Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)
Szabó J. Győző: A Mátra-vidéki avar kori temetők állatcsontleleteinek néhány tanulsága
a téma alapvető jellege miatt is érdemes foglalkozni a szerzőnő hipotézisével. 22 Beranova a dolgozata megírásánál az akkor rendelkezésére álló dévényújfalui (Devinska Nova Ves), zsitvatői (Zitavska Tou), érsekújvári (Nővé Zamky), barcai (Barca), kassamindszenti (Valaliky) szlovákiai avarkori temetők állatcsont anyagára támaszkodhatott; továbbá a 7-8. századi Devinske Jazero-i, a 8-10. századi Nitrianski Hradok-i és a 10-11. századi Besenov-i telepanyagot vehette számításba. Mint kiderült az akkor ismert szlovákiai temetők egységes képet mutattak: az állatcsont anyagban a sírok szerinti gyakoriságot nézve messze az első helyen a juh állt, a marha a második, a tyúk a harmadik helyen. Sertéscsont vagy nem fordult elő, vagy igen ritkán. Devinske Jazero telepanyagában az első helyen viszont a marha állt, ezt a sertés és a juh csaknem egyenlő arányban követte. Nitriansky Hradokban a leggyakoribb a marhacsont volt, utána a sertés következett és a juh a harmadik helyre szorult. Beranova a magyarországi temetőanyagot elsősorban a két világháború közötti nagy ásatások, ill. ezek monográfiái alapján ismerte (Jutás, Őskü, Kiskőrös, Üllő I., Jánoshida, Alatytyán), mégis helyesen tapintott rá hazánk avarkori állatcsont anyaga jellemzése tekintetében a marha legnagyobb gyakoriságára és a sertéshús helyenkint igen számottevő mellékelésének a szokására. Üllő II. és Boly temetőinek igen jelentős arányban előforduló juhcsontjairól is említést tett, de ezt inkább kivételes jelenségnek tartotta, mint a magyarországi anyag jellemzőjének. A szerzőnő az említett szlovákiai telepekhez tartozó népesség és az avarkori temetőket kialakító lakosság etnikai azonosságát vallotta, azaz szlávokról beszélt. S mivel a telepek állatcsont anyaga és a temetőké a fajok számarányában nagymértékben különbözött, szellemes megoldást dolgozott ki. Beranova szerint a juhcsontoknak a temetőkben mutatkozó vezető szerepe rituális átvétel eredménye; egy olyan korban, a VII. században, amikor mind többen áttértek a hamvasztásos temetkezésről az égetetlenül való eltemetésre. A példa, az átvétel mintái a bolgár temetkezések lehettek.. A szerzőnő a bolgárság körében kimutatható juh-kultuszra Növi Pazar temetőjének állatcsont anyagából következtetett (dunai bolgárság) és a volgai bolgárokhoz tartozó települések csontanyagából. Beranova a rituális átvétel tekintetében a doni és a dunai bolgárság hatásával egyként számolt, mégis érthetően az avarság kötelékében élő bolgár népcsoportok befolyását találta a legkézzelfoghatóbb megoldásnak. 21 Úgy sejtem, hogy a szerzőnő itt a kuturgur bolgárokra gondolt. E megoldás ellentmondásosságát talán később észrevehette. Hiszen a szlovákiai avarkori csontvázas temetők a VII. század második harmadánál nem alakulhattak ki korábban 24 , márpedig a kuturgur-bolgárokat 632-ben kiverték az országból.^ A juh fenti exponált rituális szerepének a vonatkozásában említést érdemel egy sajátos jelenség, amelyre a szerzőnő a tanulmányában nem tért ki. Alattyánban Kovrig Ilona 26 , Sopronkőhidán Török Gyula 27 a juh és a sertéscsontok sírok szerinti számbavételénél nemek közötti elkülönülést figyelt meg. Mindkét temetőben a sertéscsontok a férfisírokra, a juhcsont a női sírra voltjellemző. Alattyánjuh mellékletes női sírjai mind későiek, a sopronkőhidaiak kétségtelenül IX. századiak. Kiskörén viszont H. Garam Éva több generációval korábbi juh- és sertéscsontos temetkezéseket tárt fel. S talán nem véletlen, hogy a nemek szerinti bizonyos mértékű elkülönülés itt ellenkező előjelű volt: a juhcsontos sírok többségben férfisírok, a nőknek túlnyomórészt sertéshúst mellékeltek. 