Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)

Selmeczi László: Értünk harcoltak

Az 1921—23-as évek az osztályösszeütközésekre való felkészülés, a csoport fokozatos balratolódásának és mint fentebb bizonyítottuk szervezeti megerősödésének évei voltak. Az elméleti képzésben jelentős szerepet játszott az olvasókör és a könyvtár. A csoport egykor 700—800 körüli példányszámú könyvtárából csak 41 db legális-féllegális elméleti munka és politikai brossura maradt meg. Az elméleti kiadványok zöme az 1919 előtti időszakról való, a 20-as évek anyagában már több a mozgalom mindennapi életéhez kapcsolódó, közvetlenül politizáló agitatív jellegű munka.

25 1923—24-ben a földmunkáscsoport a szolnoki MSZDP szervezet vezetésében is jelentős teret nyert, ugyanis Tisza Antalt a végrehajtó bizottság tagjává választották. És minthogy vele egyidőben a végrehajtó bizottság titkárává a még Szovjet-Oroszországban kommunistává vált, s a polgárháborúban is részt vett Urbán Sándort választották, az MSZDP szolnoki szervezete lényegében baloldali vezetés alá került.

26 Mindebből egyenesen következett, hogy a szolnoki MSZDP szervezet csatlakozott az MSZDP 1923 vége óta a KMP irányítása alatt álló baloldali pártellenzékéhez. A Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége szolnoki csoportjának súlyát mutatja az a tény is, hogy 1924-ben a szövetség országos vezetőségébe a helyi csoport három kiemelkedő egyéniségét is beválasztották. Az országos /ezetőségben Tisza Antal ellenőrként, míg Tóth Ferenc és Rágó Antal a választmány tagjaiként tevékenykedtek.

27 Tisza, Tóth és Rágó a földmunkásszövetség országos vezetésében kialakult balszárnyhoz tartoztak, melyet rajtuk kívül pl. Hunya István és Polányi Máté neve fémjelzett. Ez a balszárny már 1923/24-ben kapcsolatba került Őri Károly és Gőgös Ignác személyében a Kommunisták Magyarországi Pártjával.

28 A szolnoki földmunkás csoport történetében először igen rangos fórumon, az MSZDP 1924. április 20—22. között megtartott kongresszusán adott hangot követeléseinek. Az MSZDP szolnoki szervezetének küldötteként ugyanis Tisza Antal a földmunkások, közelebbről a szolnoki csoport képviseletében vett részt a kongresszus munkájában és szólalt fel két alkalommal is a vitában, elemezve a földmunkások helyzetét. Hangsúlyozta megszervezésük jelentőségét és kérte a küldötteket, valamint elsősorban a pártvezetőséget, „mint illetékes fórumot, hogy minden erejével szerezzen érvényt az 1922-ben hozott annak a határozatnak, mely annak idején a tudomány terjesztésére heti néplap megindítását és könynyebb pártirodalmi művek kiadását mondta ki, olyan olvasnivalókat, amelyekből tanulhatnak a földmunkások." Felszólalását a következőképpen folytatta: „Sajnos, ezeket a határozatokat nem hajtották végre. Ha valamit határozunk, azt végre is kell hajtani. Ez volt nálunk mindenütt a baj, a budapesti pártvezetőségnél és a vidéken is, hogy gyönyörű határozatokat hoztunk, de azokat ritkán hajtottuk végre. Nekünk minden lehetőséget el kell követnünk, és nem szabad egy pillanatig sem megtagadnunk azt, hogy az osztályharc alapján állunk; nekünk az elméket kell forradalmasítanunk. Ehhez pedig minden néven nevezendő tudományos munkákat ki kell juttatnunk a faluba. Ha ezt megcsináljuk, akkor közelebb jutunk a nemes célhoz, amelyet valamennyiünknek képviselnünk, szolgálnunk kell. Mert ha ezt nem csináljuk, akkor félő, hogy sokkal barbárabb korszakba jutunk, mint ma vagyunk. Ez ellen csak egy eszköz van, a szervezkedés, a gyülekezési jog. Kérem a pártvezetőséget és mindazokat a testületeket, amelyeknek erre módjuk van amelyek illetékesek: hassunk oda összefogott erővel, vállvetve valamennyien, hogy a szent célért egyöntetűen dolgozzunk, hogy a szocializmust megvalósíthassuk."

29 Tisza Antal első hozzászólását megéljenezte a pártkongresszus. Második felszólalása drámai erővel mutatta be a magyarországi földmunkások helyzetét. „Tisztelt pártkongresszus! Soha Magyarországon a tobzódás annyira nem divatozott, mint a jelen pillanatban. De azt kell megállapítani, ugyanakkor, hogy a nyomor oly méreteket ölt, hogy bennünket, földmunkásokat a legsötétebb mélységbe taszít... Nap, nap után, hét, hét után múlik, hogy nekünk, földmunkásoknak még kenyérből sem jut elég. Igényeinket annyira leszállítottuk már, hogy emberi igénynek sem lehet nevezni, nem hogy kultúrigénynek lehetne.. . Nagyon jól jegyezte meg egyik elvtársunk, aki azt mondta, hogy földreform nélkül nincsen élet. Ennek szükségességét látjuk, tudjuk, érezzük valamennyien. Mert mi, földnélküli Jánosok, nem tudunk hozzájutni még ahhoz az elemi szükségletünkhöz sem, ami az egész évi létfenntartást biztosíthatná: az aratáshoz. Ezt a földesurak oly gyönyörű taktikával játsszák ki, hogy a helyi földmunkások 80 százaléka általában mindenütt kiszorul az aratásból. Nem tudunk kenyérhez jutni, mert nekünk, földmunkásoknak tisztán és kizáróan az egész évi keresetünk az aratás. Ha mégis abba a szerencsés helyzetbe jutott valaki, hogy aratáshoz jutott, oly silány föltételeket szabnak meg, amit átszámítva nem is lehet nevezni semminek. . . Nagyon természetes, hogy a hatalmon levőknek érdekük, hogy bennünket. .. a legnagyobb járomban tartsanak, mert félnek attól az erőtől, amely a tömegben van. Min108