Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)
Novák László: Adatok a mezővárosi hiedelem- és szokáskultúrához a XVII-XVIII. századból
nehézségű czifraságokkal a' szegény ártatlan igás Jószág nagyon terheltetik. . ."39 A mezővárosi hivatali működés vizsgálata során is számos értékes szokás adatra derül fény a XVII-XVIII. századból. Elterjedt szokás volt a jelesnapi köszöntgetések. Nemcsak a mezővárosi lakosok körében divatozott ez a szokás, hanem a köszöntések megillették a magisztrátus tekintélyes civis polgárait is. A jeles napok alkalmával a helyi tekintélyes református iskola növendékei -s a XVIII. században a helyben kvártélyozó katonaság is - kötelességszerűen „megtisztelték" a város vezetőit. Pl. 1658/59-ben „Karácsonyi kántáns gyermekeknek" 3 dénárt, „Szentgyörgynapi kántásoknak" 1 ft. 20 dénárt ajándékozott a számadó második bíró a városi tanács nevében. 40 A XVIII. században is számos adat utal a jelesnapi köszöntőkre. Arról van tudomásunk, hogy 1735-ben „Karácsonkor a' Deákokk Mendikansokk, Gyermekekk, és Leánykákk" 6 forintot adott a második bíró ajándékképpen.41 Szentgyörgy és Pünkösd napján is hasonlóképpen „kántáltak", s kaptak pénzajándékot a köszöntők a magisztrátustól. 42 Egy igen értékes és érdekes népszokásra derül fény 1741-ben. A számadáskönyv tanúsága szerint: „A' Majális fákat ültető Katonákk a' Város Háza és Templom körül fel ásott fákért és tiszteség tételért'" adott 6 forintot és 15 dénárt a második bíró. 4 3 A májusfának említése - és minden bizonnyal a katonaság révén kívülről jött szokás meghonosodása Nagykőrösön - a legkorábbi magyar forrásadatok közé tartozik. 44 Mária Terézia uralkodása idején sorra jelentek meg az olyan rendeletek, amellyel az életet kívánták racionalizálni, a költséges, felesleges szokásokat - mint a viselet esetében láttuk is - felszámolni. Mindez a népszokások rendszerére, alakulásárajelentős hatással volt. 1772-ben jelent meg Nagykőrösön is az a Pest vármegyei körrendelet, amely a haszontalannak minősített szokásokat, közösségi megnyilvánulásokat szándékozott megszüntetni rendeletileg: „Karácsony, Apró szentek, Ujj Esztendő, Húsvét előtt szokott alkalmatlan köszöntgetők, és köszöntések, nem külömben Május Honapának első Napjára Házak eleibe zöld fáknak rakása; mind fellyebb valóknál, mind főképpen a' köz Népnek költekezésére eltávoztatására, keménynyen tiltatnak Fölséges Aszszonyunk igenes akarattyából, úgy mind a' köszöngetők, mind a' köszöntést fogadó, mind zöld ágakat rakok, mind azok rakását meg engedők példás büntetés alá fognak vettetni. A' semlye sütőkis kik minden szentek Napjára eddig szoktak heilige Striczl. Német nyelven nevezetű kalácsot sütni, annak ez után sütésétől Ő Felsége Parancsolattya mellett épen tiltatnak, úgy annyira, hogy azon tészta mivel vagy Kültők vagy Házi cselédek példás büntetés alatt töllök kívánni ne merészellyék". 45 A különböző rendszabályok foganatosítása alapvetően meghatározta a közösségi hagyományok őrzését, a helyi szokások alakulását. Egyes kultúrelemek szívósan tovább tartották magukat a népi kultúrában, mások teljesen visszaszorultak, illetve megszűntek. Ezekre jó példa lehet a köszöntgetések, és a májusfa állításának megszűnte Nagykőrös református törzsökös lakossága körében. Különösen a májusfa állítása ellenkezett a mezőváros érdekeivel. A futóhomok megkötésére is szolgáló homoki erdők ilyen célú pusztítása teljes egészében elítélésre került. A falopást szigorúan büntették. 46 A májusfa állítás szokása azonban - elsősorban is a katolikus tanyasi lakosság körében, kik a XVIII. század közepétől szaporodtak még nagyobb mértékben - fennmaradt egészen a XX. század közepéig. 