még nem nőtt fel a fórfimunkáig. A pogárgyerek a mezőgazdasági munkát a cselódgyereknól hamarabb kezdte el. A cselódgyerekek "12 éves korukig jóformán semmit se csináltak, utána viszont elmentek hónaposnak, de addig azok nem foglalkoztak semmivel. Gazdaembernek a gyereke hamarabb be lett fogva." 8-9 éves korában a szőlőben és az állatok körül dolgozott. A lányok is 10-12 éves korban rendszeres munkát végeztek télen, nyáron. A saját gazdaság a gyermeknek is állandó munkát adott. "Mikor kiütött a tizennégyes háború, ugye hát kilenc éves voltam. El voltam szokva faluzni. De köllött volna a segítség otthon az istállóban. Akkor már egy kilenc éves gyerek az ganyózott. Én elmentem a faluba, anyám a fülemnél fogva felemelt, úgy vitt haza." A legényember rendes munkaerő volt a gazdaságban, s bár reggel néha megengedték, hogy később keljen fel, még vasárnap is úgy kellett beosztani az idejét, hogy a munkáját tökéletesen ellássa. "Etetésre, mikor legény voltam, haza köllött menni. Vasárnap is. Fél háromra otthon köllött lenni a jószágnál. Apám, ha rámnózett, akkor már tudtam, hogy: na Miska, most kikapsz! Egyszer nagyon megvert, bottal. Míg élek, azt sohasem felejtem el." Ha a gazdaság nem adott elég munkát, mert többen voltak a gyermekek, a pógárgyereknek is el kellett menni az uradalomba kapálni, munkát vállalni. A dologtalanságot nem nézték el. Mester Mária mozsgói pógárlány szüleinek 10 holdja lehetett, hárman voltak lányok. Közülük egy maradt otthon, a másik kettőt napszámba küldték. Az így szerzett napszámból azonban személyes dolgokra költhettek, kendőt, szoknyát vásároltak belőle, s nem folyt bele az egész összeg a családi kasszába. A legény munkájára odahaza szükség volt, mégha többen is voltak. Éppen ezért a szülőktől kaptak pénzt kocsmára, legénykedósre."Én mindig édesanyámtól kértem pénzt, édesapámtól sose. Azt mondta: nézd, fiam, ennyi pénzt adok. De nem ám, hogy elköltőd mindjárt, csak hogy legyen nálad pénz. Nem is sokat költöttem. A legényekkel nagyon ritkán mentünk be így szombaton este Freifogelhez (kocsmáros Mozsgón), hárman-négyen összejöttünk és megittunk egy liter bort. Ez volt minden." A gazdagyerekek valóban ritkán jártak kocsmába, s éppen ezért pénzt is alig költöttek. Csupán jeles napokon, szokásszerűen (kakassütós, birkasorsolás, bálok, búcsúk) költekeztek. Megerősítik ezt a volt szőlőbeliek, akik minduntalan elmondják, hogy ritkán tették be a lábukat pógárgyerekek a kocsmába. A pógárok legény- és nagylány-gyermekei külön bandákban tömörültek, s legfeljebb a kisházasok ós részben iparosok kerülhettek be közéjük. Szőlőbeliekkel, cselédekkel nem barátkoztak, ha a legény bement a kocsmába, a magaformájúakkal ült egy asztalhoz. Bálban, ha valaki más réteghez tartozott, s felkért egy pógárlányt "egyszerűen mindjárt odajött egy pogárgyerek, oszt elkérte. Nem engedett vele táncolni." Ha inni, mulatni akartak, kimentek a szőlőbe és saját társaságukkal töltötték az időt. "Igazi pógárlány az csak a búcsúba ment el. Beleült a leterített fehér ülóskosárba ós mutogatta magát a búcsúban." Házasságra, mivel a vagyont nézték, pógár csak pógárral lépett. "A felszabadulás előtt nemigen házasodtak egymással. Mindegyik csak a saját környezetén belül. Mert akkor még nézték a vagyont. Nem szerelemből házasodtak az ifjak, hanem a vagyon miatt. És akkor a szegény gyereket ellenezték, ameddig tudták. De volt olyan is, hogy nem tudták megakadályozni, és a szerelem győzött. De ez ritkább eset volt, mint az általános magabeli házasság. Akár vidékről, akárhonnan egy pogárgyerek egy iparos lányt sem igen akart elvenni. Mert hát nincs főd, amit hozzon. Mit hoz? Esetleg a varrógépit, ha tudott varrni. De mást nem." A pógárok viseletükben elkülönültek a többi rétegektől. Hasonló ruhában csak a kisházasok jártak még, köztük inkább az anyag minősége és a ruhák száma tett különbséget. Munkában a század elején még élt a gatyaviselet, hasonlóan a cselédekhez. Ünnepi viseletük azonban különbözött azokétól és az iparosokótól. A gazdák csizmában jártak, nyakkendő nélküli fehér ing336