Veres Gábor szerk.: Agria 46. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2010)
Gy. Gömöri Ilona: Az aratás szokásai, az aratóünnepek funkcióváltásai Dél-Hevesben
mely leggyakrabban tyúkhúsleves és csirkepörkölt volt nokedlivel vagy csigával. (A levesbe való csigatésztánál nagyobb, nem sarokra hajtott tésztaforma) A nagygazdáknál dolgozó részesaratóknál már többféle rítus élt. Az aratást befejezését követő napokban, lehetőleg hétvégén, előre megbeszélt időpontban a részesarató családjával együtt felkereste a gazda házát, és „beköszöntötték az aratást". Egyszerű, kör vagy körte formájú aratókoszorút vittek. A gazda az udvaron várta a családot, ott asztalhoz ültek, együtt megitták az áldomást, majd a gazda átadta a terményrészt. Előfordult, hogy a gazda udvarán a részesekkel együtt kis tüzet gyújtottak, katlanban főztek, bort ittak. A mulatságban megesett, hogy a gazdát kikötötték egy fához, ahol tréfás fogadalmakat kellett tennie a jövő évi aratásra vonatkozóan. (Heves) A módosabbak szinte kislagzit tartottak, ahol volt birkapörkölt és rétes, harmonikáztak és táncoltak. Hevesről ismert a következő szólás: „István gazda feltekint, sej nincsen borulás, hál'Istennek le van az aratás/". 2 2 Hevesvezekényen a középbirtokosok külön fogadtak aratóbandákat, de az ünneplés együtt történt. Mikor minden birtokos búzáját learatták, akkor közösen tartottak aratóünnepet, melyen az egész falu részt vett. Felvonulást szerveztek, melynek során minden gazda udvarát felkeresték családostól és beköszöntöttek. Mindnek külön vitt koszorút a saját aratóbandája. Az uradalmak aratóünnepeire vonatkozóan a XX. század első éveiből vannak adataink. Ebben az időben éles aratósztrájkok folytak Dél-Hevesben is. Ezért 1913-ban iróniával emlegették a régi aratóünnepeket: „Fölszallagozott legények búzavirággal díszített kalászkoszorút hoztak a földesúrnak, a földesúr pedig vendégül látta az egész falut, az öreg udvarház udvarán szólt a muzsika és röpködő kurtaszoknyás parasztlányok táncra perdültek a jókedvűen kurjongató parasztlegényekkel... Vájjon voltak-e ilyen idők egyáltalában? Ma aratóünnepek helyett egyre sűrűbben hangzik az aratósztrájkok harci lármája, nehéz hinni ezeknek a szelíd kedélyű íróknak, kik oly gyönyörűn tudták rajzolni a jó úr és jó szolga viszonyát. " 2 3 Ugyanakkor a vármegyei monográfia szerint „Hevesben az aratómulatságokat megyeszerte megtartják, kiváltképpen a déli részeken. " 2 4 „Hevesben különösen nagy áldomást tartanak aratás bevégzésekor. Ilyenkor történik a koszorúvitel. Egy kalászokból font s virágokkal felékesített, helységek szerint különféle alakú alkotmány ez, melyet az aratók és marokszedők ünnepélyesen adnak át a gazdának. " Az 1920-as évek végétől fotók és visszaemlékezések alapján alkothatunk képet az aratást végző uradalmi ünnepekről. A Coburg uradalomban az aratóün2 2 GRÚZ János 2009. 103. 2 3 Heves és Vidéke 1913. júl. 12, 284