Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Szabó László: Népi természetismeret

teg keletkezik a széleken, a lassúbb folyású részeken. A pillédzett jég fokozatosan erősödik, majd ha már vastagabb hízik, s a nagy hidegnél beáll, illetve a fentről érkező jégdarabok összetorlódnak és a torlódás felett beállnak, azaz összefüggő jégréteget képeznek. Ha a beállt Tisza jege tovább hízik, megacélosodik, olyan kemény lesz, hogy alig lehet jégvágó baltával is léket vágni bele. Ekkor már gyalogosan később szekérrel is rá lehet menni. Az olvadó jég fogy, vékonyodik, nagyobb időváltozás és melegedés esetén vastagsága megmarad, de a jég meghókkad, azaz megfehéredik, hirtelen kimegy belőle a víz, pórusos szerkezetű lesz és könnyen beszakad." Kenderesen egyik gyűjtő a piócások tapasztalatait így összegzi: „Orvosi piócát kisebb állóvizekben találhatunk. Folyókban, patakokban szinte egyáltalán nem él. Leginkább az iszapos, agyagos, mállékony talajú, meleg, lágy és átfolyásos vizű tavakat kedveli. Égerfák környékén nem találhatunk, mert ez különleges és egyben alkalmatlan ízt ad a víznek. A ragadozó halak és nagyobb békák pusztítják a piócát, a mocsári és vízimadarak, mindenféle kacsafaj, nagyobb és kisebb vízi tyúkok, a szárazföldi és vízi patkányok, valamint csigák és kagylók is irtják őket. Szeretik a nádast, egyes cserjéket és növényeket pl. az orvosi kálmost. A piócát „üldöző" állatokból mindig találhatunk néhányat az élőhelyek környékén is, csak nagy tömegük lehet kizáró tényező..." (Bakos 1982). Ezek a leírások pontosak, sok nemzedék tapasztalatait összegzik, s alkalmasak arra, hogy rá helyes gyakorlat épülhessen, megbízhatóan át lehessen kelni a befagyott Tiszán vagy a vele foglalkozónak piócalelőhelyet, időszakot jelölhet ki. A természettudomány és a népi természetismeret azonban ezen a ponton el is válik egymástól. A természettudomány e pontos megfigyelés után el tud vonatkoztatni a lényegtelen elemektől, zavaró körülményektől, sőt képes a legfontosabb elemekre építve, kizárva a lényegteleneket kísérletet végrehajtani, hogy immár tisztán figyelhesse meg a meghatározó és törvényszerűségekben döntő módon résztvevő tényezők sajátosságait, mozgását. Mindez az elvonatkoztatás nincs meg a természetismeret esetében: a jelenség, munkafolyamat, ismételten a zavaró tényezőkkel együtt jelenik meg, s a megfigyelő valamennyi eleméről be is tud számolni, nem tesz közöttük különbséget. Természetesen a gyakorlat folyamata önmagában válogatás, mert ebből az ismerethalmazból még az egyszeri gyakorlat is csak bizonyos elemekre épül, nemhogy a generációkon át öröklődő. A helytelen gyakorlatra a megfigyelt jelenség torzulása ad választ akkor, ha a lényeget érintő tényezőt nem vesz valaki figyelembe. Tipikus esete ennek a kenyérsütés, amelyet hosszú időn át, mint segítség sajátít el a nagy lány, s már sok mozzanatot kislány korában is ismert. Az új asszony kenyérsütése mégis nagy esemény, mert ekkor felügyelet nélkül egyedül kell elvégeznie a munkát, s hiba esetén - túl sok vagy kevés kovász, só; nem kellő hőfokú, mert számára az új háznál ismeretlen a kemence; szokatlan körülmények az új házban; a másfajta minőségű liszttel nem számol - a kenyeret lapossá, szalonnássá, zok