Madaras László – Szabó László – Tálas László szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 8. (1993)

Szabó István—Szabó László: Mozsgó és társközségeinek társadalma

ben, fekete kabátban, kalapban, kipödört ba­jusszal. A pógárasszonyok hosszú, sötét színű, elöl csipkebetétes ruhát viseltek ünneplőként. Fejükön a XX. században már kendő volt. A pó­gárt megkülönböztette a többi rétegtől az is, hogy földjére kocsin járt ki. Kisebb gazda kímél­te lovait ós kisebb munkára inkább kigyalogolt. Szulimánban, noha a németek vagyonosab­bak voltak, mint a magyarok, az öltözködésben nem a vagyoni, hanem a nemzetiségi különbsé­gek mutatkoztak meg. A német asszonyok klumpában és színes, kötött szekliben jártak, míg a magyar asszonyok csizmát, később zárt cipőt viseltek. A tutyi mindkét nemzetiség asz­szonyainál megvolt, csakúgy, mint a különböző színű, gyapjúból házilag készített berlinerkendő. Az utóbbit azonban az idős asszonyok szerint már messziről meg tudták különböztetni a falu­beliek, hogy német vagy magyar asszony készí­tette-e. Természetesen a falubeliek viselete a szőlőbeliekétől Szulimánban js eltért. A pógárréteg a szőlőbeliekkel, cselédekkel ritkábban került kapcsolatba. Közös ügyeik a kisházasokkal voltak, főként a közös földek (er­dő, legelő) használata miatt. "Amelyik tehetősebb gazda volt, annak volt négy oktálja, a kisebbek­nek meg csak egy vagy fél. Meghatározták, hogy oktálonként mondjuk egy fél méter vagy egy méter fát adnak. Azok a nagypógárok az osztáskor azt mondták, annak az egy oktálos­nak, hogy te csak akkor szólhatsz egyet, amikor én négyszer szóltam. Mert nekem négy oktálom van." Jóllehet, többen voltak egy-két oktálos gazdák, mégis legelőfelosztáskor, erdőirtáskor a pógárok érdekei jutottak érvényre. Közülük ke­rültek ki a falusi tisztségviselők, az erdő- és le­gelőközbirtokosság irányítói. A vagyonukat fel­darabolt pógárok utódai is a rangtartás miatt hozzájuk húztak, nem pedig a kisházasokhoz. A pógár életformája, gazdálkodása mintegy eszményképe volt az e vidéken elérhető legma­gasabb rendű életformának. S ez eszményt és elérendő-elérhető célt állított a hierarchikus tár­sadalmi rendben az alullévők elé. Ezenkívül, mint törzsökös lakosság, ők hordozták a kisházasok­kal együtt a helyi szokásokat, s engedtek ebbe érdekük szerint bekapcsolódni esetleg más réte­geket is. Jelenlétük, működésük szervezőleg ha­tott a falu társadalmára. A fentebb elmondottak kétségtelenül reális különbségek, s jellemzőek a pógárság magatartására. A társadalomba berög­ződött óvatos magatartás azonban nem engedte, hogy az ellentétek élesen felszínre törjenek, s in­kább most utólag, a szociális érzékenység és ér­zék kifejlődésével fogalmazódnak meg ilyen ha­tározottan a különbségek. Az átmenet az egyes rétegek között szinte észrevétlen volt, s inkább a szélső póluson elhelyezkedők (pógár - szőlő­ben, kisházas - cseléd) érzékelték az eltérést. Hogy a legvagyonosabb gazdák is milyen élet­színvonalon éltek, azt jól jellemzi az, hogy meny­nyi volt a két világháború között egy olyan nagy parókia plébánosának javadalma, mint a mozs­gói, amelyhez hozzátartozott még Almamellék, Szulimán és Almáskeresztúr. 11 hold szántója, 12-16 kh rétje és 12 oktál erdeje volt a plébá­nosnak, aki konvenciós kocsist tartott és földjót azzal műveltette, rétjét közmunkában kaszálták, s a méterbe vágott fát ugyancsak a falvak la­kossága szállította be udvarába. Valójában ez a javadalom, mégha a pénzbeli juttatást is hozzá­vesszük, nem sokkal haladja meg a pógár va­gyonából eredő jövedelmet. Kisházasok E réteg társadalmi pozícióját két tényező ha­tározza meg: az egyik, hogy helybeli, ós ősei már az úrbérrendezéskor is a községben éltek, a másik, hogy a faluban házuk, telkük volt. Ez rokonította őket a pógárokkal, s egyben elkülö­nítette őket minden jövevénytől. Függetlenségük alapját a családi ház és telek jelentette, amelyet kiegészített bizonyos földtulajdon (0,5-4 h), illetve a hozzá tartozó, rendszerint egy erdő- és egy legelőjog, esetleg kisebb (400-600 négyszögöl) szőlő. A birtok és a jogok jövedelme nem volt elegendő a család fenntartására. Ezért szinte minden kínálkozó munkaalkalmat meg kellett ra­gadniuk. Életformájukat lényegében a különböző munkaalkalmak közötti válogatás, a munkaalkal­mak megszervezése alakította ki, s nem a tulaj­donukat képező föld. Ennek ellenére az alapot jelentő föld, illetve a család mindenkori létszáma két részre osztotta a kisházasok rétegét. A ha­tárvonalat az jelentette, hogy a család tudott-e fogatot tartani vagy nem. A fogatos ember foga­lom volt, rangot jelentett körükben, s egyben bő­vítette a munkavállalási lehetőségeket, mert le­hetővé tette a fuvarozást és egyéb fogatos munkák vállalását. Elmondják, hogy az első vi­lágháború után hazajöttek "... annyit összeverbu­váltak, hogy nem lovakat, hanem nyolc-kilenc hónapos csikókat vettek meg ősszel, azt kitelel­tették, kinevelték és tavasszal beparcikazták őket. Egész kis csikók voltak, alig látszottak ki a kocsiból, de befogták őket, és akkor már tekin­télye volt, hogy őneki lova van." 337

Next

/
Oldalképek
Tartalom