Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 10. (1985)

Endes, M.: A Kiskörei-víztároló gerincesállat-világa

Fol. Hist.-nat. Mus. Matr. 10. 1985. A Kiskörei-víztároló gerincesállat-világa ENDES Mihály Tiszafüred ABSTRACT: Author examines the vertebrate fauna of a storage-lake in the Central Tisza region with 127 km

2 surface filled from spring to autumn in the late seven years already; delineates the animal communities of the so called type-areas which can be characterized by different locations, physiognomy, hydrographical relations as well as phytocenosis. In the second half of the paper author gives a detailed fauna list, at last he proposes a more efficient defence of this area. Közel másfél évszázad telt el azóta, hogy megszületett a Tisza szabályozásának átfogó terve. A SZÉCHENYI István által kezdeményezett munkálatok eredeti célja - kereken kétmillió hektár ármentesítése és a belvízveszély megszüntetése a folyó mentén - mára nagyjából megvalósult. Eközben a Tiszabecs és Szeged között 112 átvágás létesült, s ilymódon a síksági szakasz mintegy hatvan százalékára rövidült. A levágott és a spontán lefüződött kanyarulatok, holtágak azonban még továbbra is egy igen gazdagá és sokrétű élővilágnak nyújtottak menedéket. Magát a Tiszát bokorfüzesek, pompás alacsony ártéri puhafa-erdők és magas ártéri tölgyes-kőrises keményfaligetek kisérték, a morotvákban pedig igazi tavi-mocsári flóra uralkodott. Hatalmas ártéri rétek virultak, amelyeket a folyó továbbra is rendszeresen meglátogatott. Az elmondott gazdagság mögött az állatvilág sem maradt el. 1700 körül született az a szólás, amely szerint "a Tisza fele viz, a másik fele hal." A feljegyzések, de még a közelmúlt vizsgálatai is arról tanúskodnak, hogy a folyó ekkoriban még a felső pontyos zóna márnarégióval határos szakaszába tartozott. Ezt, az állóvizes' részek limnofil halai mellett az áramlást kedvelő reofil fajok magas aránya is jelezte /HARKA, 1982/. Jellegzetesek voltak a tokfajok. Ennek bizonyítékaként ötven éve Tiszaörvénynél még mázsán felüli súlyú vizapéldány került a hálóba, a híres kecsegeállomány számára pedig egy kérészfaj, a tiszavirág lárvájának tömege jelentette a fő táplálékforrást. Igen gyakori volt a mocsári teknős, miután a homokos parti zóna ideális feltételeket jelentett szaporodásához. A ligeterdő számos madárfajnak, közöttük telepesen élő gémeknek, kócsagoknak, kárókatonáknak és ragadozó madaraknak /ma már ritkuló kánya-, sas- és sólyomfajoknak/ adott otthont. Közülük is azonban a zavarásra érzékenyebb darázsölyv, a vörös kánya és a békászó sas, a vetési varjú telepeivel együtt pedig a kék vércse eltűnt mára. A hatalmas kaszálókon költött a sok réce és guvatféle, a rovargazdag rétek öreg füz- és nyárfáiban baglyok, szalakóták, bankák és harkályok fészkeltek, de volt itt szép számmal fogoly és fürj is. A változatos táj sokszínű emlősfauna kialakulását eredményezte. Talajlakó kisemlősök /pockok, egerek/ és a reájuk vadászó menyétfélék /hermelin, mezei görény/ nagy számmal éltek errefelé, a faodvakban denevérek tanyáztak. Igen gyakori volt az értékes prémjéért vadászott, de napjainkban már védelmet élvező vidra, nemkülönben más, vizhez kötődő négylábú is /cickányok, pézsmapocok/. Századunkban ez a csodálatos élővilág egyre jobban fogyott, szegényedett, hiszen a víztől visszanyert területeken szántókat és gyümölcsösöket hozott létre az emberkéz, erdőket ültetett és művelt, tanyákat épített. Mindezek ellenére mégis a Közép-Tisza vidéke őrizte meg a legtöbbet a múlt értékeiből, bár ezeket az értékeket már csak helyenként, erdőfoltokon, egyes zavartalanabb morotvákon, rétmozaikokon találhattuk meg, egymástól szigetszerűen elkülönülve. Az árvizektől elhóditott területeken zajló egyre intenzívebb mezőgazdálkodás számára azonban kevésnek bizonyult a víz. Új felvonás kezdődött a Tisza életében, miután a hangsúly most már a víz visszatartására és célszerű felhasználására tevődött át. Következésképp 1968-ban Kiskörénél vízlépcső és duzzasztó 131