Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei

szetesen kunágotai leletként (Csallány 1940, 123, Nr. 47 és Nr 48, valamint 131, 18. t. 1-2) a szövegben mindketten Hampel és Fettich publikációira hivatkoznak. 100 éve együtt szerepelnek valamennyi kiállításon és közleményben (legutóbb: László Gy., Vértesszőlőstől Pusztaszerig, Bp. 1974, 196 a Nemzeti Múzeumtól kapott fényképfelvételen közli „a kunágotai vezérsír ezüst korsóit"). A kunágotai leletről írott kis munkám 1. és 2. kiadásában (Bóna 1968, 1970) a leltárnapló nyomán még csak arra jöttem rá, hogy a kisebb, „fületlen" korsó nem tartozhat a sírlelethez, az ozora-tótipusztai korsóval csak a 3. kiadásban sikerült azonosítanom (Bóna 1976, 134). Egy nemrég írott dolgozatában Garam Éva lektori (magán) véleményemre hivatkozva így is-úgy is szerepelteti a korsókat. Hol kérdőjellel: „kunágotai (tótipusztai?)", hol határozottan tótipusztainak, (táblázat a 143. oldalon), hol pedig „Bóna I. szerint " (Garam 1976, 143-144, 64. j.). Holott itt leltári ténykérdésről van szó. Kunágota 69/1858, 10. tétel: „Összezúzott ezüst korsó és pohár, 2 db". Ozora-Tótipuszta 275, 1871, 20. tétel: „Hosszan rovátkolt ezüst, 1 db (kapocs)" - ez a korsó füle, 275, 1871, 26a: „Kerek ezüst lemez szélén csorba, átm 5V2" ez a korsó feneke, s végül később a 297, 1871,1. tétel: „18 (cm) magas sérült öblű és kitört fenekű ezüst edény, 1 db, szájátmérője 9,5 cm (rossz ezüst lemez edény)" maga a korsó - láthatóan siralmas állapotban. A füles, igazi kunágotai korsó nagyobb, 21 cm magas és vízszintesen bordázott, kannelírozott peremszegélye van, akár csak a vele együtt talált ezüst kehelynek (3. t. 12.) Minden további kételyt és tévedést eloszlat az a tény, hogy Bócsáig és Kiskőrös-Vágóhídig nem került újabb avar ezüstkorsó a Nemzeti Múzeumba. Az Ötvösmű-kiállításon keveredett leletünkhöz a kunágotai lelet szekrényében más idegen tárgyakkal, köztük a már tárgyalt karperecekkel együtt kiállított kerek ezüst lemez (Hampel 2. tábla 6): 20. „Lemez. Ezüst, vert munka. Kör alakú. Magyarországi, közelebbről ismeretlen lelőhelyről." (Pulszky 1884, 94). Erről a lemezről mit sem lehet tudni, a 20-as években már nem volt a kunágotai leletek közt s ma sincs meg. Hampelnél közölt rajza alapján ezüstedény fenekének tűnik.

11 Fájdalmas, de a kunágotai lelet egyik legismertebb s legtöbbet idézett darabja sem kunágotai: a csont késnyél és a Hampeltől kezdve vele együtt ábrázolt szép korai avar vagy bizánci arany késtok veret. A kunágotai arany veretes öv és övkészség leírása Érdynél a napló 1. tételében szerepel: „Vastagabb arany boglár, átvert ékítésekkel, 15 db". - Darabszámra, hiánytalanul ma is megvannak.

12 Mind a 15 db szerepel László Gyula híressé vált kunágotai övrekonstrukcióján (László 1955, 59. t.), a 16. darab nála is többlet (2. t. 16-20, 22-31) Csontból faragott késnyélről, fogantyúról, korbácsnyélről vagy csak egyszerűen csont faragványról nincs szó az 1858. évi leltárnaplóban, nem említi Hampel előtt Ferenczy, Kenner, Pulszky 1873-ban vagy 1897-ben, nem szerepel az 1884. évi katalógusban sem, eredetéről, származásáról mitsem tudni, - valószínűleg középkori, tehát nem tartozhat a kunágotai lelethez.

