Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 11. (1986)

Bába, K.: Magyarország szárazföldi csigáinak besorolásához felhasznált fajarea térképek és értelmezésük II.

medencében a recens csigafauna fajainak pliocén rétegekből való előkerülése is régóta ismert (SOÓS, 1926). A miocén fauna egy eleme a Helicigona banatica pedig máig is fennma radt a Kárpát-medencében A pliocén faunát (melyek a magyar faunában ma is képviselve vannak) a holarktiszban messze elterjedt fajok alkották (SOÓS, 1926, VÁQVÖLGYI, 1954). Ezek a megfelelő megőrzési illetve szétterjedési centrumukban kapták meg mai, végleges ökológiai profiljukat. Az egyes faunakörök és faunaelemeik jellegzetes klimatikus profillal rendelkeznek, kontinentálisak, szubatlantiak, ahogy ezt regressziós egyenesekkel, klímajellemzők alapján matematikai úton sikerül kimutatni (BABA, 198 2). A nyugat palearktisz refugiumait malakologiai szempontból ANT, 1966 foglalta öszsze. A következő refugiumokat tartja lehetségesnek (zárójelben a centrum mai elnevezése): 1. Spanyolország keleti partjai (atlanto-mediterrán centrum), 2. Itália nyugati partjai (adriato-mediterrán centrum), 3. Pelső Itáliától Kis-Ázsiáig sok kis refugium (pontc—mediterrán centrum). Az 1-3. együttesen Kis-Azsiával együtt a holomediterrán nagyrefugium a mai terminológia szerint 4. Dél Anglia (atlanto-britan centrum), 5. Alpi nunnatakerek (ADENSAMER, 1938), 6. Skandinávia északnyugati partjai. Megjegyzi, hogy az atlantikumban Dél-Dániát elért egyes melegkedvelő elemeknek a klímaromlások alatti diszjunktálódása ma a hajdani elterjedés északi szegélyein exlavek formájában jelentkeznek. Az 1. ábra szemlélteti a malakológusok, ornitológusok, lepidopterologusok és со— leopterologusok által eddig talált stacioner és expanzív refugiumokat Az ábrán fel van tüntetve néhány másodlagos refugium, melyek az Alpok és Kárpátok területén kellett működjenek (mint a dacikus-podolikus, ponto-pannon, kárpáti, alpi-kárpáti, kárpáti szudéta: BÁBA, 198 2). Ezeknek esetenként a Bihar-ra és Déli-Kárpátokra nézve paleobotanikai bizonyítékai is vannak POP, 1932. Az Alpok és Kárpátok területén működött refugiumokból disjunktálódó faunaelemek tartoznak a közép-európai hegyvidéki centrumokba. A 2. ábra a palearktis arborealis nagyrefugiumok eddig rekonstruált elhelyezkedését mutatja be az eddig areanalitikus módszerekkel vizsgált gerinces és gerinctelen állatcsoportokra vonatkozóan (DE LATTIN, 1967; VARGA, 1971, 1975; DÉVAI, 1976 öszsze állítás a alapján). A szétterjedési típusoknak a recens és paleoklimához való kapcsolata A szárazföldi csigák életfeltételei alapvetően a nedvességviszonyok és a hőmérséklet befolyásolják. A recens megtelepedés, illetve a területen való megmaradás és ezen keresztül a diszjunkciós lehetőségek, a terület éghajlati tendenciáitól függenek. A múltban is, akárcsak a jelenben, az elterjedési terület .íagyságára az éghajlati tényezőknek volt és van a legnagyobb befolyása. Csak így érthető meg a hideg és meleg időszakok (glaciálisok, interstadiálisok, interglaciálisok) faunaösszetételé ben fellelhető különbségek. A kontinentális és szubatlanti klíma karaktert mutató faunakörök jelenbeli viselkedése feltételezi az aktualizmus elve alapján, hogy a negyedkori megőrzési centrumaikban is hasonló makroklimatikus viszonyok kellett, hogy uralkodjanak. Ezt a megőrzési centrumot paleoklimatikus és növé/iyzeti viszonyainak elemzése is alátámasztja. A Szibériai-Ázsiai centrumok klimatikus kontinentalitása nem szorul magyarázatra. A turkesztáni és Kaspi-szarmata centrumok területe LIHAREV, RAMMELMEYER, 1952; DANILOVSZKIJ vizsgálataira hivatkozva már a második, harmadik eljegesedés alatt kontinentális erdőfoltokkal tarkított síkságként rekonstruálja. Ezek a területek a jelenben is kontinentális jellegűek (ALISSOV, 1954; PÉCZELY, 1977 is száraz éghajlati típusba sorolja, ugyanez érvényesül WISMANN klíma felosztásában (3. ábra BLUTTQEN, 1964). A többi kontinentálisnak mutatkozó centrum fauna elemei az Eszak-Balkánhoz kötődnek. A Mindéi alatt a Balkán erősen kontinentális jellegű kellett legyen DE LATTIN, 1967). A leghosszabb tartamú és a mai élővilág képére legnagyobb hatású Würm glaciális alatt BÜDEL megállapítása szerint (in BLUTTQEN, 1964) a tundra és nem mediterrán lomboserdő zóna 20 földrajzi szélességgel lejebb helyezkedett el mint ma. A paleobotanikai pollen-analizisek alapján lösz sztyepp és hideg valamint melegturő fafajokból álló terület volt így nemcsak Ázsia nyugati felében, hanem a Balkánon, Appenini és Ibériai félszigeten is kontinentális jellegű, nem mediterrán erdők jó megőrzési helyül szolgálhattak a csigák számára is. (ANT, 1963, 1965 szerint az eljegesedések körüli periglaoi ális övezetben Észak-Németországban, a fauna 24 %-a élte át a jégkorszakot Ilyen preiglaciális megőrzési centrumnak számítanak azok a helyek, amelyek a ponto-pannon és dacikus-podolikus fauna elemek fennmaradását biztosították. Erről ad 54