28 - A fentieket a következőképpen értelmezhetjük. Axiómaként elfogadva a bolgárság birkakultuszát feltételezzük, hogy apajogú társadalmukban elsődlegesen ez férfiaknak kijáró tisztesség volt. Az új hazában, az itt •» talált lakosság és a szomszédos népcsoportok hatása alatt a temetkezési rítusuk (s valószínűleg gazdasági alapjaik, életformájuk) lassú változást szenvedett. A birka kultuszát helyenkint mindinkább a nők konzervatizmusa tartotta ébren. A szlovákiai anyag elemzésénél Beranova kénytelen volt absztrahálni, hogy a lényeges jegyekre rámutathasson. így érthető, hogy homogén etnikummal számolt és a népi subsztrátum hatását, a földrajzi tagoltság következményeit sem mérlegelhette ; természetesen a rítus VIII-IX. századi változásának a lehetősége sem merült fel a munkájában. Az utóbbi másfél évtized szlovákiai avarkori temető feldolgozásai a kép merev egyöntetűségét feloldották. Sajnos csak Sturovo (Párkánynána) 29 és Hranicna (Kechnec) 30 publikációiban olvashatunk az állatfajokra vonatkozó konkrét utalásokat, Holiare (Alsógellér) 31 és Zelovce (Zsély) 32 monográfiáiban az emlősök „állatcsontok" jelöléssel szerepelnek az esetek többségében (Zsélyben csaknem kizárólagosan); szerencsére a szárnyascsontokról megkülönböztetett módon emlékeztek meg. Sturovo 280 sírós temetőjében 13 sírban juh-, 6 sírban marha-, 2 sírban sertés- és 81 sírban szárnyascsontok (közöttük 6 esetben lúd) került napvilágra. Sajnos azt nem tudni, hogy egész szárnyasokról van-e szp. Mindenesetre Sturovon megállapítható volt, hogy az emlősök körében a juh-darabok sírbahelyezése volt a leggyakoribb. Az eddigiek után új színt jelentett a szárnyasok nagy száma. 33 - Zelovce 870 sírós temetőjében 124 sírban került napvilágra szárnyascsont és 68 sírban emlős háziállat csontja. Látható, hogy a szárnyasok mellékelése itt is elterjedt. - Holiare temetőjében (780 sír az ásató-publikáló, 42 esetben figyelt meg marhacsontot, 23 sírban juhcsontról, 9 sírban sertéscsontról emlékezett meg; 20 sírban szárnyascsontokról tett említést a sírleírásokban és 81 sírban „állatcsontokról". A szárnyascsontok szerény aránya Beranova statisztikai adatainak felel meg. A marhacsontok vezető szerepe a 81 „állatcsontos" sír alapján megkérdőjelezhető. 34 A Kassa melletti Kechnec avarkori temetőjében a feltárt 164 sírból egy állatcsont sem került napvilágra, kivéve a juh ko% ponyákat, ezek 19 sírban fordultak elő. 35 Bár e koponyák a halotti tor maradványaként is felfoghatók, mágikus jelentőségük azonban egyértelmű. Mivel a temető kétségtelenül a VIII. sz. második felére és a IX. századra keltezhető, számunkra különösen tanulságos. Az állatcsontok (húseledel) teljes hiánya jól párhuzamosítható a Kárpát-medence belsőbb területeinek késői avarkori szokásanyagával. Ugyanakkor a juh kultuszának ilyen beszédes adatai arra utalnak, hogy e temető falujának népe a IX. századi politikai központoktól távol megőrizte töretlenül ősei hitét. 36 A Közép-Dunamedence belsőbb területein az utóbbi évtizedben közzétett avarkori állatcsont adatok egyrészt a már ismert képet erősítik, a marha vezető szerepét hangsúlyozzák (például Andocs és Halimba, Tiszavasvári, Szeged-Makkoserdő avarkori temetőjében) 37 . Bizonyos törvényszerűséget látunk abban, hogy a Kisalföld DK-i része sajátos átmenetet tükröz (Bágyog-Gyürhegy temetőjében 38 ). Érdekes párhuzamosság is kirajzolódik a Nagyalföld déli részével: Brodski Drenovác és Vrbas temetőire utalunk 39 , amelyekben a juh rituális jelentősége a marhánál nagyobb vagy azzal egyenlő súlyú. A bécsi medence e tekintetben részben a szlovákiai területekhez kapcsolódik. Zwölfaxing temetőjében az állatfajok számarányának sorrendisége a szárnyasokkal kezdődik (67%), majd a juh következik (55%), ezután a marha (29%) és végül a sertés (20%) következett. Ez utóbbi faj 20%-os előfordulása messze felülmúlja a szlovákiai temetőkét. A számításokat az ásató Andreas Lippert 232 sír alapján végezte el. 40 Bécs tágabb körzetében e vidék másik nagyobb publikált avarkori temetője Mistelbach-ban került feltárásra; állatcsont anyagának összetételét Lippert munkája alapján közölhetem. 41 A Gallus D. faj itt is a legnagyobb számarányú, de nem kiugró "értékű (50%), a juh 45%, a marha 29%-os előfordulású volt; sertéscsont nem került napvilágra. A bécsi medence avarkori lakosságának rituális állatcsont anyaga egészében nem hasonlít-
