Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Örsi Julianna: A Nagykunság mint néprajzi csoport

zik.

141 A példatárat három adattal bővítjük. „Oskó Katalin nagyivániiő kötő Varró Asszonyt... maga született földjére", mint gyanús személyt küldi vissza a karcagi tanács.

142 Pladányi Molnár Érseky Mihály Molnárságért Instál. - Ha az Instáns magát jól fogja viselni, molnárságra be fogattatik, ugy hogy ne az áts hanem a Molnár Mesterséget józanan folytassa."

143 1790-ben Szilágyi István kerékgyártót - ki feleségével rokonlátogatóba érkezett-figyelmezteti a tanács, „keressen helyet magának; mert itt való lakása meg nem engedtetik".

144 A 19. század közepéről a városból elköltöző iparosokról is van tudomásunk. „Kóródi Mihály csizmadia mester... Váradra szándékozik lakás végett költözni."

145 „Kóródi Gábor V. Olasziban megtelepülni kívánó hellybeli születésű csizmadia mester" is bizonyságlevelet kér a tanácstól.

146 Karcag kereskedelme a 18-19. században görög családok kezében volt. 1796-ban jelentik a Helytartó tanácsnak, „hogy Kardszagon tartózkodó Görög Pakó Pápó Gyro, többé nem kívánkozik Török Országba vissza menni, sőt igyekszik onnan két fiait is ki hozhassa."

147 A boltos kereskedők más városokban is szerepelnek árendátorként (Kondorosi István Kunhegyesen, Szappanos János és Papp István Madarason, a tiszafüredi Csapiári Péter pedig Karcagon árendál).

148 Idegen kereskedők is jártak rendszeresen Karcagra. A gyapjút ungvári kereskedők vásárolták fel: „Polik Antal Ungvár megyei Kereskedő a Városi Gyapjút 28 Magyar pénzen meg alkudta..."

149 „Ungvári Kereskedőknek az 1773

dik Esztendőben Városunkban lévő Lakosoknak juhainak Gyapjaira..."

150 A 19. század első felében az ország legkülönbözőbb vidékeiről jöttek a karcagi gyapjúért (Turócz megye, Veszprém, Nagy-Győr, Tata, Székesfehérvár, Palota, Pest, Abony, Kecskemét, Irsa, Nádudvar).

151 „A kunsági örüért Ausztriából, Csehországból, Galíciából is jöttek..."

152 A vándorkereskedők közül közismert, hogy „Az utóbbi évtizedekben a meszet a Bükk hegység déli részének falvaiból hozzák ekhós szekerekkel (Bükkzsérc, Cserépfalu). A történeti adataink arról tudósítanak, hogy a 19. század derekán a Bihar hegység tájairól látták el mésszel a Nagykunságot. így Nagyvárad és Diószeg nevével találkozhatunk a feljegyzésekben."

153 1790-ben Zólyom vármegyei Jaszenyiából való csipkés hordozó Tóth gazdája hal meg Karcagon.

154 1849-ben két üveges tót készíti a város épületeinek ablakait.

155 A házaló kereskedőket, a vásárban áruló idegeneket tótoknak nevezték a karcagiak. „A Felső-Tisza vidékéről és Biharból hoztak szekérrel, tutajjal gyümölcsöt, s a piacokon, vásárokon, vagy házról házra, utcáról utcára járva árulták."

156 A 20. század elején a tiszazugi községekből Karcagra is hordtak bort eladásra. A második világháború előtt a karcagi kofák Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszafüred, Szentimre falvak gyümölcseit vásárolták fel. Nagyivánra dohánykupec járt. A tiltott kereskedésre a levéltári adatok között is találunk 18. századi példát. „Kenderesi Czifra Mártonné bátorkodván pálinkát árulni, s Kenderesről több ízbe is ide hozni 10. minthogy pedig Pisze Kati Cserő Györgyné helyt mert néki adni a' házánál sőtt ő maga is 1 1/2 ittzét el is mért belőle 15. Korbátsokra Ítéltettek."

157 A vidéki árusokkal egyes családok szoros kapcsolatot alakítottak ki. Ma is van olyan család, aki évek óta helyt ad a nyírségi almának. 1848-ig a zsidó kereskedők a Jászkunságban nem lakhattak. „Éjjeli szállásra az Ágotára kellett kimenni és csak reggel jöhettek be a városba nappali foglalkozásra, kereskedelemre."

158 A különböző néprajzi csoportok számára a legrendszeresebb és a legnagyobb tömegeket megmozgató találkozási alkalom a vásár volt. A családi krónikákba általában bekerül egy olyan rész, amely azt a címet viseli, hogy „Feljegyzések öreg írásból". Ennek első mondata: 1733-ban (vagy 1703) volt az első vásár Karcagon.

159 „A történeti források azt igazolják, hogy Karcag III. Károly, majd I. Ferenc királyoktól vásártartási engedélyt kapott 1734-ben, illetve 1799-ben előbb négy, később öt országos vásár tartására."

160 Adatközlőink a Mátyás napi, Pünkösdi, Mihály napi és András napi vásárt emlegetik. A környező települések jártak elsősorban ezekre a vásárokra. A nagykun városok mellett a közelebbi tiszatáji és sárréti községek is számon tartották a karcagi vásárokat. A nagyivániak rendszeresen jártak a karcagi vásárokra. „Karcagra mindig szombaton mentünk. Ott háltunk a vásártéren a jószággal és vasárnap volt a vásár. Marhát, lovat vittünk leginkább erre a vásárra. Aprójószágra Madaras, Kunhegyes jobb volt. Karcagon nagy kirakodóvásár is volt, Debrecenből is jártak oda csizmadiák. Kocsit, faszerszámot, mindent lehetett ott venni." A nádudvariak nádat hoztak ide eladni. A Kunmadaras irányából érkezők lehettek a legnagyobb számban, hiszen a) ezt az utat jelölik a régi térképek Vásáros útnak; b) Karcag tiltakozik, amikor Kunmadaras vásártartási engedélye a karcagi vásár előtti hétre esik. (1811-ben „a Madarasi Communitás által kért vásároknak Terminusai eránt Árokszállás, Túrkeve és Kun Szt. Márton várossainak semmi ellenvetései nintsennek, egyedül Kardszag Várossá declarállya azt, hogy mivel Madaras által áldozó Csütörtökre kért Vásári nap a Kardszagon Pünkösd előtt esni szokott Vásárnál tsak egy héttel esne elébb, a mind a két helynek alkalmatlan lenne".)

161 Távolabbi vidékek lakói, kereskedői is ellátogattak a karcagi vásárokra, bár jelentőségük elmaradt a túri és a debreceni vásárok mögött. 1786-ban a „Szent Margit Napi Vásárban Radits István Tolvaj kezéből kivétetett Székely Hidi Lakos Halasi Jánosnak egy herélt szürke és egy sárga Kantza Lovai..."

162 Manga János gyűjtéséből tudjuk, hogy az 1890-es években a hollókőiek a karcagi vásárokra is jártak borjút vásárolni.

163 1786-ban a karcagi „kovátsók azon Instálnak: hogy Barom Vásárkor az Csizmák patkolása a vidéki Lakatosoknak meg ne engedtessen..."

164 Az 1903-ban lefektetett megyei szabályrendelet a karcagi vásári rendtartásban az alábbi sorrendet állapította meg:

165 360