bélűvé félig sültté vagy túl égette, savanyúvá, sóssá vagy sótlanná teheti. Számtalan esetet írtak le vagy gyűjtöttünk, s a fiatal asszony magatartása mindig ugyanaz volt: pontosan betartani valamennyi fogást, amit az anyjától látott, tanult, szinte lemásolni az egészet. Az anyós megjegyzéseinek, a kemence más voltának s számos egyébnek tulajdonít jelentőséget, ha nem sikerül. Valójában a zavaró tényezőket nem tudja kikapcsolni és megesik, hogy hosszú ideig nem jön rá, mi okozza a bajt. Néprajzi gyűjtés során, a bonyolultabb munkafolyamatok és eljárások gyűjtésekor mindenki tapasztalhatta, hogy a logikusan összeállított kérdőív vezetésével milyen pontos és részletfinom leírás készíthető. Ám kevés ember tudja ilyen maradéktalanul és súlyozva elmondani magától az eljárást. Nála kitérők, lényeges és lényegtelen mozzanatok keverednek, sokan pedig az elbeszélés után úgy érzik sehogyan sem sikerült megvilágítani gyakorlatukat. Kőszeg hegyalján a fagyöngyből főzött léppel kapcsolatban DÖMÖTÖR S. ezt jegyezte fel: „Egy nap kétszer tudtak fazekakban enyvet főzni; órára nem lehet megmondani, hogy mennyi ideig főzték; ezt tudni kellett. Ha hanyagul főzték, nehezen főtt meg. Nagy főzés kellett neki; mindig forrnia kellett. Tudni kellett, hogy mikor sűrű; csinálni kellene, úgy nem lehet ezt elmondani, hogy ne lássa az ember" (1951). Jászkiséren a rétes készítésének meglehetősen szemléletes elmondása után jegyezték meg: Ha jó és szépen sült, kinyílik mint egy könyv. Egyik étellel sem kell annyit bajlódni. Ezért mondom, hogy a munkáját látni kell, nem lehet csak úgy elmondani (Szabó 1972). Hasonló példákat idézhetnénk a szilvalekvárfőzéstől a mustos tök szirupjának készítéséig (Balogh 1973; Kakuk 1982). Valamennyinél egy állapot minősége - még h*a szavakban adott is: „mikor forrt a must habzott, a habját leszettík, és hatták addig főni, mig csak nyúlós, ragadós nem lett... Addig főztík, amíg a tök tejjesen át nem Hatódott mustmízzel Ellenőriztík, hogy a belseje is meg van-e mán főve, meg átitatódott-e, mert a tökszeletek belseje is feketés-barna lett." (Tiszazug). - az élő gyakorlat nélkül megfoghatatlan. A rendkívül összetett munkafolyamatot szavakba foglalva nem lehet átadni, megtaníttatni hiszen nem egy elv (fizikai, kémiai, technikai) alkalmazásról, hanem a lényeges és lényegtelen tényezőkből álló élő gyakorlatról van szó, amelynek ugyan néhány alapelemét meg tudja határozni az, aki a tudományt át kívánja adni, de a gyakorlaton kívül még ezek lényegét sem tudja igazában szavakba foglalni: „ezt tudni kellett", „a munkáját látni kellett" „nem lehet csak úgy elmondani" - fogalmazzák meg minduntalan. S a paraszti ismeretelsajátítás azonos a munkábaneveléssel, ahol nem az elveket, hanem a gyakorlatot sajátítja el a munkába növő gyermek. S akkor sem szavakkal oktatják, magyaráznak neki, hanem ő maga a kisgyermekkorától tartó megfigyelésére támaszkodva kezd dolgozni, s a felnőttek lényeges pontokon csak korrigálják tevékenységét, javítják technikáját: „A gyermeknek nem igen magyarázzák, hogyan kell egyegy munkafolyamatot végezni, rábízzák, de ha nem úgy csinálja, ahogy szokták a faluban, vagy rosszul, akkor megmagyarázzák, megmutatják neki" (Kresz 439