Balassa Iván – Kaposvári Gyula – Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1973)

Dorogi Márton: Sárréti és nagykunsági adatok a kacagány viseletről

6. Lovas hajdú kacagánnyal 7. Gyalogos ezeket utánzó hetyke falusi legényeknek egy hivalkodó kacagánya is fekete juh-, vagy farkasbőrből, — ez utóbbi jelképezte tulajdonosának bátorságát is —, ezeken rajta hagyták a körmöket és a farkat is. Talán ennek a kacagánynak az ábrázolása a Toldi Miklósról szóló ponyva kiadványból vett illusztráció (10. ábra). 9. Csikós kacagánnyal 8. Szabott kacagány csatos felerősítővel ajdú kacagánnyal Igen érdekes a R. TOWNSON könyvében

13 megjelent magyar parasztot ábrázoló kacagányos férfi (11. ábra). Valószínűleg ez az alaptípusa a falusiak kacagányanak. Ezen a képen úgy tűnik, mintha a kacagánynak gallérja is lenne. Adataink erről nem beszélnek, hacsak nem hozzuk kapcsolatba a már említett nyakbőrös kacagányokkal (3. ábra). Könnyen elképzelhető, sőt a praktikum is azt hozta magával, hogy a kacagány nyak körüli szélét tenyérnyi prémmel körülszegjék. Ennek kettős rendeltetése lehetett : melegítette a nyakat és védte a feldörzsöléstől. Ez a típus lehetett népszerű a mezővárosok elszegényedett nemesi és jobbmódú jobbágyai között. Hódmezővásárhely monográfusa említi: „A nép követei a hátibőrt Bécsbe is magukkal vitték még a múlt század elején is (1820), hol ezt már annyira megszokták a magyarokon, hogy e viselettel nem is okoztak feltűnést."

14 A kacagány, de főleg a hátibőrök készítése egyszerű módon történt. Szabásuk nem igényelt különösebb mesterségbeli tudást. Bárki maga is elkészíthette. A nyakát ki-, az alját pedig lekerekítették, oldalt leegyengették levágva a hasi és kopasz hónaljrészeket. A lábbal felkötözött hátibőröket leginkább a használat törte meg. A pásztorok, a falusi legények ragyogó szőrű juh-, vagy farkasbőr 13

TOWNSON E,., 1797. l4

KissL.,é.n. 12. 141