Benedek Gyula: Oklevelek és iratok Szolnok város történetéből 1075-1685 (Documentatio Historica 10., 2007)

12. Szolnok vármegye alispánjának, Gál mesternek Szolnokon kelt bizonyságlevele arról, hogy Nagykáta falubirtok és más birtokrészek után Ják János felesége felmentette a megváltási kötelezettség alól Nagykátai Jakabot, továbbá Ják fia Márton fia Mihályt 1381. július 29

12. Szolnok vármegye alispánjának, Gál mesternek Szolnokon kelt bizonyságlevele arról, hogy Nagykáta falubirtok és más birtokrészek után Ják János felesége felmentette a megváltási kötelezettség alól Nagykátai Jakabot, továbbá Ják fia Márton fia Mihályt 1381. július 29. „Mi, Gál mester, Szolnok vármegye alispánja

1 [magister Gallus vicecomes Comitatus de Zolnuk] és az ugyanazon [vármegyének] a szolgabírái a jelen levelünk útján adjuk emlékezetül; hogy jóllehet Ják [Jac] fia János felesége, a nemes úrnő előttünk személyesen megjelenve, a hasonlóképpen személyesen előállt Nagykátai [de chekekathaya]

2 Jakabot és a Ják fia Márton fia Mihályt - a nagyságos [Losonczi] László erdélyi vajda általános gyűlésén

3 - az őt megillető hitbér és nászajándékok

4 ügyében törvényesen perbe fogta, majd egyideig egymás közt ebben a perben szemben álltak elintézetlenül; Mivel Gál mester 1383. február 9-én - ugyancsak mint Szolnok vármegye alispánja - a Szolnok vármegyében (később Szilágy vármegyében) lévő Sármánság faluban elmaradt elégtételadásról is adott ki bizonyságlevelet, ezért joggal tételezhető fel, hogy a Közép-Tisza vidékén még nem volt önálló vármegye, mivel itt még nem volt elégséges számú köznemes. Vagyis a Tisza partján lévő Szolnok még nem vármegyei székhely ebben az időpontban. Nagykáta - amelyet egykor Csekekátának neveztek - eredendően Szolnok vármegyéhez tartozott. A Tomaj nemből eredő, a 13-16. században jelentős szerepet játszó magyar főnemesi család a Losonczi család. László erdélyi vajda (1376-85, 1386-92) volt. Nem ismeretes, hogy hol és mikor volt az az általános gyűlés, ahol per indult a hitbér és a nászajándék ügyében. A hitbér (dos, dotalitium): Házassági vagyonjogi fogalom, a férj javaiból a feleséget megillető rész, amelyet a férj a saját ingatlan vagyonából a házassági hűség (debitum matrimonii) az erkölcsi tisztaság értékeként (pretium virginitatis) elismeréseként, valamint a házastársi kötelesség teljesítéséért enged át a feleségnek. Jogalapja a házasság megkötésekor keletkezik, de csak megszűnte után követelhető a férj örököseitől. Mértékét a házastársak társadalmi és vagyoni helyzete határozta meg. A szokásosnál nagyobb hitbért szerződéssel lehetett kikötni. A tárgya csak ingatlan lehetett. Kiadásának kötelezettségét említi az Aranybulla. A mértéke Werbőczy Tripartituma szerint báró özvegye estében 100 gira, előkelő nemes esetében 50 gira, ez alatt pedig 50 giránál kisebb értékű, becsült ingatlan volt. A hitbérért a férfi egész vagyonával szavatolt. Az adományozás azonban fiktív volt, mert az özvegy a férj halála után nem tarthatta meg, ugyanis a jogosult fiúörökösnek kellett pénzért megváltani. A hozzá való jog soha nem évült el, de elveszett házasságtörés és rosszhiszemű házasság esetén (pl. már a házasságkötéskor tudták, hogy vérrokonok). A hitbérrel kapcsolatos perek elméletben az egyházi bíróság elé tartoztak, a valóságban azonban gyakori volt a felek egyezkedése. 36