Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)
Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei
sírból származik-e, nem tudjuk, de én valószínűbbnek tartom az 1. sírt), élesen datálja a szentendrei aul kis sírcsoportját, nagyjából az 580-610 közötti 30 évre. Ez a legfőbb tanulság az új vizsgálatokból. PUSZTATÓTJ Annak ellenére, hogy lelőkörülményeivel és egyes tárgyaival minden más avar leletnél többet foglalkozott a kutatás, maga a lelet - a közhiedelemmel ellentétben mindmáig közöletlen. Közöletlen lelet bizonyos részletkérdéseiről pedig bajos értekezni. Mindenek előtt a lelőhely elnevezése körüli zűrzavarról. A zavar oka adott volt, a lelőhely a lelet előkerülése idején 3 vármegye találkozási pontján feküdt: az ozorai vártól „párszáz ölre", a Sió északi partján, hg. Esterházy Miklós ozorai uradalmának Tótipusztáján. Az uradalom az 1870-es években bérbe volt adva. Az első leletek a Tolna megyei Ozorán keresztül jutottak a Nemzeti Múzeumba, más részüket Fejér megye székhelyére, Székesfehérvárra csempészték, - az utóbbiak csak 17 évi bírói lefoglalás és pereskedés után a pénzügyminisztérium útján kerültek a Nemzeti Múzeumba (1888). Mivel a leletek 5 különböző alkalommal jutottak múzeumba, az a komikus eset adódott, hogy hol pusztatóti (Tolna m), hol Ozora-Pusztatóti (megye nélkül), hol pedig Pusztatóti (Fejér m) megjelöléssel szerepelnek a leltárban, a múzeumi kalauzokban és Hampel közleményeiben is (Hampel 1894, 57-62), - a békesség kedvéért az egyik közleményben így, a másikban amúgy. Ezt a visszás helyzetet használta ki a kitűnő Wosinsky Mór, arra, hogy saját megyéje népvándorláskori hírét öregbítse; 1896-ban megjelent nagy műve II. kötetében ő nevezi először egyértelműen ozorai leletnek (Wosinsky 1896, 1000-1008, 242-244. t.). Pedig Wosinsky jól tudta, nem is tagadta, hogy a lelőhely kívül fekszik Tolna vármegye határán, előkerülési helyét pontosan feltüntette összefoglaló térképén: Veszprém megye területén. Ez volt ugyanis 80 éven át a valódi tényállás, amit olyan jól sikerült elködösíteni, hogy még a „Veszprémvármegyei avar leletek"-et összefoglalóan méltató Rhé Gyula is (Rhé 1924, 28) Fejér megyének adományozta a lelőhelyet. A Fejér-megyei avar leleteket kiadó Marosi Arnold ugyan nem számítja Pusztatótit megyéje lelőhelyei közé, közös könyvükben azonban Fettich Nándor két ízben is „a két Fejérmegyei fejedelmi lelet" Tótipuszta és Igar szoros összetartozását fejtegeti (Marosi-Fettich 1936, 43, 93 és 1. kép, térkép). Tótipuszta a valóságban nem Ozora, hanem a kevésbé vonzó nevű Veszprém megyei Szilasbalhás határába esett, 1950-től kezdve pedig, amikor az enyingi járást Fejér megyéhez csatolták, a megszépült nevű Mezőszilas határához tartozott. így szerepel Csallány Dezső leletkataszterében (Csallány 1956, 162, 647. sz.) és az én 1968-ban írott A népvándorlás kora Fejér megyében c. munkámban (Bóna 1971 31/247, 54/274). Nem vitás, hogy akkor így volt helyes. Az 50-es és 60-as évek hivatalos és félhivatalos megye térképein 24 , még az autótérképek korai kiadásaiban is, Fejér és Tolna megye határa a Sió volt, Tótipuszta valamennyin Fejér megyében van feltüntetve. Wosinsky vágyálma teljesült-e avagy László Gyula megérzése