Veres Gábor szerk.: Agria 46. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2010)

Nagy Géza Balázs: Adatok az Egri Káptalan XIII. századi működéséhez

a főesperesek mint egy, a Káptalanon belüli testület tagjai jelennek meg. Mivel a főesperesség területileg elhatárolt joghatóságot jelent, e feladat viselői ebből a szempontból egyenrangúak, köztük legfeljebb a kinevezés sorrendje teremthet precedenciát, amint az az Egri Káptalan esetében is látható. Az újonnan főesperessé kinevezett kanonok neve ugyanis mindig a rangsor végén tűnik fel, majd személyére nézve gradualis promotio, azaz fokozatos előrelépés során minden hivatalviselés megszűntekor egy stallummal előrébb jut. Egy ilyen előrelépés esetében gyakori a főesperesi cím cseréje is, de nem szükségszerű. A főesperesi címek között tehát nem volt meghatározott sorrend, hanem azt minden hivatal megürülésekor valószínűleg a püspök maga döntötte el, hogy alkalmaz-e változtatást a címek kiosztásában, illetve ki lesz újonnan archidiaconussá. Emögött a fentebbiek alapján nyilván a címhez kapcsolt benefícium, azaz javadalom nagysága, tehát a főesperes díjazásának mértéke áll. Eszerint a patai, abaújvári, zempléni, hevesi főesperességek nagyobb jövedelmet jelentettek, a legidősebb főesperesek ugyanis általában e címeket viselték; a legkisebb jövedelem pedig alighanem a kemeji kerülethez tartozott. A javadalmak mértékére azonban olyan tényezők is hathattak, amelykről nincs pontos ismeretünk. Például a tatárjárás után a népességszámban, és így a gazdasági teljesítőképességben olyan változások történtek, hogy a korábbi rend helyreállása évtizedeket vett igénybe: ennek során akár jelentősen is módosulhatott az egyegy főesperesség javadalmából származó bevétel. Egyes főesperességek határait, és így bevételeit is megváltoztathatták, esetleg más javadalmak adományozásával is módosulhattak az arra érdemesnek talált kanonok bevételei. Tudjuk például, hogy a XIII. században a Kemeji Főesperesség területének déli részén kunok telepedtek meg, akik az esztergomi érsek joghatóságában álltak. Ezáltal az egri püspökség kezelésében e kerületnek csak az északi része maradt meg, nyilván jelentősen lecsökkent jövedelemmel, míg végül az 1330-as években a Hevesi Főesperességhez csatolták. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy egyes oklevelek esetében, például 1292-ben, a rangsor legvégén ingadozás tapasztalható Péter kemeji, Egyed ungi és Domonkos hevesi főesperes sorrendjében. A fentebbi névsorban azt a rendet mutatom be a kérdéses évnél, ami a kinevezések valós sorrendjét adja, amit az alábbiak nyomán állapítottam meg. Péter már akkor megkapta kinevezését a kemeji főesperességre (1285 és 1287 között), amikor Márton még a hevesi, Simon az ungi címet viselte. Miután Márk megszűnt patai főesperes lenni, tehát 1288/89-ben e címet Márton kapta meg, míg az így megürült hevesi főesperességet az addigi ungi főesperes, Simon nyerte el. Egyed tehát, aki ekkortól szerepel ungi főesperesként, csakis e változásokkal egyidejűleg, vagy azt követően kaphatta meg kinevezését. 19