Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)
Henkey Gyula-Kalmár Sándor: Túrkeve népességének etnikai-embertani vizsgálata
Hajszín A túrkevei férfiak 99,6%-a, a nők 98,9%-a barna és fekete. Az összehasonlított népességek a hajszín megoszlása tekintetében igen egységesek (10. táblázat). C. A NÉPESSÉG TAXONÓMIAI ÖSSZETÉTELE Szigma ráció A szigma ráció értékei a 11. táblázatban láthatók. A kilenc méret átlagos szigma rációja 97,72, a három indexé 89,59. A túrkeveiek a méretek szempontjából kisebb, a jelzők szempontjából pedig nagyobb mértékben homogének. A taxonómiai elemzés eredményei A taxonómiai elemzést Lipták Pál módszerének 11 kisebb módosításával 1213 végeztük el. Az elemzés eredményeit a 14. táblázatban adjuk meg. Túrkevén két típusnak, a turanidnak és a pamírinak van nagyobb szerepe a népesség összetételében. A turanidok között leggyakoribb az alföldi változat (1-4. kép), ezeknél a termet általában nagyközepes-magas, a fej enyhén hosszú, széles-igen széles, brachy-hyperbrachycephal, az arc széles-igen széles, euryprosop, a járomcsont teste enyhén lapos, a gonion táj a közepesnél erősebben fejlett, a homlok meredek, az orrhát az arc síkjából közepesen kiemelkedő, egyenes, a tarkó enyhén domború, a szemszín barna, ritkábban zöldesbarna, a hajszín sötétbarna. Előfordul a kifejezetten magas termetű, igen robusztus alkatú, erősen andronovói jellegű változat is. Jelentős a turano-pamíri forma előfordulása (5-9. kép). A pamíri jellegek elsősorban a közepesnél erősebben kiemelkedő és gyakran enyhén konvex orrhátban, ritkábban az enyhén magas, mesoprosop arcban nyilvánulnak meg. A markáns pamíri típus jellegei (nagyközepes termet, középhosszú-rövid, széles, hyperbrachy-brachycephal fej, enyhén széles, középmagas-magas, meso-leptoprosop arc, meredek homlok, az arc síkjából a közepesnél erősebben kiemelkedő, enyhén konvex vagy egyenes orrhát, lefelé és befelé görbülő orrcsúcs, a közepesnél magasabb vagy enyhén magas áll, lambdoid lapultság, barna vagy zöldes szemszín és barna-fekete hajszín) általában jól észlelhetők (13-14. kép), a gyakoribb eltérő jellegek az enyhén hosszú, igen széles fej és ezen felül nőknél a közepes és kisközepes termet is. A markáns pamíri típusnál férfiaknál gyakoribb a pamiro-turanid forma (10-12. kép). Ezeknél a termet magas-nagyközepes, a fej méretei általában nagyobbak, az arc többnyire igen széles-széles és túlnyomó többségben euryprosop. Az eddig vizsgált többi kun eredetű népességektől eltérően a pamiro-armenoid alakot Túrkevén nem észleltük. A ritkábban előforduló típusok közül az előázsiait (armenidot) a 16-17. képen, a keleti mediterránt a 18., az alpit pedig a 23. képen mutatjuk be. A 19-22. és a 15. képen a Túrkevén gyakoribb kevert formák láthatók, míg a 24. képen a csak négy személynél észlelhető, túlnyomóan cromagnoid jellegű alak látható. A-túrkeveiek és az e munkában összehasonlított három másik népesség taxonómiai elemzésének összehasonlító adatait a 15. táblázatban adjuk meg. Ebből megállapítható, hogy a túrkeveiek jobban eltérnek a kiskunsági fülöpszállásiaktól, mint a karcagiak. Elsősorban a pamíri típus lényegesen nagyobb, valamint az előázsiai és a keleti mediterrán lényegesen kisebb gyakorisága szembetűnő, főleg a fülöpszállásiakhoz, de részben a karcagiakhoz képest is. A turanid, a pamíri, az előázsiai és a keleti mediterrán jellegek előfordulása szempontjából a túrkeveiek a tiszazugi autochton magyar tiszasasiakhoz állnak közel, viszont lényegesen kisebb köztük az alpi-lapponoid és a keletbaltijellegek aránya, bár a különbség e téren is kisebb, mint a tiszasasiak és a másik két kun eredetű népesség között. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a tiszasasiak eddig egyedi helyet foglalnak el a szerzők egyike, Henkey Gyula által vizsgált autochton alföldi népességek között az alpi-lapponoid és a keletbalti jellegek jelentős előfordulása szempontjából. Igen érdekes jelenség, hogy az alpi-lapponoid jellegek gyakoriságának emelkedése kizárólag folyóparti (Úszód 14 , Szeremle 15 , Nagykörű, Tiszasas 16 , Tápé 17 ) és vizenyős, mocsaras (Vésztő 1 ®) területek mentén élő autochton alföldi népességeknél volt észlelhető. Másik fontos adat e téren, hogy az alpi vagy pontosabban az alpi típusra emlékeztető jellegek azon népességeknél határozhatók meg nagyobb számban, melyeknél a lapponoidok aránya is emelkedik. Az eddigi adatok arra utalnak, hogy egyes Tisza menti és főleg tiszántúli autochton népességeknél a lapponoidoknak az alföldi átlagnál lényegesen nagyobb előfordulásával kell számolnunk, túlnyomó többségben a nőknél. A túrkevei és kisebb mértékben a karcagi eredmények alapján a lapponoid, az alpira emlékeztető és az alpi jellegek kisebb mértékű emelkedésével a nagykunok között is számítani lehet. Erre már Balogh Béla is utalt, aki a nagykunoknál „nem ritkán alpi, vagy szerinte helyesebben protoalpi réteget említ 19 . D. AZ EMBERTANI ÉS A TELEPÜLÉSTÖRTÉNETI ADATOK ÖSSZEFÜGGÉSEI Túrkevén a magyarság törökös elemeivel kapcsolatba hozható típusok gyakorisága magasabb annál, mint amelyet 1958-ban Lipták honfoglaló magyar koponyák vizsgálata alapján kimutatott, 2 *) és Karcagra ez még kissé fokozottabban érvényes, viszont Túrkevén a finn-ugor népeknél gyakori lapponoid és keletbalti típus előfordulása a karcagiakhoz 21 és a kiskun eredetű népességekhez 2 ^ képest kissé emelkedik. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy Túrkeve a Kolbász szék legdélibb szállása volt, a Tiszántúl másik kun széke, a Zentelt szék pedig a Maros és a Temes folyók között terült el, székhelye Zentelt, a mai Mokrin volt 22 , így tehát a túrkeveiek kissé nagyobb mértékben keveredhettek a közeli magyar népességekkel, mint a Kolbász szék központjában élő kunok. A magyarokkal való összeházasodást az elpusztult szomszéd falvak, Ecseg, Csudaballa és Pásztó lakosságának Túrkevén való letelepedése 23 is elősegíthette. A szerzők egyikének 86 helységben 21 000 felnőtt személyre kiterjedő vizsgálatai szerint az alföldi magyar autochton népességeknél mindenhol a turanid típus gyakorisága a legnagyobb, három község kivételével pedig a második helyen az előázsiai vagy a pamíri típus áll, de egyes községekben a keletbalti és a lapponoid típus előfordulása is említésre méltó 24 , így például a Túrkevéhez közel fekvő Tiszasason is 25 , így fennáll annak a lehetősége is, hogy a túrkevei kunok részben a magyarság finnugor rétegével is összeházasodtak. A legnehezebben tanulmányozható probléma a honfoglaló magyarok törökös elemeire, illetve a kunokra jellemző embertanijellegek szétválasztása, már csak azért is, mert IV. Béla rendelete a kun kiváltságokat a kun szállások közé beékelődő birtoktestek magyarjaira is kiterjesztette, hogy „kölcsönös komaság és rokoni sógorság keletkezzen", sőt később a redempció során is maguk közé fogadtak a kunok olyan magyar betelepülőket is, akik részt vállaltak a megváltás terhéből, másrészt a kunoknak csak kis része él ősi földjén, „nagyrészt szétszórta őket az egész országban a török, labanc, kuruc világ" 25a . Bár Bartucz Lajos 26 és Balogh Béla 27 is hangsúlyozták a turanid típus mellett az általuk akkor tauridnak nevezett előázsiai típus nagy gyakoriságát is, de Bartucz 1938-ban a pamíri típust a turanid altípusának tekintette és utalt arra is, hogy az ázsiai turanidok egyes tájtípusai az előázsiai rassz felé tüntetnek fel szembetűnő közeledést 28 . Az eddigi eredmények valóban arra utalnak, hogy a kun eredetű községekben lényegesen nagyobb az előázsiai típus gyakorisága, mint a közép-magyarországi átlag, de e típus aránya Solt kivételével az ozmán-törökök által leghosszabb ideig megszállt területek minden autochton népességénél jelentős, sőt 239