igazolódott - hiszen ő volt a másik kutató, aki leletünket mindig, következetesen ozorainak (Tolna m) nevezte s 1955-ben e néven foglalta össze - nem tudom (László 1955, 256-257). Az történt ugyanis, hogy 1971-ben az Ozorával szemközt fekvő, Sió túlparti Tótipusztát először a történelem folyamán Tolna megyéhez csatolták. Mai hivatalos neve tehát: Ozora-Tótipuszta, Tolna megye, tamási járás. Hála az állami rendezőkedvnek, utólag megállapítható, hogy mindenkinek igaza volt, - legalábbis egy darabig. Azok a kutatók, akik saját kronológiai elméleteiket szembeszegezik a kutatás 110 éves szolid eredményeivel, újabban szenvedélyesen vitatják a tótipusztai sírlelet s kivált a solidus hitelességét és keltező jelentőségét. Z. C ílinská az elvetendő régi adatok közt tárgyalja, számszerint 5.-ként: Tótipuszta „monuments sans ensembles de sépultures" - „Denkmáler aus Grábern ohne geschlossene Verbánde. Münze von Konstantin IV. Pogonatos, Prágungsjahr 669-670." - „Denkmáler aus mehreren Grábern von Tótipuszta wurden im J. 1871 zusammen mit der Münze dem Nationalmuseum zu Budapest gewidmet, alsó ist das gemeinsame Vorkommen der Münze mit den anderen Denkmálern nicht sicher", - „la présence commune de la monnaie avec les monuments n'est pas certaine" (Cilinská 1972, 73-74. Uő, 1973, 22-23). - Ez úgy is értelmezhető, hogy az érmet mintegy hozzákeverték vagy éppen csempészték a Nemzeti Múzeumnak „ajánlott" lelethez, - talán azért, hogy a zelovcei kronológiát 100 évvel később megzavarják. 25 Kritikus Bakay Kornél is: „A mezőszilas-tótipusztai temetkezésekből is ismerünk egy arany solidust (II. Konstantinos Pogonatos 668-685), de ezeket a sírokat csaknem teljesen feldúlták". - Félreértések elkerülése végett, „feldúlás" alatt a sír megtalálását érti a szerző, nem holmi avarkori bolygatást. Végkövetkeztetésében Tótipusztát nem számítja az általa elismerésre méltatott azon 12 „hiteles" avar sír közé, amelyek bizánci érmet tartalmaztak (Bakay 1973, 85), német kivonatában pedig kategorikusan elutasítja Tótipuszta tanúságát is (uo 86). - Ha a hitelesség egyetlen kritériuma a diplomás régész feltárása volna, akkor bajban lennénk. Nemcsak népvándorláskori kincseinkről és fejedelmi sírjainkról kellene lemondanunk, de pl. a bronzkor szinte összes bronz- és aranykincséről is. A prózai valóság az, hogy a két kritikus óvakodott utánanézni a tótipusztai lelőkörülményeknek, az adatok helyett saját ideáikat tálalták tényként. Pedig már Pulszky Ferenc hangsúlyozta, hogy a XIX. század leghitelesebb fejedelmi lelete „a puszta-tóti; ez csakugyan fejedelmi sírból került (elő), melyben férj és feleség a lóval együtt voltak eltemetve. Minthogy egyik találó a mellékletek egy részét eltitkolta, s ebből per keletkezett, a lelet körülményeiről bővebben lettünk értesítve, mint az előbbi sírleleteknél (ti. Kunágota, Szentendre, Madaras). A járásbírósági vizsgálatok nyomán mondhatjuk tehát hitelesen" ... (Pulszky 1897, 101-102) - s itt rátér a sír és a leletek leírására. Igaz, ami igaz, Pusztatóti esetében még Hampel is összefoglalta a lelőkörülményeket s ha nem is veszett el a részletekben, ezúttal a leletre vonatkozó korábbi szakirodalmat is ismerteti (Hampel 1894, 57). -Amiből azon104