13 De nincs köze a Hampeltől kezdve vele kapcsolatba hozott arany tokverethez sem. Az arany tokveret az Ötvösmű-kiállításon a kunágotai leleteket tartalmazó XIII. szekrényben azonos tételen volt kiállítva a fentebb már megtárgyalt korongfibulával: 24. „Szíjvég (?) és dísztárgy". - Az elnevezés ne tévesszen meg senkit, a 12. tételen a kunágotai ún. lyukvédő, a szíjbújtató és a tőr tokvédő veretek szintén „Szíjvégek" elnevezés alatt szerepelnek. Fontosabb a tárgy leírása: „Arany. Vert munka. A szíjvég alul domborodással beszegve, felső lapjain bevésett díszítésű". „Magyarországi, közelebbről ismeretlen lelőhelyrőr (Pulszky 1884, 95). A dísztárggyal, vagyis a korong-fibulával, valamint a 21. és 23. tételen kiállított ismeretlen lelőhelyű karperecekkel együtt jutott a kunágotai leletek közé, majd Hampel publikációjába. Az ismeretlen eredetű csont késnyéllel a Nemzeti Múzeum kiállításán didaktikai okokból került össze veretünk, Hampel idejében nagyon ügyetlenül a csont késnyél fokára húzták (2. tábla la-lb), László Gyula ezt később hibáztatta (László 1941/1, 181, 23. j.). Didaktikai szempontból maradtak továbbra is együtt, mint László Gyula írja: „A Nemzeti Múzeum régi kiállításán a torkolatvereteket egy késformára szerelték, úgy hogy az egyik a torkolaton volt, a másik meg a koptató helyén, függesztőnek pedig az arany övbúj tatot tették meg" (László 1941/1, 181,23. j.). Mielőtt tovább haladnánk, tisztáznunk kell, hogy a csontnyélhez kapcsolt arany tokveret önmagában véve is vadidegen a kunágotai leletek között, vastagsága, díszítése, arany színe másféle. Magányosságát, „egyes darab.. .a kunágotai leletben" már Horváth Tibor észrevette és hangsúlyozta, egyedüli párhuzamaként a Nemzeti Múzeum - szerinte - ismeretlen eredetű egyik aranyveretét említi (Horváth 1935, 100, 53. j.). Valóban egyetlen stiláris párhuzama a MNM RN 34, 1892, 5. számú, a napló szerint Boldogról származó vert díszes színarany szíjvége, amely talán egy elkallódott jelentős korai avar kori sírlelet egyik darabja. Még tovább erősíti a kapcsolatok szálait az a különlegesség, hogy a kereskedőtől vásárolt boldogi leletek közt csak a szíjvég avarkori, a többi római illetve szarmata aranyékszer. Vagyis a boldogi lelet ugyanúgy keveredik, mint az 1884-ben még együtt, egy tételen kiállított szarmata arany korong és avar kori arany tok veret. Nincs tehát teljesen kizárva, hogy ugyanazon Boldog környéki feldúlt sírokból származik mindkét lelet. Feltéve, ha nem a nemzetközi műkereskedelemből. A „kunágotai" tokveretnek és a boldogi szíjvégnek eddig ugyanis nincs megfelelője az avar leletek közt. Mindkettő eredeti bizánci készítmény. Legjobb párhuzamaik egy Konstantinápolyban szerzettnek mondott görög monogrammos aranyöv szíjvégei és mintái (Ross 1965, 41-42, Nr. 42. és 34. t), de ugyanilyen minták vannak a kisázsiai mersini, szintén görög monogrammos aranyöv szíjvégeinek hátlapján (Werner 1974, 123, 38. j. és 8. t. b-c) s egyenesen perdöntő egy kisázsiai görög monogrammos bronz szíjvég hasonló díszítménye (Schlunk 1939, 26, No. 67, 13. t. 67). Végső soron azonban Bizáncból is az avarokhoz kerülhettek. Fettich Nándornak a 20-as években készíttetett fényképei pontosan elárulják, mint vélekedett ő akkoriban ezekről a leletekről. A „tőrgarnitúrát" maga is min94