Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)
Örsi Julianna: Karcag házassági kapcsolatai a XVIII-XIX. században
Karcag házassági Településtörténeti és demográfiai kutatásban fontos kérdés, hogy mennyire marad állandó, egy terület lakossága évszázadok folyamán, honnan, mikor és milyen hatások érik. A választ — elsősorban történeti források megszólaltatásával •— különböző oldalról adhatjuk meg. A levéltárakban őrzött történeti források azonban gyakran hiányosak. Egyházi anyakönyveket viszont szinte minden településen találunk, melyeket a XVII— XVIII. századtól napjainkig napról-napra vezetnek. így ezek a dokumentumok a település lakosságának alakulását hűen tükrözik. Hasznosnak véljük tehát adataik figyelembevételét egyes témák feldolgozásánál. Néprajzi gyűjtések során gyakran találkozunk azzal, hogy adatközlőink egy jelenség elterjedtségének fokát nem határozzák meg pontosan. Gyakran ugyanabból a példából vonja le mindenki a következtetést, mikor azt mondja, hogy sok volt az unokatestvérházasság, a megesett lány, stb. Az anyakönyvi adatok elemzése során viszont arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a példáknak felhozott esetek valóban megtörténtek, de az összlakossághoz viszonyítva jelentéktelen a számuk. Különösen az emberi élet három fő eseményével összefüggő szokások és az idők folyamán bekövetkezett változásai megállapításához adnak hasznos segítséget az anyakönyvek a kutatóknak. A születés, házasság vagy éppen a halálozás adatainak felhasználása közvetetten más kérdések megoldásához is hozzásegít. Például, ha valamely település házassági kapcsolatainak irányait feltárjuk, az utal a gazdasági és kulturális kapcsolataira is. Az exogám házasságok létrejötte ugyanis mindig feltételez két település lakossága között valamilyen érintkezést. Minél szorosabb és minél többoldalú ez a kapcsolat, annál gyakrabban jönnek létre közös házasságok. Igaz, hogy az anyakönyvi bejegyzések mindig konkrét személy cselekedetére vonatkozi a XVIII— XIX. században nak, azonban az egyén cselekedeteit a közösségek által kialakított szokások szerint végzi. Az egyén keresztelésekor, temetésekor tulajdonképpen helyette mások cselekszenek. Önakaratának érvényesítésére elvileg a házasságkötéskor van lehetősége. Gyakorlatilag azonban a közösség tagjaként kénytelen betartani a szokásokat. Ezt a közösség ellenőrzi. Minél korábbi időben vizsgáljuk, annál inkább a közösség határozza meg az egyén cselekedeteit. Minden közösségre jellemző, hogy saját szokásrendszere van, amelynek betartása minden tagjára kötelező. A hagyomány szerinti szokások megőrzése így, míg a közösség egésze át nem alakul, biztosítva van. A közösségek zártsága azonban nem lehet százszázalékos, aminek oka, hogy tagjai más közösségekbe is beletartoznak. (Például a XVIII— XIX. században egy személy tagja egy családnak, egy rokonságnak, egy felekezetnek, egy településnek, stb.) így a lakóhely szerinti közösségbe, is kerülhet be új tag, (Ez alatt idegent értünk. Nem számítjuk újnak a közösség valamely tagjának gyermekét, hisz ő születésétől ebbe a közösségbe nevelődik bele.), aminek oka lehet, 1. telepítés, 2. munkavállalás, 3. házasság. Jelen esetben ez utóbbit vizsgáljuk. A házasságkötést megelőzi a párválasztás, amelyet döntően meghatároz a közösség törvénye, miszerint a házasság csak bizonyos csoportok között jöhet létre, vagy csak saját csoporton belül választható házastárs. E szerint egy közösségre jellemző lehet az exogámia, vagy az endogámia. Endogám az a házasság, ha mindkét fél ugyanabba a csoportba tartozik. Megkülönböztethetünk lakóhely szerinti-, foglalkozási-, osztály-, vallás szerinti endogámiát, stb. Ha pedig egy közösségbe házasság útján más község lakója kerül, exogám házasságról beszélhetünk. Az alábbiakban nézzük meg, hogy Karcagra (amelyből következtethetünk a Nagykunságra is) az exogám vagy az endogám házasság-e a jellemző. 203 \
