Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)
Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei
Pulszky „néhány karpereczével" (Pulszky 1873, 8), akkor a 70-es évek elejére már a lelethez keveredtek, később azonban valaki mégiscsak eltávolította őket, mivel 1884ben az Ötvösmű-kiállításon ismeretlen lelőhelyűként szerepeltek a kunagotai leletek szekrényében: 21."Perecz. Nyílt... a végek felé vékonyodó rúd. Hat helyen vésett vonalakkal ékítve. Magyarországi, közelebbről ismeretlen lelőhelyről. 23. Perecz. Nyílt... végei-felé keskenyedő rúd. Közepén három, végein egy-egy bevert körrel díszítve. Magyarországi, közelebbről ismeretlen lelőhelyröF (Pulszky 1884, 94-95). Kár volna azon meditálni, hogyan kerültek először és hogyan jutottak ismét vissza a kunagotai leletek közé (hogy mikor, az a fentiek után világos), mivel a 69/1858. naplótételen nincsenek karperecek. A „kunagotai karpereceket" egyébként századunk kutatása, elsősorban Fettich Nándor kritikai munkássága, a megérdemelt gyanakvással kezelte. Tudtommal senki sem említi őket, egészen Fettich legutolsó munkájáig. Fettich postumus tanulmánya már a zempléni „sakkvakság" jegyében fogant, ezért illő volna hallgatni róla, ha nem tartozna szorosan témánkhoz és ha nem félnénk attól, hogy további félreértéseket okoz. A vonatkozó részt magyar fordításban - már amennyire ez a hibás, javítatlan francia szöveg alapján lehetséges volt - idézem, a kiemelések tőlem származnak: „A legrégibb fejedelmi családi temetkezés a kunagotai, ahol arany lószerszám és kard díszeken kívül Dnyeper-vidéki ezüst tárgyakat is találtak, így például egy pár ezüst karperecet. Méreteik alapján ezeket a karpereceket asszonyok viselték 1 ". - A leltárkönyvet nyilvánvalóan ő sem ellenőrizte. Viszont észreveszi, hogy a karperecek formája és díszítése őskori, ez azonban egyenesen beleillik elméletébe: „A fejedelmi családi temetkezés leletei közt talált ezüst karperecek őskori jellegűek, éppen ezáltal tartoznak a Dnyeper-vidéki autochton lakosság legbiztosabb hagyatékába. Kiváltképp szlávok készítettek ilyeneket, a kunagotai temetkezés asszonya szintén szláv vagy szláv származású lehetett" (Fettich 1972, 86-87) - Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Hampel a leltárban szereplő 92 tárgy közül valójában csak 24-et közölt, a „kunagotai lelet" a hozzájuk kevert 9 idegen tárggyal együtt kanonizálódott. A már részletesen megtárgyalt öntött ezüst szíjelosztón (3. tábla 3a-3b) és az imént említett őskori karpereceken kívül (3. tábla 8a-b és 9a-b) a további idegen leletek a következők: Római kori (II—III. századi) arany korongfibula, amely kétszer is szerepel a 2. táblán. Egyszer kiterítve (szám nélkül), egyszer pedig csont késnyélre burkolva la-lb számon. Kiállítási baleset során került a lelethez. Az 1884. évi Ötvösmű-kiállításon - sajnos! - Kunágotával azonos szekrényben (XIII. szekrény) volt: 24. „Szíjvég (?) és dísztárgy." „Arany". Az utóbbiról van szó: „A dísztárgy eredetileg kerek, lemezsodronnyal díszítve. Közepén magas lemez egy most hiányzó kő foglalványát képezi" „Magyarországi, közelebbről ismeretlen lelőhelyről" (Pulszky 1884, 95). Minden kétséget kizáróan a kiállítás lebontásakor keveredett a kunagotai lelethez. Hampel közlése és tekintélye nyomán