Balassa Iván – Kaposvári Gyula – Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1973)

Filep Antal: Az alföldi népkutatás úttörője Kiss Bálint

AZ ALFÖLDI NÉPÉLETKUTATÁS ÚTTÖRŐJE KISS BÁLINT A magyar népéletkutatás és a hazai néprajzi érdeklődés kialakulásának története TÁLASI ISTVÁN kutatásai alapján sokoldalú feldolgozást nyert.

1 Sajnálatos azonban, hogy az utóbbi esztendőben publikációink közül hiányoznak tudományszakunk korai történetét érintő részlettanulmányok. Jelen dolgozatunkban a korai népéletkutatás, néprajzi érdeklődés egyik jeles munkásáról szeretnénk megemlékezni, akinek alakja a működése óta eltelt, több mint száz esztendő távlatából is tiszteletet ébreszt, viszont életműve szakkutatásunk előtt részleteiben nem ismert, s így méltatására eddig nem kerülhetett sor. Kiss BÁLINT-TÓI a reformkor Alföldjének tudós egyéniségéről, az alföldi néprajzi kutatás úttörőjéről, a Sárrét, közelebbről Vésztő szülöttéről szólnék, aki ugyan élete java részét szülőföldjétől távol, Szentesen töltötte, de tudományos hagyatéka országos jelentőségű, különösen az alföldi mezővárosok világáról őriznek írásai nagyon becses adatokat. Kiss BÁLINT reformkori értelmiségünk jeles alakja, a Tudományos Akadémia hajdani rendes tagja, 1772-ben közrendű családból Vésztőn született. Szülei felismerik gyermekük tehetségét, tanulási kedvét. A Vésztőn megkezdett iskolát édesanyja biztatása mellett a debreceni kollégium particuláris iskolájában Derecskén folytatta, majd Debrecenben lett diák. 1790-től volt togatus. 1795ben tanulmányait a kor szokása szerint megszakította, rectornak állt, szülőfaluja, Vésztő iskolájában működött. Itt készült fel anyagiakban is arra, hogy külföldön tegyen tanulmányutat, megismerkedhessek kora európai viszonyaival. Persze lehetőségei eléggé szabottak, az örökös tartományokon kívül csak Csehországot és a közvetlenül szomszédos német területeket kereshette fel. Ebben az időben másfelé nemigen mehettek protestáns diákok. Távolabbi országokba csak főrangú ifjak és azok kísérői juthattak el, nem csak anyagiak jelentettek akadályt. Nemigen kaptak útiokmányokat diákjaink német nyelvterületen kívüli utazásokra. Kiss BÁLINT három esztendei rektorkodás után, 1798-ban kelt útra. Egy esztendőt töltött Jénában, de jó beosztással élve mind kifelé utaztában, mind hazafelé jövet igyekezett gazdag útiprogramot megvalósítani. Bécsen keresztül utazott. Útjába ejtette Prágát, Drezdát, Lipcsét. 1799-ben hazatértében ellátogatott Koburgba, Erlangenbe, Nürnbergbe. A Dunavölgyén utazott újra Bécs felé, útjába ejtve Regensburgot, Passaut, Linzet. A külországot járt ifjút a szentesi református egyházközség hívta meg 1799-ben másodlelkésznek. Később ő lett a város első lelkésze és az egyházmegye esperese is. Itt is maradt élete végéig, 1853-ban bekövetkezett haláláig. Gyülekezete a kor viszonyaihoz képest nagy egyházközség. Az 1801. évi összeírás 8629 református lelket talált a városban, köztük 414 iskolás gyermek volt. A város összlétszáma sem sokkal nagyobb, római katolikusok, evangélikusok, görögkeletiek összesen csak a református lakosság egynegyedét tették ki. A város lakosságának túlnyomó többsége mezőgazdaságból él, parasztok. A helyi iparűzők és kereskedelemmel foglalkozók jelentős része is paraszti földtulajdonos. Szentes a kor fejlődésben levő, egyre élénkülő életű, de válságoktól egyáltalán nem mentes alföldi mezőváros. Ezt mutatják a Kiss BÁLINT élete végéről származó statisztikai adatok is, amint azt FÉNYES ELEK bizonyosan éppen Kiss BÁLiNT-ra támaszkodva örökítette meg számunkra. Az 1851-ben megjelent Geográfiai szótárban a város összlétszámát 20060 lélekben adta meg. Az Alföld nagy parasztvárosai meglehetős függetlenségben éltek. A földesúri hatalom egyre kevésbé szólÍTÁLASI 1., 1948. Klny. a Magyar Népkutatás Kézikönyvéből, II. 3, 24. 169