Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Szentpéteri József: Kisköre avar kori népességének belső rétegződése

összes háziállat tartásának gyenge fokára nem következtethetünk": Szabó (1983) 65. Módszertanilag hasonló a helyzet a „szegényes sírok" társadalomtörténeti besorolásánál is, mivel nem tudhatjuk, milyen „rangjelző" porladt el nyomtalanul - így ezeknél a temetkezéseknél eleve szolgastátusra, a melléklet-nélkülieknél pedig rabszolgaságra gondolni nem feltétlenül helyes eljárás. [Ha voltak is a társadalomfejlődés szóbanforgó szintjén szolgarendűek (vagy hadifoglyok) - ahogyan ez az írott forrásokból ismeretes, régészeti eszközökkel sírjaikat még a szabad jogállású egyének legszegényebb rétegének hagyatékától sem lehetséges különválasztani.] 24 A helyi népesség rétegződésének megállapításához első lépésként a régészeti leletanyag relatív kronológiáját kellett rekonstruálnom, hogy ezután „nemzedékenként" mutathassam be a lakosság tagozódását. Ehhez az adott tárgyi hagyaték jelenleg elfogadott időrendi besorolása, a László Gyula, L. Kovrig Ilona, Bóna István és nem utolsósorban Sz. Garam Éva által kidolgozott tipológiai sorozatok szolgáltak alapul, tehát kiindulópontunk a lelőhely feldolgozójával azonos volt; v. ö. 11. j. Az általa is bemutatott jelenségek finomítását a következő módszerrel végeztem el: a hagyományos szempontok (tájolás, az időrend szerinti leletanyag) vizsgálatán túl elemeztem az elhunytak egymáshoz viszonyított temetőbeli helyzetét nem és életkor szerint (1. térkép), leletegyüttesükben ábrázoltam a fegyvereket és veretes öveket (2. térkép), felfigyeltem a veretek forma, anyag és mintakincs szerinti hármas összefüggésére (3. térkép), együtt kezeltem mindkét nem ékszereit és egyéb rangjelző tárgyait (4. térkép), hasonlóképpen jártam el a használati és munkaeszközöknél (5. térkép), NI. a halotti kultusz régészetileg egyik megfogható jelenségénél, az étel- és italáldozatra utaló mellékleteknél (6. térkép). Ezek után kiválasztottam az „alapító" sírokat, a temető fókuszait, vagyis azokat a sírhelyeket, melyek elhunytjai egykor bizonyosan vezető szereppel bírtak a helybeli lakosság életében. Hozzájuk viszonyítva próbáltam - a fentiekben rekonstruált belső időrend kizárólagos figyelembevételével - következtetni az egykori társadalom csoportjaira. Ilyen alapról bontakoztak ki az egyes időrendi szakaszokhoz tartozó központi elhelyezkedésű, NI. széleken lévő sírcsoportok, a minden bizonnyal vezetők, NI. alárendeltek temetkezési helyei a szárnyakon. A kronológiai azonosság ellenére így jutottam ellentétes eredményre Sz. Garam Évával az adatok értelmezésénél, melynek summája az, hogy régészeti értelemben vett új jelenségeket nem kellett gyökeres etnikai változással, kívülről jött új hatásokkal magyaráznom. 25 Garam (1979) Abb. 17., 18. és 20. nyomán, kiegészítéssel. 26 A sírmező „szárny" meghatározása nem azonos az ásató által használt terminussal, v. ö. pl.: „A ... temetőt egy ÉK-DNy irányú képzeletbeli középvonal jobb és bal szárnyra osztja": Garam (1976) 129. Az általam „szárnyként" kezelt csoportok mindig a központi közösségek (I. 1. - I. 1. a., II. 1. - II. 1. a., III. A. 1., III. B. 2., IV. 1.) által meghatározott kb. ÉNy-DK irányú középtengely két oldalán elhelyezkedő temetkezési helyeket jelentik. 