Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)
Végvári Lajos: Nagyidai Neischel Lajos festőművészről
gátlások alól. Grafikai készsége, a vonal szépség iránti fogékonysága megtalálta a megfelelő eszközt. Lendületesen ívelő, duzzadó formákat írt körül a krétája. A vonalak sűrű szövetéből dekoratív nyugalmú színfoltok formálódtak. A pasztellkréták tiszta, világító színei áttetszővé, egyszersmind életerőt sugárzóvá tették új műveit. Többségükben asszonyi alakokat festett: hívogató jóság és áradó erotika a jellemzőjük. Gyakran kapcsolta alakjait olyan környezethez, amelyben domborodó kerámiák töltik ki a teret. így alakul ki látomásainak boldog világa. Női típusai gyakran Renoir figuráira emlékeztetnek: anyás nyugalom és termékeny bőség a jellemzőjük. Máskor nosztalgikus alakok ejtik rabul képzeletét a Kaukázus vidékének keménykötésű, zárt szépségű, rejtezkedő női alakjait álmodja meg magának, s realizálja olajkompozícióvá. Az olajfesték nagyobb körültekintést igénylő eljárása monumentális jellegű formálásra készteti. Az így létrejött Grúziái nők című kompozíciója művészi erejének teljében mutatja: sommázó nagyvonalúság és intim szépségeket sejtető dekorativitás - így lehetne röviden jellemezni ezt a művét. Nem volt egysíkú művész: miskolci éveiben több ízben tett kísérletet az ipari munka ábrázolására is. A vasgyár sok színes látványa, az olvasztott acél tűzijátéka, az ormótlan sötét gépek és a köztük mintegy varázslóként tevékenykedő ügyeskezű munkás ábrázolása is foglalkoztatta. A mezőgazdasági témához ritkábban fordult. Szőlőmunkás című pasztellképe magasabb' szinten összegezi tiszafüredi tapasztalatait: a jól kimunkált pasztell technika segítségével a gondosan ábrázolt konkrétumokat a szimbolikus általánosítás szintjére tudja emelni. Ez a mű egyaránt dokumentálja rajzkészségét, valamint a színek és az olvadó tónusok iránti érzékét. 3. kép: Nagyidai Neischel Lajos: Szőlőmunkás. Művészetének külön fejezetét képezik rajzai. Néhány tucatnyi rajzot őrzött meg, köztük életműve kiemelkedő darabjait. Ezekben a vonal minősége és kifejező árnyalatai iránti érzékenységét, rajzstílusának árnyaltságát értékelhetjük. Nemcsak a fekete vonalaknak, de a színtónusokkal való alakításnak is ura volt. Festő munkássága jellegének meghatározásához biztos pontokat nyújtanak írásai, reflexiói. Érdemes néhány gondolatát idézni, annál is inkább, mert tisztán látta helyzetét, lehetőségeit és képességeit. „Ha magunkról írunk, meg kell tudnunk mondani, hogy mi bennünk a rossz. Ez szinte levetkőztet bennünket és meztelenül egyszerűbb a vizsgálat. Az élet tömegében hazugságokból áll". Máskor ezt mondja: „Légy őszinte, ha fáj magadnak is, vagy másnak. Ne hazudj: ostorozz és csókolj őszintén, igaz szívedből. ...Ami igaz az az élet. Ami hazugság az nem is létezik, hiszen azért hazugság. Beszélni arról jó, ami igaz, - ha szép, ha csúnya - mert áthatja az élet." Ez a puritán igazságkeresés jellemzi egyik főművét, a tiszafüredi múzeumban lévő Önarcképet. Miskolcon festette ezt a művét abban a városban, amelyben ha kissé meg is nyugodott, de mindvégig éreznie kellett a legteljesebb művészi izoláltságot. A miskolci festők nem fogadták el, hiába küldte műveit kiállításokra. A sztoicizmus méla szomorúságával arcán jelenik meg alakja egy miskolci utcán. Az okkerszínek gazdag világa ellenére úgy emlékszünk vissza erre a képre, mintha csupa fanyar szürke tónust láttunk volna. Az egyszerű munkásruhában megjelenő művész megtört szemében mégis a bizalom egy szikrája csillan: nem haragszik és nem 4. kép: Nagyidai Neischel Lajos: Grúziái nők. 219