aztán közel fél évszázadig elfogadták, hogy a kunagotai lelethez tartozik. Fettich először a csont késnyélre csavarva fényképeztette le (Fettich 1924, VIII. t. 16), később pedig meg is magyarázta rendeltetését: „korbácsnyél eredeti bizánci díszítéssel", mondanivalóját ezúttal is fényképpel illusztrálva (Fettich 1938, 149, és 162. kép). Csupán a kiállítás 1940. évi átrendezésekor távolítja el László Gyula a csontnyélről - de csak onnan! - a „Kr. u. III. sz. közepéről való korongos jazig fibulát (dr. Párducz Mihály szíves meghatározása)" mivel ott nyilván felettébb rossz helyen volt, kunagotai illetőségét azonban nem vonta kétségbe. Oly annyira nem, hogy később részletesen közli Párducz véleményét a kunagotai szarmata arany korong párhuzamairól és kormeghatározásáról, maga pedig közvetett örökségként juttatja ezt a „szarmata ötvöstárgyat" a kunagotai fejedelem tulajdonába (László 1955, 258-259). A leltárnapló negatív és az 1884. évi katalógus pozitív tanúsága szerint nincs köze leletünkhöz, bár az arany kartonokon még legutóbb is Hampel óta - kunagotai leletként szerepelt. Következő idegen tárgyunk az ozorai lelet ezüst korsója, amelyről fentebb elmondtuk, hogy 1878 óta a kunagotai leletek szekrényében a kunagotai ezüstedényekkel együtt volt kiállítva. Kérdésére az ozorai lelet kapcsán is visszatérek, itt csak annyit: felismerése 2x2 = 4 kérdése. Az ozorai az alacsonyabb, fületlen korsó, peremszegélye sima. (Hampel 3. tábla 12). Előkerülésekor levált füle (olyan, mint a kunagotai) külön leltári tételben szerepel az ozorai leletek közt, jól felismerthető az ozorai lelet 1889-ben készült kiállítási fényképén, szerepel Hampel ozorai rajzostábláján s ma is az ozorai leletek közt van. A megkettőzött kunagotai ezüst korsó tévedése azonban megkövesült. Pedig csupán esztétikai okokból kerültek együvé s mindmáig együtt felejtődtek. Eltekintve itt most Ferenczy és a Napló bizonyságtételétől, elöljáróban szó volt arról, hogy 1865-ben Rómer még csak egy kunagotai korsóról tudott és írt, az ozorai lelet kapcsán azt is elmondom majd, hogy a 70-es években még pontosan ismerték az ozorai ezüst edényeket. Az ozorai korsó „kunágotává válása" folyamat és megszokás eredménye volt. Pulszky 1891-ben már három kunagotai ezüstedényről ír, de helyesen még csak kettőt közöl. Még ellentmondásosabb nagy összefoglalása. Ebben „Hampel nyomán" megjegyzéssel elsőnek veszi át a két korsó-egy pohár új rajzát. „Edények a kunagotai sírleletből" képaláírással. Korrekt feljegyzésekre támaszkodó leletleírásában viszont még minden a helyén van (Kunágota): „rokonság nélkül áll az ezüstkancsó és pohár, mely ezen sírleletnél találtatott (1. 189. sz. rajz). A kancsó alakja választékos, de fogantyúja hasának felső részére, nem pedig nyakára illesztetett, ami egészen szokatlan és különös. Még különösebb a pohár..." (Pulszky 1897, 91:, - vagyis pontosan tudta, hogy csak afüleskancsó tartozik a kunagotai lelethez (5 t. 12-13). A tévesen megkettőzött kunagotai korsók az Alterthümerben válnak nemzetközi tévedéssé. Fettich a 20-as években új rajzot készített róluk (Fettich 1924, 18. kép), a Nemzeti Múzeumban készült fényképen először Balogh Albin (in: Szent István Emlékkönyv III. Bp. 1938, 572-573) majd Csallány Dezső közli őket együtt, termé93
