Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)

Lisztóczky László: A tavaszi hadjárat krónikása: Zalár József pályaképe

(.Damjanich búcsúja, Alvó honvédek, Bogrács körül, Újonc honvéd, Szolnoknál, Az isaszegi erdő tisztása, A zászlótartó, Tábori ebéd, Búcsú Damjanichtól). Tisztikarából megemlíti Aschermann Ferenc, Földváry Károly és Kiss Pál nevét. A Honvédek a réten át Knezic Károly emlékét idézi. O az a „vezér", aki 1849 tavaszán menetelés közben „a poros országútról" a „zöldellő rét pázsitjára" kanyarodott, hogy csákóját virággal ékesítse. Katonái ezt éljenzéssel fogadták, s követték példáját. Vezérük akkor is megkövetelte tőlük a rendet és fegyelmet, megparancsolta, hogy csak egy szál virágot tűzzenek csákójukra, s a gyalogúton egyesével, zárt alakzatban vonuljanak vissza az országútra. Bokrétásan indultak a csatába. „Előre!" című versében még egyszer megénekli Csikány Ferenc önfeláldozását, aki a sír mélyén új honvédek dobverését hallja, s nekik is megismétli régi, egyetlen szóba foglalt üzenetét. A korszak nagyjai közül egy-egy versben fölbukkan még Bajza, Vasvári Pál, Degré (Alajos), Csányi (László), Teleki (László), Batthyány és Petőfi alakja. 1848^4-9 mítoszát a gyermekek (Újonc honvéd, A gyerek tüzér, Tán épp most éltetik...) és a nők (Honvéd Panna, Női szív) hősies helytállásának a példáival is gazdagítja. A kötet egyik legszebb darabja, a Csehországban búsulnak a huszárok azoknak a külföldre parancsolt magyar katonáknak állít emléket, akik a szabadságharc hírére hazaszöktek az idegen zsoldból, s itthon álltak csatasorba. A költemény a magyar népdalok szófűzését, ritmusát idézi. Olvasóját mindenekelőtt bravúros verszenéje bűvöli meg: Csehországban búsulnak a huszárok, Nem tudják, hogy mi sors érte hazájok; Ki ál lanak a kaszárnya udvarba, Onnan néznek fel a magya r csillagra. Nézik, nézik... egyszerre csak mit látnak, Mintha véres fénye vón a sugárnak... Könnybe lábadt szemmel nézik sokáig... Fogadják, hogy meg nem állnak hazáig. Két költeménnyel adózik a kiegyezés után egyre szenvedélyesebben föllángoló Kossuth-kultusznak. A Kossuth ünneplését a kápolnai honvédemlék leleplezésekor írta. A Kossuth Egerben a nagy államférfi 1849. március 30. és április 2. között lezajlott egri látogatásának egyik epizódját, az egri nők fáklyás menetét örökíti meg, melyre az elutazás előtti napon, április 1 -jén került sor. A hagyomány szerint akkor hangzott el Kossuth szájából a vers utolsó strófájában idézett, híres mondat. A jeles vendég az érseki palotában szállt meg, s nem ablakot, hanem ajtót nyitott az őt ünneplők köszöntésére: 388