Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 11. (1986)
Bába, K.: Magyarország szárazföldi csigáinak besorolásához felhasznált fajarea térképek és értelmezésük II.
jó áttekintést a BÜDEL, 19Г>3 nyomán készült klíma és növényzeti rekonstrukció a VVürm alatt (4. ábra). WÜHLSTEDT, 19П8 az erdős területek nagyobb mérvű visszaszorulásával számol a Balkán középső részén, az Appeninekben és az Ibériai félszigeten. A Balkánon és az Apponini félszigeten HOTTEMA, 1957; BEUG, 1967; FRENZEL, 1968; V/YNÉSTARA, 1969 szintén nagyfelületű erdötlen sztyepp jellegű növényzetet rekonstruáltak. Az itteni megőrzési centrumokkal lehet összefüggésben, hogy az egyébként subatlanti csoportokba tartozó holomediterrán és pontomeditorrán szikla és sztyepplakó elemek és egy-két erdőlakó is a glaciális löszben előfordulnak. (L02EK, 19f)4), mint a ragion illiricum—moosiacum alcsoportból a Clausilia pumila, Laciniaria plicata, Balea biplicata, Trichia híspida és a holomediterrán Truncatellina claustralis, T. cylindrica, Chrondrula tridéns , valamint a ponto-pannon expanziv fajok (BABA, 198 2). Itt arról leitet szó, hogy a hideg száraz periódusok e fajok kontinentálisabb jellegű, alacsonyabb páraigényét jól biztosították és а hajdani lösz sztyeppék heliofil igényeiket is kielégíthették (ANT, 1963). A pollen rekonstrukciók szerint a Balkánon Görögországig nem volt zárt erdővegetáció. A fauna fennmaradását szigetszerű rofugiumok biztosították a folyóvölgyekben és tengerpartokon. Valószínű ennek a szig.etszerűségnok tudható be a Balkán csigafaunájában területileg mutatkozó nagyfokú különbözőség. VASATKÓ, 1972-1973; SERCEJ, 1972 ugyanakkor annak a véleményének ad hangot, hogy az Alpok délkeleti szegélyén a Würm alatt is Ulmus , Tilia, Quercus , Fagus ligetek voltak. A recens viszonyok szempontjából is figyelemre méltó ez a megállapítás, hisz а Dél-Alpokból több faj diszjunktálódott a postíilaciálisban és sok Közép-Európában nem élő stacioner faj lakóhelye van a DélAlpokban (KLEMM, 1973). Refugiumként működhetett s jelenben magas nedvességet biztosít az élőlényeknek. Erről a 3. ábrán a WISSMANN féle recens klímatérkép meggyőző bizonyítékot ad. Mig a Balkán nagy része a nedves kontinentális klímazónába tartozik, addig a Dél-Alpok nedves óceáni klímával rendelkeznek, szemben az Északi és Központi Alpokkal (3. ábra). A szétterjedési típusok jelenlegi elterjedési határai jól összhangba hozhatók az északi félgömbön fellelhető klímatípusokkal (TREVARTHA in BULLA, 19 r >2; PÉCZELI, 3977). Ezek a meleg mérsékelt (száraz nyarú, őszi-téli csapadék maximummal), hűvös, mérsékelt kontinentális éghajlatok ( szubarktikus, tavaszi, nyári csapadék maximummal) és közepes szélességek száraz sztyepp«? éghajlata (kevés nyári csapadékkal). A hűvös mérsékelt és közepes szélességek száraz éghajlatamái a levegő relativ nedvességtartana a nyári legmelegebb hónapban kerül minimumba. E három típus kombinációjából önálló légnedvesség alakulással jönnek létre a különböző hegyvidéki éghajlatok. A kontinentális szétterjedési típusok а hűvös mérsékelt és közepes szélességek száraz ég' .ajlati típusaiban, a szubatlanti (szubmediterán ) refugiumokból származó faunakörök a meleg mérsékelt éghajlatú területekkel hozhatók összefüggésbe. Már JA ECK EL, 1960 is felfigyelt arra, hogy az idegen földrészekre behurcolt synantroppó váló fajok csak a származási helyüknek megfelelő éghajlati területeken honosodnak meg. Példaként az Oxicliilus draparnaudit és Zonitoides arborous-t említi. (A kulturterületek klimatikusan különböznek az eredeti természeti környezettől.) ANT, 1963, 1977 a másodlagosan megbontott erdők miatt bekövetkező melegedés hatásának tulajdonítja a Monacha carthusiana németországi terjeszkedését. WIKTOR, 1973 a Cepaea nemoralis , Limax flavus, L. rr.ax.imus lengyelországi kertekben való synantrop terjedését vezeti vissza klimatikus okokra. Egyes esetekben (a kérdés további vizsgálatokat igényelne) a fajok refugium területeinek klimatikus viszonyai tükröződnek szaporodásbiológiájukban. A Lehmannia marginata az Észak-Alföldön és Németországban BLESS, 1977 ősszel fejlődik (szétterjedési centrumában a csapadék maximum ősszel kezdődik). Más submediterrán rofugiumok fajai Közép-Európában, mint az Aogopinella ressmanni, Oxychilus inopinatus, a nálunk synantrop Bootgorilla pallens életük java részét a talaj felső szintjében töltik, védekezve a szélsőségek ellen. A recens szétterjedés horizontális és vertikális irányokba folyik. Л vertikális terjedés a klimatikusan kialakult növényzeti zónákhoz kötött. Az egyes zónák magassága délről északra haladva, valamint az expozícióval és edafikus okoktól függően változik. A klimatikus okokkal függ össze az atlanto mediterrán faunakör egyes fauna elemeinek keleti elterjedésénél az azonális ligeterdőkben való elterjedés. ( Cepaea nemoralis, C. Iiortonsis. ) Paleoklimatikus változásokkal magyarázható, hogy az intorglaciálisokban, és az interstadiálisokban elsősorban a subatlanti, a glaciálisokban a kontinentális centrumok faunaelemei domináltak. ANT, 1966 a postglacialis (atlanticurr. ) klímaváltozásokra vezeti vissza az ordőlakó fajok disjunkciója révén a boreo-alpi szétterjedési típus keletkezését. A klíma területek közötti szétterjedés elősegíthetek hegységkapuk, mint az Uraiban az 55 40' és 58 30' közti ПОО méterig alacsonyodó vonulat, mely az Alnus glutinosa, Ulmus laevis , Tilia cor da ta és egyes lágy-szárú fajoknak nyugat-szibériai Alföldre jutá55
