Balassa Iván – Kaposvári Gyula – Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1973)
Szabó Lajos: A „Mirhó Gáttyának" építése
vetkező évre maradtak. 1786 őszén a királyi engedély végre megérkezett. „Sok óhajtásaink után kegyeletesen megengedte Eő Felsége, hogy a Mirhó Gát újra megtöltessen; megengettetett a felsőségtül az is, hogy azon munka mindjárt elkezdődhessen" 23 — írta a helységek bíráinak Illéssy János nagykun kapitány. Rendelkezésében a munka kezdetét október 4-ére tűzte ki. A gátépítésben „concurráló" helységek soros csoportjai (paléták) — szekeres — és „gyalog emberek" — ekét, ásót, kapát, fejszét, nádvágót, „apró tekenőket", vagy füles kosarakat, vasvillákat, lapátokat vittek magukkal és „ezen kirendelt munkások" háromnaponként váltották egymást. „Tekintetes Heves vármegye" 200 szekérrel kapcsolódott a munkába, a nagykunok 100 szekérrel és 200 gyalogmunkással dolgoztak „tapasztalt hűségű pallérok" irányítása mellett. Október közepére a Bura felőli oldalt megerősítették, amit elismeréssel tapasztaltak a Táj óról odaérkezett Illéssy kapitányok. „Különös örömmel láttuk boldogulásokat a munkásoknak ..." — írták október 14-én Kunhegyesen kelt levelükben. Következő heti utasításaikban a gát Szalók felőli vizesebb oldalának megtöltését rendelték el. Hozzátéve, hogy ,, . . . minden helyből két-két molnár is menynyen fejszével, baltával, nagy fűrésszel és vékony s vastag fúróval, akik egész héten ott lesznek . . ." 24 A borús, őszi napok közeledésével egyre sürgetőbbé vált a gáttöltés befejezése. Előbb, mivel Heves megye „sokkal nagyobb erővel" dolgozott, a nagykun szekeresek számát 120-ra, a gyalogosokét 240-re emelték (X. 4.), majd november 1-én Illéssy János körrendeletével tovább szélesült a munkában részt vevők köre. Az intézkedés megállapította, hogy „az idő úgy látszik kedvez a Mirhó megtöltésére", ezért a jövő hétre" mindenki, aki még elmaradt, akár szabados, akár magistrátuális, annyival inkább esküdt ember, a maga szekerét a hétnek három első napjára elküldje, úgy a gyalogosok is, akik még nem voltak kimennyenek, fejszét, nád vágót, kapát vigyenek." 25 A nem kívánt eső megérkezésével a munka november 9-től 20-ig szünetelt, miközben a Tisza árja gyorsan nőtt. Majláth úr, királyi kommisszárius segítségkérő parancsára a Nagykunság 170 szekeret és 830 „manualistát" küldött a gát erősítésére. Megújult erőfeszítéseik dacára a helyzet egyre kritikusabbá vált. Jászai Mihály a Mirhó-gát inspectora „siető és szomorú levelé"-ben így összegezte a helyzetet: ,, . . . oly nagy az árvíz, hogy a harmadivivel nem alább való és ha ideje koránt elegendő segítség nem megy, kéntelen lesz az ott vigyázó ingenieur úr a gátnak egy részét elvágni, hogy a többi részi véle megmentesse, azonban az az igaz, hogyha igazán és egész erővel igyekszünk . . . megoltalmazhattyuk". 26 A hírre, hogy „a víz meg ne hágja a gátat" — Illéssy János nagykun kapitány december 2-án általános mozgósítást rendelt el: ,, ... az helységek azonnal Kisújszállás, Kunhegyes és Karcag egész erejét mind szekereknek, mind gyalog embereknek kasos, vagy deszkás szekerekkel, ásókkal lapátokkal, kapákkal a Mirhohoz küldjék, minden helybül a proportione emberséges és egész hazafi szívvel viselő pallérok mennyének, Madarasrul az eddig rendelteken kívül 20 szekér és 40 gyalog ember küldessen ... a gyalogok legalább legyenek kétannyian, mint a szekerek" — hangzott a felszólítás. 27 December közepére Karcag és Kisújszállás iga- és munkaereje már kimerülőben volt, amihez nagyban hozzájárultak a többi helységek gáttöltés-szabotálásai. Karácsonyra a felzaklatott kedélyek lecsillapodtak. 1787 januárjában sor került „a Mirhó Gáttyának szél ellen való oltamazására". Heves vármegyével közösen 24 000 db nádkévét rögzítettek a gát oldalához 1200 szál fűzfakaróval. 28 A téli hideg fokozódásával a munkát leállították, így a Mirhó-gát építésének újabb, befejező szakaszára 1787 tavaszán kerülhetett sor. Március 16-tól április 26-ig dolgoztak egyfolytában általában 50—80 szekeres és 100—400 gyalogmunkás — mire az új gát elkészült. 29 Sajnos a lajstromokból nem lehet teljes képet adni az elvégzett munkák mennyiségére vonatkozólag. (Nem beszélve a Heves megyeiek segítségéről.) Annyi azonban bizonyos, hogy Kisújszállás „teljes erővel concurrált", Karcag 6501 gyalog-, 3019 szekeres, Madaras tizenegy csoportban 1170 gyalog-, s 611 szekeres, Kunhegyes 1798 gyalog-, és 1607 szekeres napszámmal vett részt az építésben/ 0 Szükséges a továbbiakról még annyit elmondani, hogy a Mirhó-gát a Tisza szabályozásáig igen nagy szerepet töltött be. A Nagykunság-vidéket sikerrel megvédte a Tisza áradásaitól. Közösen fogadott gátcsősz figyelte a víz emelkedését és a töltés állapotát, aki veszély esetén értesítette a nagykun kapitányt. Tavaszi és őszi időszakokban rendszeresen folytak a gátreparációk. Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes részéről mintegy 70—120 szekeres és 130—230 „manualista" dolgozott három napon keresztül a Mirhónál. 1787-től kezdve elsősorban már nem a víz miatt, hanem a vízért keseregtek a nagykunságiak. Egyre több panasz hangzik el a kiszáradt terület „székes volta" és „hasznavehetetlensége" miatt. Kunhegyes elöljárósága 23 Uo. 136., 1786. X. 3. 24 Uo. 1786. X. 14. 25 Uo. 1786. XI. 1. 2<i Uo. 1786. XI. 2. 27 Uo. 2S Uo. 1787. I. 9. 29 Uo. 1787. III. 16. — IV. 20., 23—10. 30 SzÁL, Kj., Mh. rtsz. 709. 31 Uo. 1796- VIII. ö. 15G
