Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Banner János: A jászsági céhek életéből

Mielőtt a Jász Múzeumnak adtam - ahol a helye van - ezt az alkalmat használtam fel arra, hogy a mintákat közöljem, Fries Erzsébet ny. rajztanárnő, festőművész szíves készsége eredményeként, mintahű ábrázolásban, az 1-9. táblán, amiért itt is hálás köszönetet mondok. Az eredeti mintákra Veszelovszki I-VII. terjedő római számokat írt, ceruzával, de itt-ott tintával írt arab számok is vannak rajtuk. Az itt közölt 1-9. tábla, az összeállítás nehézsége miatt nem lehet tekintettel Veszelovszki számaira, de nem is volna sok értelme, mert a „csoportok" nagyobb részében semmi gyakorlati összefüggés nincs. Ennek ellenére a leírás során a „csoportok" sorrendjében haladok. Veszelovszki még emlékezett, hogy melyik sujtás a ruhának melyik részére való volt. Szerencsémre gyorsírással rá is jegyeztem valamennyire - egynek kivételével, amelyiken római szám se volt. Ezt az 1. csoportba soroltam, a hasonlók alapján. Érdekesek, de hasznosak is ezek a minták két szempontból. Van olyan, amely post quem datálható, mert egy Ferenc császárt dicsőítő kantátának, sőt himnusznak hátlapján maradt meg. A kóta és a szöveg bizonyára a napóleoni háborúk után készült. Ez ugyan nem mond sokat, hiszen a papirost később is bármikor fel lehetett erre a célra használni. Ha csak tájékozódásként fogjuk is fel a datálást, kétségtelen, hogy hasonló minták a XIX. században voltak divatosak, - főleg az 50-es és 60-as években - de nem hiszem, hogy a XVIII. században nagyon eltérők lettek volna. Meggyőződésem szerint - ha csak a jászkun huszárok egyenruháival tudom is e területről bizonyítani,

69 - a XVIII. század derekánál régibb időkben dolgozó mesterek formakincsében gyökereznék. Bár a szabók és szűcsök a XIX. században már közös céhet alkottak, díszítőművészetük mintakészlete legfeljebb hasonlóságot mutat, de semmi szín alatt nem utánzást. Átkomponálásra azonban itt-ott gondolni lehet. Hogy az eredeti minták rajzait ki készítette, azt Veszelovszki már nem tudta megmondani, de nem is tudhatta, hiszen - ha maga rajzolta is egyiket-másikat - ő is az elődeitől örökölte, tanítómesterétől vagy legénytársaitól tanulta. A minták egy része bizonyára éppenúgy helyi eredetű, mint a szűcs minták, de a kölcsönös vándorlás révén is gazdagodott, talán egy-egy összetettebb, „cifrább" minta is került előkelőbb helyekről is. Mások ezek a minták, mint a Csontos Imre hátrahagyott művében^o lévők, még ha hasonlítanak is. Azok nagy hatással lehettek, de már csak az ipartestületek korában, - főleg 1885 után, de ezek előzményei is a céhek idejére mennek vissza. Nem lehet tehát a jászberényi mintákat - már az idő miatt sem - ilyen értelemben utánzatoknak tekinteni. A minták használás módját, ha ő nem is mondta volna, nem volt nehéz megállapítani: Nincs ezek közt egy sem, amely szimmetrikus ne volna. (Egy látszólag nem az, VI. 2), de az alkalmazása ennek is szimmetrikus.) Ez csak látszólag vall jó szemmértékre, de annál inkább találékonyságra. Tulajdonképpen valamennyi két félből tevődik össze. Ezeket a papiros összehajtása osztja két részre. Rajzolásnak nyoma sincs a mintákon, csak tűvel vannak átszurkálva, bizonyára az előre megrajzolt mintával együtt. Az adta a helyes vonalvezetést. 1. kép: Veszelovszki Gusztáv-féle sujtásos rajzok. Fries Er/sébct által rajzolt mása: 1-9. kép. 238