H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Tóvári Judit: Vidéki város és polgári művelődés a dualizmus idején
A nagyon kevés számbajöhető magángyűjtemény - összefüggésben a közgyűjtemények hiányával - azt mutatja, hogy mind a művelődés, mind a tudomány egy nagyon szűk rétegnek volt a sajátja, amely tudományterületének szakirodalom-igényét saját gyűjteményeiből igyekezett kielégíteni, de amelyek tulajdonosaik halála után sem szolgálták sem a szélesebb városi közművelődés, sem a tudományos élet ügyeit, mert az egy Horváth Lajos könyvtára kivételével elszállították azokat a városból. A 20. század első évtizede a több milliós infrastrukturális beruházások ideje, amikor egyszerre kellett volna csatornázni, utakat építeni és közintézményeknek hajlékot emelni. A város- vezetés 1907-ben Apponyi Albert kultuszminiszter művelődési intézményrendszer-fejlesztő programját sem tudta kihasználni, amely a nagyobb vidéki városokban kultúrpaloták felépítését célozta. A teljesíthetőhöz képest hétszeres volt az országos igény, ezért azok a városok részesültek előnyben, amelyek maguk is hozzájárultak a költségekhez. A zeneiskolára tervezett pénzt és a már meglévő telket kellett volna költséghozzájárulás címén felajánlani azzal, hogy a felépítendő kultúrpalotában ez az iskola és a múzeum is helyet kajon. Két országgyűlési képviselője is volt ekkor a városnak - Bizony Ákos és a budapesti Leitner Adolf mindketten ügyvédek -, de egyikük sem viselte igazán a szívén a kultúra ügyeit, a városvezetés sem tett pénzügyi felajánlást - kultúrpalota nem épült. A jótékonysági céllal létrejött egyesületek gyakran a politikai pártok versengéseinek támogató szervezeteiként is működtek. Hogy a pártok legfőbb törekvése mennyire a kormányrakerülési esélyek monopolizálása volt, az is mutatja, hogy olyan exkluzív társasköröket sajátítottak ki, mint a szabadelvű többségű miskolci Nemzeti Kaszinó, vagy a függetlenségiek találkozóhelye, a Polgáregylet. Azontúl a Kaszinóba eleve be sem kerültek, a Polgáregyletből viszont fokozatosan kiszorultak azok a társadalmi rétegek, amelyek nem tartoztak közvetlenül a hatalomra törők csoportjaihoz, vagy akikkel azok nem is akartak szövetkezni. E két társas kör a kiegyezés után már valójában pszeudo-pártszervezetként funkcionált. A Kaszinó, amely Széchenyi eszméje szerint a műveltség emelésének, a társas érintkezésnek, a közös eszmecserének a színhelye, 1831 -ben már létezett Miskolcon. Vezetősége az 1840-es években többnyire a Major utcai liberális nemesi körből került ki, de ott volt az igazgatói poszton az a Szabó Gyula gyógyszerész is,l9aki 1872 után a városvezetésben játszik majd aktív szerepet, részvénytársaságok - köztük a Takarékpénztár - alapításában jár elől, és aki később a szőlő- és borkultúra terjesztésével, bornagykereskedéssel nagy vagyonra tesz szert. Családjában aztán visszatér a kaszinói igazgatóság, veje, Bulyovszky Gusztáv, későbbi főügyész-helyettes a századfordulótól igazgatója a Kaszinónak. Szinte természetes, hogy a barátságokat szinte görcsösen kereső, mindent jobbítani akaró Szemere Bertalan az 1840-es évek elején elnöke a Kaszinónak, ahonnan az ő kezdeményezésére olyan jelentős kulturális mozgalmak indultak el, mint a Borsodi Olvasókör, vagy a színház újjáépítése, amelyek legalább egy kis színt vittek az intézményeket nélkülöző város életébe. A Színház azontúl örök összeköttetésben maradt a Kaszinóval, amely a színházépület első emeletét foglalta el, ahol a 80-as évek elejétől gázvilágítás mellett lehetett olvasni a könyveken kívül angol, német, francia nyelvű folyóiratokat is. 1860 végén az 1848-as politikai alapokon szervezték újjá, az abszolutizmus alatt hivatalt vállaltakat holttá nyilvánítva. A Kaszinó, bár megválogatta tagjait - vizsgált időszakunkban - felekezeti különbséget nem tett tagjai között. 19 Szűcs 1981.158. 85
