Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)
Szabó J. Győző: A Mátra-vidéki avar kori temetők állatcsontleleteinek néhány tanulsága
ható a szlovákiaihoz: Falko Daim arra hívta fel a figyelmemet, hogy e terület nyugati-délnyugati részén feltárt, még publikálatlan nagyobb avarkori temetőkben a marhacsontok számaránya volt a legjelentősebb 42 , ezek a temetők e tekintetben inkább tehát a sopronkőhidaival rokoníthatók. Hogyan illeszkedik a fenti képbe a Mátra-vidék? Gyöngyöspatán az avarkori temető feltárása 195 sírt eredményezett. A 195 sírból 144-ben volt állatcsont, ez 73,8%, talán a legnagyobb arány, amely avarkori temetőkben eddig előfordult. A 144 állatcsontos temetkezés közül 131-nek az anyaga volt meghatározható. A 131 sír leletei közül az állatfajok aránya a következő: szárnyascsontok 91 sírban kerültek napvilágra, ez 69,46%. Juhcsont 57 sírban volt (43,57%), sertés 44 sírban (33,58%), marha 32 sírban (24,42%). Lócsontok 3 sírban voltak, de eledelként csak egy sírban. Kutyacsontok két sírban fordultak elő. A vadhúst egyetlen mezei nyúl csontjai képezik. Ha a számarányokat a szlovákiai temetőkhöz viszonyítjuk, a legfeltűnőbb különbség a sertés mellékelésének a gyakoriságában mutatkozik; a szlovákiai anyagban, de a bécsi medencében sem előzi meg a sertés a marhacsontok számarányát. A gyöngyöspatai temetőnek e tekintetben a legközelebbi ismert rokona a zwölfaxingi temető, nemcsak a sorrendiségben, hanem a számarányokban is; a fő különbség, hogy Zwölfaxingban a sertéscsontok jelentős, 20%-os arányát a marhacsontok mégis felülmúlták. A juhcsontok nemek szerinti aránya Gyöngyöspatán nem mutat az első vizsgálatnál szignifikáns különbséget és rendkívül hasonlít a zwölfaxingi arányokra. Gyöngyöspatán a férfisírok 51,2%-ban fordult elő juhcsont és a női temetkezések 46,9%-ban. Zwölfaxingban 65-45 viszonyszámok voltak megállapíthatók a férfiak javára. Valamely állatfajnak a rituális jelentőségét, e probléma elbírálását szerintünk a legbeszédesebben a más állatfajokkal nem kevert előfordulások aránya mutatja. Ha azt nézzük, hogy csupán juhcsontos sír volt-e és szám szerint hány férfi és női sír sorolható ide, akkor kiderül, hogy 6 női sírral szemben csak 3 férfi sírjára mutathatunk rá. Továbbmenve, mivel temetőnkben a csirkecsontok igen gyakoriak, a juh- és csirkecsontok együttes előfordulását is mérvadónak tekintettük. Ilyen összetételű női sír 7 volt és csak 3 férfisír. A kizárólagosan juhcsontos és juhcsirkecsontos női sírok tehát összességükben 13 alkalommal kerültek napvilágra, ilyen férfisírok 6 esetben. Ez a különbség már szignifikáns. Mi a helyzet a sertéscsontokkal? Gyöngyöspatán a férfisírok 46,34%-ban volt sertéscsont és a női sírok 26,53%-ban. Ha ez nem is kiáltó különbség, de kétségtelenül a sertéshús mellékelésének a férfiak körébén elterjedtebb szokásáról tanúskodik. A csupán sertés-tyúk mellékletes férfi sírok aránya kétszerese az ilyen női sírokénak. A marhacsontok nemek szerinti előfordulását nézve 34,14%-22,44%-os arány mutatható ki a férfiak javára. Ha a marhacsontok más emlőscsontok kombinációja nélküli eseteit nézzük, akkor 7-3 a férfiak javára. A szárnyascsontok aránya a juhokéhoz hasonlóan a két nem között csaknem azonos: a férfisírok 65%-ban, a női sírok 64%-ban fordultak elő. De kizárólag szárnyascsontok 9 női sírban és mindössze 4 férfisírban voltak. A gyermeksírok 80%-ában találtunk szárnyascsontokat, sok esetben teljes vázat. A kakas-tyúk viszonylatában a férfi és női sírok közötti várható összefüggések nem voltak megállapíthatók. A legtöbb szárnyas kifejletlen egyed volt; kifejlett példányok többségéről Bökönyi kimutatta, hogy tyúk volt. A Bökönyi által részleteiben is meghatározott gyöngyöspatai állatcsont anyagnak a további elemzésétől most eltekintünk, mivel ilyen mértékű megfigyeléseknek hasonló nagyságrendű VIII. századi temetők körében nincs párhuzama. De annak érzékeltetésére, hogy a rítus-kutatás milyen lehetőségei nyílhatnak meg előttünk, egy-két példával élünk. Gyöngyöspatán az