Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)
Banner János: A jászsági céhek életéből
És vájjon mi jutott a tönkre ment, megkínzott enyedieknek? Erre is felel az ötödik tétel: N. enyedi levélért... 33 kr. azaz harminchárom krajcár. Igaz, hogy ez az összeg jóval többet ért akkor, mint ma, de ezzel aligha segítettek a szerencsétlenség áldozatain, s talán a 77 frt 34 kr. tiszta jövedelemből egy pár forint erre a célra is juthatott volna!?! Hiszen a régi Jászberény sem volt mindig mentes a háború pusztításaitól. A helyi, sokszor népi megnyilvánulás leginkább a gyűlések határozataiban, még inkább apróbb - sokszor csak odavetett feljegyzésekben juthatott kifejezésre, miért is ezekre, eredeti ígéretem szerint még vissza kellett volna térnem. A ládákból előkerült írások még sok újat fognak mondani, mint azt egy-egy jegyzetem, és a jelen közlés 4. fejezete is elárulja. Nekem, 1918. júniusa után, - vidéken végzendő munkám miatt - már nem állott az anyag rendelkezésemre. 1918. októberétől 1920. áprilisáig eltelt forradalmi, majd ellenforradalmi, nem éppen veszélytelen idő, nem volt alkalmas a munkára. Ezért készült el csak az, amit itt kiegészítve közölni szándékoztam. Át kell még azokat az írásukat alaposan nézni, hogy a fentieken túl a céhek háztartásáról, a mesterek, legények, inasok fegyelmi ügyeiről, limitációkról stb. képet kapjunk. De át kell még nézni kellő alapossággal a céhes községek és városok tanácsi jegyzőkönyveit, mert azokban a céheken meszsze túlmenő társadalmi adatok is bőven vannak, mint azt egykét példából eddig is tudjuk. 59 Hogy milyen szempontokból kell még a céhéletet vizsgálni, arra jó példa Eperjessy G. nagyigényű idézett munkája, amelynek jegyzetei bőséges adatokat szolgáltatnak az e téren eddig végzett helytörténeti kutatások bibliográfiájából is. Ezt a munkát már nem végezhettem és öreg koromban már nem is végezhetem el. 1920. április 13-án, már a szegedi áll. főreáliskola tanára, május 20-tól Móra Ferenc munkatársa voltam a Szegedi Városi Múzeumban. Itt - egyebek közt - az akkor először megnyíló várostörténeti kiállítás a céhek emlékeinek szentelt szekrényét is alkalmam volt rendezni. Jászberényben szerzett ismereteimnek nem csak itt, de a múzeumi ismeretterjesztő előadások során 1923. június 16-án tartott előadásom alkalmával is nagy hasznát vettem. Jellemző még a szegedi viszonyokra is, hogy Móra Ferencnek, a könyvtárt alapító Somogyi Károly emlékezete címen, január 2-án tartott előadása 60 és az én Szegedi céhekről szóló — tárgyakat is bemutató - előadásom után, Cs. Sebestyén Károly előadásával nem csak a tavaszi ciklus ért véget, de az őszi már el sem kezdődött, pedig a mindig két alkalommal tartott ismeretterjesztő előadások látogatottak voltak. * FÜGGELÉK A jászsági céhekben dolgozó, iparosok közül - a nélkül, hogy helytálló, magasabb igényeket is kielégítő munkáját bármelyiknek is kétségbe vonnánk - eddigi ismereteink alapján hármat kell kiemelni. És pedig a lakatosokét, a szűcsökét és a magyar szabókét. A két utóbbit bátran sorolhatjuk a népművészet körébe, de az első is megállja a helyét az iparművészetek közt, a kovácsokéval és az asztalosokéval egy színvonalon. Nem kételkedünk benne, hogy a takácsok munkája is elért a népművészetekig, de ennek emlékeit eddig senkisem gyűjtötte össze, még kevésbé dolgozta fel. Hasonlóképpen vagyunk a szűrszabók művészi munkájával is. Nem értékelés az a sorrend, amelyben foglalkozni kívánunk velük, már csak azért sem, mert a szűcs hímzések messze elöl járnak. Találékony eszű, ügyes kezű volt az az FP mester, aki a jászkunok privilegiális ládájának három kulccsal nyitható, 12 nyelvű zárját kieszelte vagy kisebb változtatásokkal, előbb látott darab ismeretében, 1775-ben elkészítette. Nem csak a szerkezet, de a láda külseje is iparművészeti munka, egyike a kor céhmesterei legszebb és legjelentősebb alkotásainak. 