Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Novák László: Adatok a mezővárosi hiedelem- és szokáskultúrához a XVII-XVIII. századból

gatlan, vagy mindkétféléből álló ajándék, melyet eljegyzéskor a vőlegény menyasszonyának, vagy ez amannak lekötelez; máskép: jegyajándék, menyasszonyi ajándék". A móring általánosabb értelemben jelenthette a hozományt is.

49 Nagykőrösön a móring tulajdonképpen egy bizonyos pénzösszeg, s ingatlan jószág volt, amelyet nemcsak özvegyasszony, de leány is kérhetett, illetve kaphatott férjhezmenetele alkalmával jövendőbelijétől, aki rendszerint özvegy ember, esetleg valamilyen testi hibával rendelkező volt. A móringolásra több példát is felidézhetünk a XVIII. századból. Nagy István pl. 1770. december 10-én íratott testamentumában e következőket hagyta meg feleségére vonatkozóan: „Mostani feleségemnek, Nagy 'Susannának maradása légyen a' Házba a' fiammal Istvánnal, és a' jövedelem mind a' Szőlőből mind másbul légyen közönséges; ha pedig együtt nem lakhatnak, vagy pedig feleségem férjhez talál menni, tehát tsak ugyan az nyoltzvan útból álló moring szöllőt bírhassa holta napjáig, azután pedig viszsza szállyon ismét István fiamA móringolás szokása megvolt a szomszédos Cegléden is,551 de a tágabb környéken ismeretlen volt. Különösen szembetűnt azoknak, akik nem helybeliek voltak. A mezőváros tanácsának jegyzőkönyve 1777-ben ilyen esetet örökített meg: „Szabadszállásán lakó Nagy András a' Tanú Ipánál itt NKörösön lakó Szőke Jánosnál lévén szállva meg szerette itt NKörös Várossában lévő Dus Sárát, a' mint hogy el is ment nevezett Leányhoz, és személye szerént kérte feleségül; A' leány ajánlotta is magát, de olly conditioval, hogy moringollyon néki 200 ftot. Nevezett Nagy András viszsza menvén szállására azt mondgya a' Tanúnak: No Sógorom, kész a' leány hozzám jönni, de nagy a' kívánsága mert 200 forint moringot kivan, de én soha hírét sem hallottam a' Moringnak. A' Tanú azt feleli: Bizony Sógor Ur, a' mi Városunkban szokásban vagyon, hogyha Özvegy Ember Leányt akar el venni, moringot Ígérjen neki. Nagy András felel: ugy de sok ám 200 forint. Egy kevéssé osztán gondolkodott egyszer pedig azt mondgya a' Tanúnak: No Sógorom, mennyen Kend a' Leányhoz és mondgya meg néki, hogy adok 100. Tallért... a' Leány reá is állott"." A móring tehát ingatlan vagyont, s igen változó nagyságú pénzösszeget jelentett Nagykőrösön. Éppen a pénzmennyiség különbözősége miatt volt kénytelen a magisztrátus a móringolás kérdésével foglalkozni. A rávonatkozó rendszabályozást 1817-ben léptették életbe (ezt Pest vármegye is jóvá hagyta 1818-ban). Az „özvegy Aszszony Házassági Jutalmáról" szóló statútum e következőket írta elő: ,,Minthogy a' helybéli Lakosok között az ugy nevezett Házassági Jutalom, vagy Hit Rész (:Dos:) annyira lábra állott, és szokásba jött, hogy azt ki irtani, sőtt akadályoztatni sem lehessen: inkább lévén tehát szükséges azt bizonyos Rendszabás zsinór mértéke alá venni, annál fogva meghatároztatott: hogy a' helybéli Lakosok közzül akár melyik férj a' maga keresményéből Feleségének annyi házassági jutalmat kötelezhet (.moringolhat:) a' mennyit akar, vagy ha keresménye nints is különössen, hanem ősi javain javításokat tett ezekből is szinte házassági jutalmat kötelezhet Feleségének, mind azáltal az elsőbbik és netalán köz Kereső Hites társtól született gyermekeiknek, a' köz szerzeményhez való Jussok meg sértése nélkül, de ha sem keresménye, sem az ősi javakon semmi javítása nem volt a- Férjnek; még is Feleségének irott házassági jutalmat kötelezett, ha az ősi fekvő Javat foglal magába, vagy egyébb külömben is szer felett sok: az illető örökösöknek fojamodásokra le húzódik 40 forintokra, egyéb esetben pedig semmi féle Özvegy meg holt Férjének javaiból a' helybeli lakosok közt törvényes Házassági jutalmat (:Dos legális:) nem kívánhat: önként értetődvén itten az, hogy az emiitett irott házassági Jutalom kifizetésének is akkor van tsak helye, mikor az Özvegy benne maradt; sőt azután is az irott házassági jutalom kívül is az Özvegynek a' Házassági költsönös örökösödés nyomán a' mi Jussa volna az is kérdést nem szenved. Egyebb eránt hogy ezen Rendszabást a' Lakosok annyival inkább meg tartsák, és ennek értelme ellen való Házassági Jutalmakat ne kötelezzenek, meg határoztatott, hogy az irott Házassági jutalmak a' Város Jegyző könyvébe szükséges képpen bé Írattassanak" .53 A móringolás tehát „hivatalosan" is bevett szokássá válhatott. Nemcsak a tanácsülési jegyzőkönyvben tüntették fel a „moringot", de 1876-1892 között a református egyház beírta az esketési anyakönyvbe, a házasságot kötött pár neve mellé.