46 / 3 A szerelmi szimbolika részeként, virtus tárgya volt a tiltott fa beszerzése az erdőből, s nagy dicsőség arra nézve, aki felállítani merészelte. A leányok el is várták, s ha nem tisztelték meg őket, csúfolkodásban lett része a legénynek: Hej, lányok hallottátok már hírét, Kovács Pista legénységét, Fakéssel vágja a májfát, Hogy ne hallják kopogását. Éjjel viszi a babája kapujához, Bekopogtat az ablakon. Kelj fel Bözsi, itt a máj fa, Jó éjszakát, vigyázz rája. HÁZASSÁGGAL KAPCSOLATOS SZOKÁSOK ÉS NÉPIES JOGSZOKÁSOK A XVII-XVIII. századi egyházi rendszabályok - a fölösleges költekezés elhárítása érdekében - vonatkoztak a lakodalmi szokásokra is. Erről bizonyosodhatunk meg a református egyház 1652. évi rendelkezéséből is, amikor azt a regulát hozták, hogy: ,,A' kéz-fogás Praedicattzio avagy könyörgés után légyen. Azt is megtiltyuc, hogy egy köböl bornál többet ne vehessenek, hanem azzal meg elégedgyenec; ha penig szegénységgel vagyon a' Legény, egy Tallér ára bort adgyon. Osztán ne mennyen az leányos házhoz sereggel, elég ha negyed vagy ötöd magával leszen. Az leányos ember nem tartozik több keszkenővel, hanem a' Praedicatornak, kérő embernec és vőlegénynec; ne is adjanac ennek utánna; az legény is ne adgyon, hanem csak a' Mátkájának. Ha haza viszi a' mint egymás között meglakhatnac; mi tőlünk szabadság". 4 ? A házassági kapcsolat létrehozását azonban elsődlegesen a vagyoni szempontok határozták meg. Általánosságban is mondható, hogy az érdekviszonyok sajátos megnyilvánulása volt a házasság, s ez különösebben vonatkoztatható Nagykőrösre, az erős társadalmi szervezettségű, és gazdaságilag erős mezővárosra, ahol az anyagi javaknak mindenkor elsődleges és különös szerepe volt. Bár az egyház a házassági ajándékokra vonatkozóan igyekezett rendszabályokat foganatosítani, mégis a hozománnnyal kapcsolatos viták előbb-utóbb a mezővárosi tanács színe elé kerültek. A főbírónak és tanácsának kellett igazságot tennie. Hogy a végtelen perlekedésnek elejét vegyék, a magisztrátus statútumok révén igyekezett rendet tartani. Az 1747. évi statútumok XXXI. szakasza külön kitért az eljegyzés körüli ajándékozás jogi hátterének tisztázására: „Sok rendbeli villongások, és perlekedések szoktak történni az Fiak, és Testamentum nélkül meg hólt embernek Jószága iránt az attyafiak között, melyrül az volt szokásban, hogy némely Aszszonyi állat kevés ideig lakván férjével, az Urának holta után mindennemű Jószágát addigis míg az Urának nevét viselte, annális inkább ha Férjhez ment a' Férjének attyafíai el vették, nem külömben, ha a' Férjfinak Felesége elébb meg hólt magzatok nélkül, valamely ruha és ágybéli jószágok adtának a' Szülék Leányoknak holta után sok perlekedések általis viszsza vették; annakokáért ez rendeltetett: A' mely ruha és házbéli Jószágot a' vőlegény a menyasszonynak a' mennyegzőnek tisztességéért ád, minekelőtte egybe kelnének meg halván a' Menyaszszony, soha a' Vőlegény viszsza ne vegye, annális inkább, ha tsak kevés idejigis vélle élend, hanemha Ősi ingatlan Joók nálla hagyattassanak, ha penig más egyéb nem maradna a' Férjfírúl osztályt illető ősi Jószágnál, abbúlis a' negyed rész (.mellyet közönségessen hit résznek neveznek:) el jegyeztetésének kiválthatóképpen ki adattassék; És ha Fiai és Leányi volnánakis az Özvegynek, és az Aszszony más Férjhez menne is, vagy ha az Gyermekeivel nem lakhatna, mely ruhabéli Jószágot Szüléi és Attyafíai el házasításának alkalmatosságával adtának, azok osztályban nem mennek, hanem az özvegy magának meg tarthattya". 48 Tehát, az özvegyasszony anyagi helyzetének biztosítása érdekében már intézkedett az 1747-es mezővárosi szabályrendelet is. Végeredményben ide vezethető vissza az a szokás, hogy a férjhez menendő „házassági jutalmat", azaz „móringót" kapott a jövendőbelijétől. A német, illetve osztrák „Morgengabe" szóból eredő móring CZUCZOR Gergely és FOGARASI János szerint szorosabb értelemben „azon ajándék, melyet a vőlegény első elhalás utáni reggel a menyasszonynak ad, vagy legalább ígér; máskép: nászajándék". Tágabb értelmezés szerint „azon ingó vagy in209
