Bujdosné Pap Györgyi (szerk.): Agria 49. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2016)

Horváth Tünde - Farkas-Pető Anna - Farkas István - Mihály Judith - Péterdi Bálint: Füzesabony-Öregdomb bronzkori teli-település kőanyaga

árok déli részén. Mindkettőt elcsomagolták - a csomagolási jegyzékben sze­repelnek, de beleltározva már nem találtuk őket. Ebben az évben került elő a kúpos fejű tűk öntőmintája. A régi ásatások értékelése Tompa Ferenc részben a központi részt, részben a déli és délnyugati szélét tárta fel az öregdombi településnek. A központban a rétegvastagság elérte a 240-270 cm-t, szélei felé azonban vastagsága fokozatosan csökkent. Tompa három réteget külö­nített el a három pusztulási réteg alapján, ez azonban a központi részen valójában több volt háromnál. Nem mindenhol ástak le a kutatóárkokban az őshumuszig. A telep legfelső része (a koszideri periódus) épebb és vastagabb volt, mint ahogy azt a későbbi 1976-os ásatás konstatálta. A feltárt telepjelenségeket csak a legalsó szinten lehet konkrét épületekhez kötni, a felső szinteken csak utalásszerűek az adatok. A legkorábbi szinten Tompa Ferenc kör alakú gazdasági építményt is talált (ól, raktár?). A XV-XVI. és XXV. kutatóárkokban nagyon sok megmunkált, félig kész, illetve már feldarabolt agancs került elő egy helyen (agancsfeldolgozó műhely?).11 A telepről meglepően magas az egyedi, különlegesnek tartható tárgyak száma is: aszkoszok, csörgők, egy hegedű alakú idol, és antropomorf csörgő.12 A Füzes- abony-Öregdombon feltárt település a füzesabonyi kultúra mindmáig legnagyobb mértékben feltárt-megkutatott régészeti lelőhelye. A Tompa által kiadott tanulmány szinte az egyetlen megjelent összefoglaló jellegű publikáció a lelőhelyről, kivéve az 1938-ban megnyílt új régészeti kiál­lítás vezetőjét,13 és az 1990-ben Szathmári Ildikó által készített, sajnos mind­máig kéziratban maradt doktori disszertációt,14 amelyben a szerző megpróbálja 11 Ld.pl. Le bel äge du bronze en Hongrie. 1994. Cat. 257. és 266. és Fig. 11. spirálokkal díszített agancs tubus és korong; Cat. 305., 306., 319., 320., 321. és Fig. 37. lószerszám részei. 12 KOVÁCS Tibor 1989-1990. Le bel äge du bronze en Hongrie. 1994. Cat. 428. Fig. 96; Cat. 429.; Cat. 433.; Cat. 430. Fig. 97.; Cat. 431. Fig. 98.; Cat. 432.; Cat. 450., 451.; SZATHMÁRI ILDIKÓ 2003. Abb. 2/9., 10., 12. 13 TOMPA Ferenc 1938 14 A kézirat kiadása több ízben napirendre került, eredetileg az Inventaria Praehistorica Hungáriáé sorozat részeként (Bronze Age Tell Settlement of the Great Hungarian Plain II. In print 1989.), majd esetleg önálló könyv formájában a Magyar Nemzeti Múzeum kiadványaként. Eredetileg e készü­lő könyv egyik fejezeteként készült megrendelésre a mi munkánk is, a könyv megjelenése azon­ban meghiúsult, ezért a könyvfejezetként szereplő munkánkat különálló tanulmány formájában jelen­tetjük meg. A doktori disszertációtól megkülönböztetve e „virtuális” könyvre SZATHMÁRI Ildikó in print-ként hivatkozunk. 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom