Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)

Végvári Lajos: Nagyidai Neischel Lajos festőművészről

egészségi állapot és a háború következtében erősen sérült lakás egyaránt arra késztették, hogy elhagyja a fővárost és felesége szülőhelyére Tiszafüredre költözzék. A nagyváros ipari negyedében, az Angyalföldön nevelkedett művészt most érték először a falu atmoszférájának, a paraszti munka világának élményei. Vonzotta a természetben élő és a természettel küzdő ember világa, de érzékenyen reagált a falusi elmaradottságra, a gyanakvásra, a tempós életmód számára mindvégig idegen megnyilvánulásaira. Álmait reményeit temette el akkor, amikor elhagyta a fővárost, szülővárosát. A magány és az elzárkózottság éveiben egészségi állapota is súlyosabbra fordult, szívpanaszok gyötörték, meglepte a halálfélelem, a befejezetlen szándékok, a ki nem teljesedett lehetőségek miatt a bánat. Ekkor kezdett verseket írni, hogy megszabaduljon szorongásaitól. „Nézzétek azt is, hogy mi fáj nekem! Hogy pesti ég nekem is csak egem; alatta születtem. Hol halok én meg, vidéki udvaron? Hol a szívem elfúl a piszkos gazon... Fáj, fáj nagyon!... A keserű hangok ellenére a tiszafüredi négy év jelentős állomása volt életének, művészi pályafutásának. Módja volt arra, hogy nyugodtabban dolgozzon, elmerengjen a táj szépségén, gyönyörködjék az évszakok változásában, a paraszti munka ihletettségében, teremtő jellegében. Az új feladatok megindították képzeletét, a maga formátumára szabott eszközöket és módszereket talált ki. Portrékat festett parasztemberekről, melyekben a szín és a körvonal új lehetőségeit alakította ki. Tájképein a természettel kölcsönhatásban élő ember mozdulatait, öltözködését, életérzését fejezte ki. Színei áttetszőbbekké váltak, a festés ritmusa szabadabb lett: bátran elhagyja a részleteket, - ahol ez lehetséges - míg máshol összesűríti a jellemző színeket és formákat. Falusi képei nem ünnepnapokat ábrázolnak, távol van tőle a régebbi népi tárgyú festészetre jellemző ún. gyöngyös bokréta szemlélet. Friss és örömteli világ ez, nem nosztalgikus, nem egy beteg ember epedésének tárgyait láttatják, hanem az élet elpusztíthatatlan erejét fejezik ki. Ha ezen az úton halad tovább, jelentős eredményeket érhetett volna el. A tiszafüredi éveknek apósa halála vetett véget. Az örökösök eladták a kényelmes és jó munkalehetőségeket biztosító házat. A művész ismét hajléktalanná vált: rokoni szívességből Ózdon kapott átmenetileg egy kis zugot. Itt ismét mindent elölről kellett kezdenie. Egyengető segédmunkásként dolgozott a durvahengerműben. Újabb betegség zavarta meg az életét, súlyos lábműtéten esett át, abba kellett hagynia a fizikai munkát. Műszaki kalkulátori beosztásban dolgozott tovább. Ózd füsttől és gázoktól szennyezett levegője nem használt szívbetegségének. Bár közben lakáshoz jutott a városban, el kellett költöznie innen. Állást vállalt a Keletbükki Állami Erdőgazdaság répéshutai erdészetében. Á természeti környezet, az erdészek nyugodt, békés világa jótékonyan hatott a művészre. Állapota kissé javult, vagy inkább nem súlyosbodott. Jó barátokra, megértő munkatársakra talált ebben a kollektívában, innen is ment nyugdíjba. Élete utolsó másfél évtizedét Miskolcon töltötte. Egyre súlyosbodó szívbetegségével küzködve alkotta meg életművének javát. Magányosan, maga szabta feladatokon meditálva találta meg a neki megfelelő anyagot az olajpasztellt és a pasztellkrétát. Ez az anyag felszabadította az őt fogvatartó 1. kép: Nagyidai Neischel Lajos': Akt. 2. kép: Nagyidai Neischel L.: Tiszafüredi asszonyok 218