Veres Gábor szerk.: Agria 46. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2010)
H. Szilasi Ágota: „…Magyar Országnak óltalmazójának…” Szent István korona-felajánlása és a magyar három királyok egri s környékbeli festményeken a XVII-XIX. században
Magyarországon is, István közel 4 évtizedes stabilitást hozó uralkodása után a nép csudákról kezdett suttogni, az udvarban legendák jártak szájról-szájra, tömegek zarándokoltak sírjához - kezdetben a Boldogasszony-napi törvénylátás okán, majd megszokásból fakadó tisztelettel. 3 4 így természetesnek vehető, hogy a latin nyelvű magyar történetírásban, gesztáinkban, krónikáinkban is már a kezdetektől egymásba mosódtak a „profán", tehát a nemzeti történelem, és a bibliai történeteken alapuló „szent" egyetemes történelem síkjai. E két létsík közötti átjárás lehetősége mindenekelőtt a szent királyok kanonizálásával és kultuszuk meggyökeresedésével teljesedett ki a fennmaradt legendákban. 3 5 Bennük az életút egyes eseményeinek kiemelését politikai cél motiválta. István az egyház jótevője, a magyar térítés apostola - mégpedig a Hartvik legenda koronaküldés motívuma 3 6 nyomán pápai jóváhagyással -, következésképpen e legitimációs gondolatmenet szerint utódainak is járnak mindezek a jogkörök. A valódi személyiség, az ezer évvel ezelőtt tevékenykedő hús-vér uralkodó alakja azonban minden gondos kutatás dacára sem igazán ismert. A templom padlójára boruló, alamizsnát osztó jámbor király, vagy vérrokonait sem kímélő ke3 4 HÓM AN Bálint (1938) reprint é.n. 310-311. 3 5 ÁCS Pál 2000.49. 3 6 „Atyja halála után a negyedik évben az isteni kegyelem intéséből ugyanezt az Asrik püspököt, kit más néven Anastasiusnak mondtak, a szent apostolok küszöbéhez küldte, hogy Szent Péternek, az apostolok fejedelmének örökösét megkérje: a Pannónia tájain kivirult zsenge kereszténységnek bő áldását elküldje, az esztergomi egyházat aláírásának tekintélyével főegyházzá szentelje, és a többi püspökségeket is áldásával erősítse. Érdemesítse őt is arra, hogy királyi diadémával izmosítsa, hogy e tisztességre támaszkodva, amit Isten kegyelméből elkezdett, még keményebben szilárdítsa. Éppen ez időben fogadta el Miesko, a lengyelek fejedelme övéivel a keresztény hitet, s a római szék elöljáróihoz követeket küldve kérte, hogy apostoli áldással támogassák, és királyi diadémával koszorúzzák. Kérésére a pápa rábólintott, s már egy jeles mívű koronát csináltatott, melyet néki áldásával s a királyi dicső ranggal elküldeni szándékozott. De mivel ismeri az Úr, kik az övéi - hiszen mikor az apostolok kettőt jelöltek ki az apostoli szolgálatra, Mátyást részesítette előnyben s vele töltötte be az apostolok számát -, elhatározta, hogy sokkal inkább választottját, Istvánt ékesíti szerencsésen e világi koronával, majd azután ugyancsak őt díszíti fel még szerencsésebben az örökkévalóval. Tehát a kijelölt napon, melyen a már elkészített koronát a lengyelek fejedelmének kellett volna küldeni, illetve a megelőző éjszakán, a pápának látomásában megjelent Isten küldöttje, és ezt mondta: „Tudd meg, hogy a holnapi napon, a nap első órájában hozzád ismeretlen nemzet követei jönnek, akik tőled fejedelmüknek az apostoli áldás ajándékával egyetemben királyi koronát követelnek. A koronát hát, melyet csináltattál, fejedelmüknek, miként kérik, eljuttatni ne habozzál. Mert tudd meg, hogy ez néki a dicső királyi ranggal együtt élete érdemeiért jár. " E látomás rendje szerint a következő nap megszabott órájában Asrik püspök a pápához ért, a rárótt feladatot bölcsen ellátva, a szent fejedelem viselt dolgait rendben előadva kérte az apostoli széktől az említett kitüntetéseket; kimutatta, hogy méltó ilyen tisztességre s méltóságra, mert Isten segítségével meghódított több nemzetet, s hatalma által sok hitetlent az Úrhoz térített. Ezek hallatára nagyon megörült a római főpap, mindent megadott jóságosan, ahogy kérték. Azonfelül 344