27 Cs. Sós Ágnes recenziójában részletesen foglalkozik a fegyverek sírba kerülésének problematikájával. Garam (1979) 91. oldalára utalva kérdésesként kezeli azt a következtetést, hogy „ennek a (későavar - Sz. J.) közösségnek a tagjai nem teljesítettek katonai szolgálatot", a fegyverhiány hátterében inkább gazdasági tényezőket (fokozatos elszegényedés) keresne: Cs. Sós Á., ArchÉrt 110 (1983) 139. Véleményem szerint háttérmagyarázatként leginkább a katonai életmód, ill. szerepvállalás tükröződése vehető számításba: az adott közösség szállásfoglaló és Tisza-parti átkelőhelyet őrző nemzedéke után békésebb időszak következett, s emiatt került kevesebb fegyver a túlvilágra, majd a Karoling-kor (esetünkben a 8-9. századforduló és 9. század) ismétlődő harcai, esetleg a bolgárok támadásai váltották ki a temetkezési szokásoknál a fegyvermellékelés felújítását. A legkésőbbi fegyveres sírok alátámasztják ezt a keltezést: nyugati típusú rövidkard a 23. sírban és szakállas típusú nyílhegy a 123. sírban. 28 A 2. térkép véretekre vonatkozó részét Garam (1979) Abb. 17. és Abb. 21. nyomán készítettem a következő kiegészítésekkel, ill. javítással: a 17. ábrán a 9. sír recte 8. sír; megfelelő jelöléssel pótoltam a 40., 69., 162., 207. sírok adatait; a női temetkezések közül jelöltem a 30. sír bronzlemez kisszíjvég-pántját, ill. felvettem (bár nem övveret) a 131. sír préselt aranydíszét. 29 Garam Éva ezzel ellentétes eredményre jutott, amikor két, alapjában különböző népességhez kapcsolta a régészeti leletanyagot. így akaratlanul is a demográfiai adatok csapdájába került, amikor kénytelen volt az összlakosság 65%-át, a középavar korai csoporthoz tartozó 132 főt két nemzedéknyi időbe sorolni, szemben az újonnan beköltöző hódítók, a griffes-indás késői csoport 3 nemzedékre szétosztott 72 képviselőjével, amely csupán a népesség 35%-át képviselné: Garam (1979) 53., 89. 30 A kerek és négyszögletes formákhoz egyetlen csipkézett szélű verettípus járul (210 sír). A mintakincs térképezésénél „indás" jelölést alkalmaztam minden növényi motívumos vagy szalagfonatos öweretnél, míg „griffes"-ként vettem számításba a legcsekélyebb állatalak-részletet is, így a felmagasodó fülű nagyszíjvégek stilizált állatfej-ábrázolásait is. 31 Ez az ábrázolás így leíratlan maradt, v. ö. Garam (1979) 15., Id. még a 24. jegyzetben az 1.1. csoport jellemzését. 32 A 41. sír aranyozott bronz övkészlete nem indás, v. ö. Garam (1979) 17. és Taf. 11.15., hanem fekvő állatalakdíszes bújtatót tartalmazott. 33 Garam (1979) Abb. 19., 20., 22-24. nyomán, kiegészítéssel; a férfiak ékszerein és az alapanyag jelölésén túl kiegészítés a 19. ábrához: 20. és 195. sír, ill. javítás ugyanott: téves jelölés 176. sír recte 178. sír, javítás a 20. ábrához: 177. sír. 34 Köszönettel tartozom Sz. Garam Évának, hogy önzetlen kollegalitással lehetővé tette az aranytárgyak (és egyéb leletek) megtekintését és közöletlen súlyadataikat rendelkezésemre bocsátotta. 35 Ezt a korabeli értékmérő, az avarok által nyersanyagként is felhasznált bizánci solidus (= 4,546 gr arany) nemesfémtartalma alapján ítélem meg, v. ö. Gohl Ö.: Bizánci súlyok. Numizmatikai Közlemények 12 (1913) 36 Erre vonatkozóan legújabban: Bóna (1980), Die Münze c. fejezet. 37 A 11. századi pusztaszentlászlói közösség leleteiből kiindulva dolgozott ki Szőke Béla Miklós és Vándor László hasonló meggondoláson alapuló módszert az egyes családok gazdasági erejének meghatározására. Az adott kor értékmérő ezüstjéből készült női ékszeregyüttesek súlyadatait hasonlították össze egymással és vontak le következtetéseket a temetkezési csoportok vagyoni helyzetére és rangsorára: Szőke B. M.-Vándor L.: Pusztaszentlászló Árpád-kori temetője. Budapest, 1987,81-83. 38 A szerző által feltételesen obulusként tárgyalt átfúrt kerek aranylap-töredék [Garam (1979) 13., 64-65., Taf 30. 7.] eredeti átmérője 2,1 cm lehetett. Szélei körülnyírásra vallanak, tehát nem a sírrabláskor tört ketté. Mivel deréktájon a sírrablók ebben az esetben nem fosztogattak, az ott talált aranylap bizonyára az eredeti helyén volt. Elképzel161