állatcsont anyag alapján megállapítható volt, hogy a felnőtt férfiak és nők nagy többségénél a marhahús hátszín részét mellékelték (csaknem mindig marhacsigolyákat találtunk). A gyermekek sírjaiban viszont, ha marhahúst tettek a halott mellé, ezek a darabok felsál-részek voltak, azaz marhabordák. - Signifikáns különbség mutatkozott abban is, hogy a női sírokban kétszerannyi7'0tóo/da//juhcombot, juhvégtagot találtunk, mint baloldalit. A férfiaknál az arány egyenlő volt. Láttuk, hogy Gyöngyöspatán az emlős háziállatok közül viszonylag legnagyobb arányban a juhcsontos sírok fordultak elő (43,15%). Ha feltesszük, hogy a lakosság őseinél a juh kultusza erősebb mértékű volt és az itt talált kép már másodlagos, a helyi körülmények hatását tükrözi (amelyre a nők kitapinthatóan nagyobb szerepe utalhat), hipotézisünknek igazolását a közösség legrangosabb halottjai körében kereshetjük. A vezetőréteg mindenkoron a szent hagyományok hű őrzőjének tekintette magát. A halotti tor régi hagyományai a közösség vezetői körében ezért érthetőleg jobban érvényesültek. A gyöngyöspatai temetőben 12 díszöves sírt tártunk fel és 13 gazdagon felékszerezett nő (és kislány) sírját tarthatjuk számon. A 12 övdíszes sír közül 8-ban voltak juhcsontok, közülük háromban marhacsontokkal együtt fordultak elő. Két díszöves sírban csak marhacsontokat találtunk. Sertéscsont két övdíszes sírban került napvilágra: egyszer juhcsontokkal, s egyetlen alkalommal tyúkcsontokkal. - A 13 gazdagon felékszerezett nő (kislány) sírjában két esetben nem volt állatcsont. 6 esetben juh, 4 esetben marhacsontok fordultak elő. Egyetlen alkalommal a marhacsontok mellett sertéscsont is napvilágra került. Tehát úgy tűnik, hogy a vezetőréteg sírjaiban a juh kultusza az átlagosnál nagyobb mértékben mutatható ki. Ebből viszont jogosan arra következtethetünk, hogy Gyöngyöspata avarkori népessége, mielőtt még a VII. század utolsó negyede ejőtt itt a Mátra délnyugati lábánál megtelepült, elsősorban birkatartással foglalkozott, s temetkezéseikben akkor a juhnak domináns szerep jutott. Az előbbi megállapításunknak mintegy próbakövét jelentheti a Nagyréde-Ragyogóparton feltárt temetőrész. Nemcsak közvetlen szomszédokról van szó, hanem egy generációval korábban megtelepedett népcsoportról. 1969-ben megjelent tanulmányunkban a temető DK-i részének 9 megmentett sírját a 660-720 közötti időre kelteztem. 43 1980-ban egy másik sírcsoport 19 sírjának a feltárására kerülhetett sor, ugyancsak a temető DK-i részén; a legszélső temetkezésekről van szó, esetleg a temető legkorábbi sírjairól. Az 1967. évi leletmentés 9 sírjában többségében szarvasmarha csontot találtunk, egy esetben kecske (juh) csont, egy esetben sertéscsont töredéke került napvilágra; csirkecsont is csak egy sírban fordult elő. Az utóbb feltárt 19 sír állatcsont anyagát túlnyomó többségben juhcsontok képezték (10 sírban fordultak elő), szarvasmarhacsont jóval ritkábban (5 sírban) került napvilágra, csirkecsontok és sertéscsontok nem fordultak elő. A két ásatás anyaga együtt az alábbi gyakorisági sorrendet eredményezte: juh, marha, csirke, sertés. A juhcsontok koponyából (koponyarészből) és lábcsontokból összetettek, azaz nyúzott birkát, a birka bőrét helyezték a sírba. Egy kivételével valamennyi juh kifejletlen (subadult, juvenilis korú) volt. A birkabőrt a koponyarésszel és a lábakkal több esetben nem rekonstruálhatjuk a valószínűség fokán sem a halott felett kiterített helyzetben, mivel a juhkoponya olykor a combok felett került napvilágra; két sírban pedig csak mandibulákat találtunk. A nagyrédei állatcsont anyag (az ismert 30 temetkezésre támaszkodunk) a nagyrédei temetőt a Beranova által vizsgált szlovákiai avarkori temetők mellé állítja. Természetesen ez csak a korai részére vonatkozhat; feltételezhetjük, hogy a temető feltáratlan ÉNY-i oldala korban és jellegben inkább a Gyöngyöspata-Előmályban feltárt temetővel rokon. Másszóval, a helyi, környezeti tényezők befolyása a VIII. században már a rítus lassú változását is eredményezhette. 67
