Veres Gábor szerk.: Agria 46. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2010)
Borbély Zoltán: Az Egri Püspökség szőlő- és borgazdálkodása a XVIII. század második felében
de mód volt a mindennapos ügyek elintézésére, magvitatására is. 6 4 A borértékesítéssel kapcsolatos, világosan megfogalmazott koncepció a minél nagyobb haszonszerzés volt. Ennek jegyében az officiálisok törekedtek rá, hogy a felhalmozott bormennyiséget minél hamarabb pénzzé tegyék. Elsősorban a dézsmából származó borokkal kapcsolatban törekedtek arra, hogy a következő szüretig megszabaduljanak az óbortól. Ez magyarázza azt is, hogy a gyöngyöspüspöki pincéből a magas fuvarozási költségek mellett is elszállították a bort és a kápolnai kocsmákban árulták ki 2,3 vagy 4 krajcárért iccéjét. Az egri kulcsár mellett kezdetben működött még egy claviger tisztséget viselő officiális az uradalomban, a felnémeti kulcsár. Fő tevékenységi köre azonban inkább a hatásköre alá tartozó Felnémet, Felsőtárkány, Bakta, Fedémes és Szarvaskő igazgatására terjedt ki. 6 5 A szőlő- és bortermeléshez annyiban volt köze, hogy begyűjtötte az említett települések szőlődézsmáját, majd az abból készült bort a falvak kocsmáiban mérette ki. Sokban hasonlított ehhez a gyöngyöspüspöki kasznár borforgalmi tevékenysége is azzal a különbséggel, hogy nem csak a hatásköre alá tartozó Gyöngyöspüspöki és Gyöngyössolymos dézsmáit gyűjtötte be, hanem esetenként Gyöngyösoroszi, Tarján, Réde, Hasznos, Visonta és Pásztó egyházi tizedét is, így földesúri kezelésű szőlők nélkül is tekintélyes bormennyiséget tudtak itt felhalmozni. A harsányi kasznárság szintén a tized begyűjtésének központja volt Borsod vármegyében. A harsányi tisztviselő Barkóczy Ferenc püspöksége alatt kulcsári officiumot töltött be, ami egyértelműen kihangsúlyozza, hogy a legfőbb tevékenységi köre a bor kezelése volt. Az Eszterházy-korszakban a harsányi kerület felfutása figyelhető meg. Az uradalom igazgatási átszervezése során 1769/70-től a kerület központjaként, officiálisa pedig kasznári rangban működött, majd 1790-ben provizorátussá emelkedett. 6 6 Az itteni borbevételek háromnegyed része a harsányi ötödből, valamint a miskolci, emődi, görömbölyi aranyosi és sziráki tizedből folyt be. 6 7 Az 1780-as évektől megindult egy földesúri szőlőtermelő aliódium kiépítése is, amely közel félezer akó bort adott évente. Ez a térség ugyan nem a Hegyalja része, de jelentős mennyiségű aszúbort készítettek a harsányi pincében 6 8, valamint foglalkoztak ürmösbor (uvarum passarum absinthyum vagy ordinarium absinthyum) készítésével is. Ezt a mára már feledésbe merült italfélséget Szathmáry László múlt századi kémikus (emellett pedig a magyar alkímia és kémia történetének jeles 6 4 BÁN Péter 1999. 273-279. 6 5 1780-tól kasznári (frumentarius ) rangot nyert. BÁN Péter 1999. 313. 6 6 BÁN Péter 1999. 271. 6 7 XII-3/e 224. d. 6 8 1791-ben 2 átallag 2 akó aszú; 1792-ben: 4 átallag 5 akó aszú 170