54 A móringolás mindenképpen a nő anyagi biztonságát kívánta védeni, legyen özvegy vagy leány, akit özvegy ember szándékozott feleségül venni. A leányok anyagi helyzetét is igyekezett a magisztrátus kellően rendezni, hogy a férjhezmenetelük után esedékes örökség alkalmával kárt ne szenvedjenek. Előfordult, hogy az atya még életében gondoskodott leányáról, ami azt jelentette, hogy nem merült fel probléma az örökösödés idején. Pl. idős Máté István 1813. április 28-án tett végrendelete szerint: „Anna Leányomnak Sz. Szűcs Istvány feleségének ez előtt mintegy tizennyólcz Esztendőkkel adtam a' Tormás alatt egy darab Kukoricza földet mellyet Várkonyi Ferencztől 60 ft ezüst és arany pénzen vettem; a' Világos Hegyben ugyan ő számára, nevezett férjének osztályos tesvérjeitől mintegy 20 esztendővel ez előtt egy szöllőt Vetemény földjével és Nyirjesével együtt 40 negyven fton váltottam; ezeken kívül az 1809

dik Esztdei November 6

kán ugyan ő néki 200 az az két száz ftokat Bankóban, ez előtt pedig mintegy 20 esztendővel, az ő férje Házat vévén, ennek árrának pótolására 30 ftokat adtam, egy szóval őtet minden tőllem ki telhető házi, és Gazdasághoz tartozó Eszközökkel már ezeknek előtte ki elégítettem" - határozott.

55 Az említett példa kivételes esetnek számított Nagykőrösön a mezővárosi tanács megállapítása szerint. Ennek biztosítása érdekében külön rendszabályt hoztak 1817-ben a „Leányok kiházasításáról". Eszerint: „Mivel a' helybéli Lakosok férjhez ment Leányaiknak akkor midőn azokat férjhez adják, sem keresmény, sem Ősi Javakból részeket ki adni ritkán szokták és még magok élnek, addig azoknak ki adására az itt gyakorlott szokás szerént nem is köteleztethetnek; ki vévén azon eseteket, melyben a' Tőrvény világossan meg engedi; hogy a' Gyermekek magok Szüléiket Osztályra kénszerithetik; ezért midőn a' Szülék meghalnak, a' már az előtt ki házasított Leány is többi Testvérjeivel minden Javakban egyenlően osztozik, és tsak azokbúl az eszközökből, ingó, és ingatlan Javakból nem vehet részt, melyekből akár akkor midőn férjhez ment, akár későbben az Osztály előtt, az őtet illető részit ki vette, és el vitte, egyebaránt a' többi Javakban, mellyekből maga Jussát ki nem vette egyenlően osztozik abban az esetben midőn a' Javak a' Tőrvény állapotytyába maradtak".

56 ÖSSZEGEZÉS Nagykőrös folklórját tekintve nem tartozik a magyarság legszínesebb kultúrájú etnikai közösségei közé. A hiedelem- és szokásanyag viszonylagos egyszerűségét magyarázza a sajátos történeti fejlődés, a református egyház visszafogottsága, valamint a hivatali hatóságok számos intézkedései. A kötetlenebb jobbágyviszonyok, a szabad birtokstruktúra, a mezővárosi közösség erős társadalmi kohéziója eleve egy racionalizáltabb szokáskultúrát alakítottak ki. A gazdasági viszonyok váltak döntően meghatározóvá, s az ebből fakadó értékítélet - amelyet a királyi, vármegyei rendeletek, és végső soron a mezővárosi statútumok is erősen befolyásoltak - alakította a szokáshagyományokat. A törzsökös református (birtokos) lakosságra vonatkoztatható ez különösebben. A felesleges kántálásokat, köszöntgetéseket száműzték, de a fiatalság szórakozási lehetőségeit (pl. a fonók tartását) is erőteljesen korlátozták. Munka kellett, hogy legyen mindenki számára a legfőbb szórakozás. Ennek érzékeltetésre tanulságos felidéznünk ARANY Jánost, aki kedves barátjának, Tompa Mihálynak így írt 1853. december 4-én: „Kedves jó Miskám! Tegnap vevém leveleidet... hogy te210