Muhoray György: A Makfalvi Dósa nemzetség Jászsági ágának válogatott levelezése és fontosabb iratai 1. 1755-1918 (Documentatio Historica 4., 2001)
Dokumentumok 1-422.
Okt. 17. „... Végre megtörtént a látogatásom odaátra ... (Dósa) Imre bácsival a kertben találkoztam, egy ember volt nála, vele külömben nem is beszéltem, azt hiszem nem is akart jelen lenni a prédikáción ..." (Aranka nénién, - ezt írja le ezután) „... csak az a kár, hogy (Dósa) Imre bácsi nem volt ott, én azt hiszem, - lehet, azért, mert még nem beszéltem vele - hogy őt legkönnyebb lesz megnyernem, mert mióta a lányok olyan csúnyán bántak velem, ő sokkal jobb hozzám, már pedig ő nem tud tettetni." November 13. „... csak a jó Isten az itteni állapotokat változtatná meg, az idő azt is meghozza, hiszen örökké nem tarthat!" (Pedig úgy látom igen. Kálmán) November 20. Ebben leírja, hogy mikor a legutolsó levelemet kézhez kapta, észrevette, hogy fel volt bontva, mikor kihúzta a borítékból, nedves ragasztó volt rajta. Vájjon ki tehette? Csak nem Pataki 22 tán? Megírtam neki, hogy kedves papának hosszú levelet írtam és lehet hogy beszélni fog vele, csak legyen kedves papához bizalommal, mert minden jót tőle várok és csak benne bízom. Erre vonatkozik a következő: „... (Dósa) Imre bácsival nem beszéltem, úgy látom, nem is szándékozik, pedig én nem bánnám, sokkal őszintébb tudnék lenni hozzá, mint Aranka nénihez." Nov. 29. „... elmentem a színházba ... A hátam mögött (Dósa) Imre bácsi ült, de nem szólt hozzám egy szót sem, talán még a köszönésem sem fogadta. A múltkor történt egy eset, még nem is írtam meg ... Nyolc órát már elütötte, mikor hétre mentem az iskolába. Az ajtó előtt állt, vagyis már indult befelé Imre bácsi. Én persze köszöntem: - Jó reggelt kívánok Imre bácsi! - Szervusz kislány, de korán mész az iskolába. - Én azt feleltem: igen, sietek, azt, hogy 8 óra elmúlt, csak magamban gondoltam. E beszélgetés közben ő is ment befelé, én is mentem a saját utamon. Délután aztán (Schuster Hugóné Eördögh) Ida néni azzal állt elő, hogy (Dósa) Imre bácsi említette (Eördögh) Aranka néninek, hogy nem feleltem reggel neki, mikor hozzám szólt. Persze nagyon meglepődtem s azonnal elmondtam Ida néninek, hogy hogy volt az egész, még azt is hozzátettem: Csak nem gondol Ida néni olyan neveletlennek, hogy ha Imre bácsi szól hozzám, ne feleljek, inkább még örültem is neki, hogy megszólított és nem olyan rideg hozzám. Nem tudom, megmondta-e (Eördögh) Aranka néninek ezt, de ha (Dósa) Imre bácsival találkozom, ezt okvetlenül megmondom neki. Hogy is tehettem volna ilyent! Hiszen az a cél, hogy (Dósa) Imre bácsit részünkre nyerjük meg, már pedig annyit csak tudok, hogy ennek nem ez a módja. Csak az a baj, hogy Imre bácsinak nincs szándékában velem beszélni, már pedig én nem kezdhetem "... (pedig kedves papa úgy kívánta volna!) ... „... Azt hiszem (Dósa) Imre bácsival nem lesz nehéz szeretettel beszélnem, mert én még mindég nagyon szeretem őt s ha ő nem is osztja ezt az érzelmet, azt legnagyobbrészt mások befolyásának köszönhetem." (én is azt tudom csak elhinni, hiszen azelőtt kedvelte őt kedves papa!). Azt írtam azután erre, hogy annál a részletesen leírt találkozásnál ő rövid válaszát nagyon halkan adhatta, no meg a kellő indokolás hiánya lehetett az oka, hogy kedves papa nem vett róla tudomást, csak mondja meg ő ezt kedves papának és legyen bizalmas és őszinte. December 2. (tehát már mielőtt a kedves papa válaszát megkaptam) „... az igaz, hogy röviden feleltem, de hiszen Imre bácsi nem akart velem beszédbe ereszkedni, meg az elkésés is izgatott ... A legbizonyosabb, hogy nem hallotta!"... (arra a kérdésemre, hogy csak nem gondol olyat, hogy kedves papa hallotta feleletét és mégis azt mondja, hogy nem felelt, ezt írja:) „... sokkal inkább tisztelem és szeretem, hogysem ilyenre képesnek tartanám. Nem várok én arra, míg ő beszélni akar velem , hanem 22 ifj. Pataki Miklós (* Jászapáti (?), 1872-f Kocsér, 1912) kocséri postamester 307