61 A kovács céh hívogató - zárható - táblája nem jelentéktelen emléke ennek a - nehezen formálható anyaggal dolgozó - mesterségnek. Egyetlen - megmentett - bizonyítéka a maguk számára is dolgozó mesterek képzelő tehetségének és kézügyességének. De tudunk a XIX. sz. közepéről származó kovácsolt vaskapuról is, amely a mai napig dicséri a céhes mestereket. 62 Bizonyára még több más hasonló mestermunka emléke is lappang a Hármas kerület székhelyén, s talán egyebütt is. Hogy a század első felében is volt olyan kéz, amelyik az ilyen munkát vállalhatta volna, annak bizonyítására idézek Komáromy József egyik 1839-ről is szóló tanulmányából: „Két hét múlva (kb. február közepe) a főbíró jelenti, hogy a váci templom kerítésének rajzát rövidesen megküldik (sajnálhatjuk - írja tovább -, hogy a régi kerítésnek ma már semmi nyoma nincs, amely szép kovács munka lehetett és magán viselte a rokokó játékos vonalvezetését)." 63 Az asztalosok egyszerű festett és raffinált szerkezetű politúros, sőt berakásos mintákkal - eszköz ábrázolásokkal - díszített, különböző céhek számára készült ládák igazolják az iparművészeti munkát. A szabó céh számára készített hívogató táblák - Jászberényben és Jászdózsán 64 - egyaránt őrzik a mesterséggel szoros kapcsolatban lévő faszobrászat emlékeit. De a tanácsülések jegyzőkönyve is tanúskodik arról, hogy a jászberényi asztalosok magasabb igényeket is ki tudtak elégíteni. Idézzük Komáromy tanulmányából: „1839. január 30-án már a belső berendezéshez szükséges felszerelést állítják össze: „a szálában 40 bőrszék, öt asztal, a főbírónak asztal karozattal, keményfa-garderop, kanapé és hat bőrszék, a két vendég szobában egy-egy asztal, 4x5 sukkos, két garderop, 12 bőrszék, egyegy kanapé és egy-egy nyoszolya." Árajánlattételre Paszir Mihály és Pesenyánszki Menyhért asztalosokat szólítják fel." 65 A jász vezető réteg utódainak lakásában bizonyára még sokkal több bútordarab is tanúskodhatnék arról, hogy meghaladta a mesterséget ezeknek az iparosoknak a tudása, keze munkája. Volt már szó róla, hogy 1851-ben 215 szűcs dolgozott Jászberényben. 66 Nem szükséges erről bővebben beszélni. Ha minden iparágat és annak népművészeti vonatkozásait olyan szakember írta volna le, mint a szűcsök munkáját, sokkal színesebb, gazdagabb lenne ez az igénytelen munkámban megrajzolt kép is. A jászsági szűcsmesterség jelentőségét, művészi fokát, dr. Györffy István 6 "? értékelte akkor, amikor 32 színes táblán mutatta be a szűcshímzéseket. Bár nagyobbára már a céhek utáni emlékeket tudhatta csak bemutatni, nem kétséges, hogy e szép művészet gyökerei messze visszanyúlnak a céhek idejébe. Meszszeföldön híres szűcsipar fejlődött ki - az állattartás árnyékában - bizonyára idegenből is kapva, de adva is indítékokat. Távoli vidékről ide csalogatta a vándorló legényeket is, akiknek egy része nem is vándorolt tovább. Utoljára hagytam a magyar szabó mesterséget, mert legszemélyesebb találkozásom ezzel volt, s e téren egyik legkedvesebb emlékem. A forradalmi időkben, amikor a múzeum „cégtábláját" is leszedtük, összetalálkoztam régi ismerősömmel, Veszelovszki Gusztáv egykori céhbeli szabómesterrel, akitől, mint néhány jegyzetemben említettem, több érdekes adatot kaptam. 68 Hozzám igyekezett, hogy adjon néhány sujtás mintát, amelyeket addig féltve őrzött. Akkor nem mehettem a múzeumba, a lakásomra vittem. Hurcolkodás közben belekerült valamelyik, ritkábban használt, atlaszba a szép kis gyűjtemény s csak nemrégen került elő; most, amikor a céhek életével újra foglalkozni kezdtem, hosszas keresés után, véletlenül rábukkantam. 237
