Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)

Szalainé Király Júlia: Gárdonyi Géza a Nyugatban

viszonya, de csak ezeknek az emberi lélekben okozott viharaival foglalkozott. Az ellentmondásokat nem kívánta ábrázolni, hiszen nem ezért fogott tollat. Nem akart „forradalmat", nem akart foglalkozni a nagy ellentmondásokkal. O a személyes, individuális szinten ábrázolta az adott kort. Az érdekelte, hogy a nagy történelmi viharok mit okoznak egy ember életében, lelkében. Az individuális szinten nem kívánt átlépni. Nem óhajtott irányt mutatni, tanulságokat levonni, magvas mondanivalókat megfogalmazni vagy akár csak sugallni. A lélektani elemzés szándéka vezérelte. Egyet értek Schöpflin azon véleményével, mely szerint „Filozofáló kedv volt benne, szeretett az élet-halál kérdésén, a metafizika problémáin töprengeni. Szemlélő és szemlélődő szellem volt, amely ha néha gondolkodóba esett is, hamar visszatért mindig az eleven valósághoz, a természethez és az emberhez. Minden pesszimisztikus eszmélkedése mellett szerette az embereket és az életet, mint napfényes tájkép horizontján néhány sötét felhőfoszlány, olyanok voltak az ő pesszimista gondolatai. Ismerte és megértette a szenvedést, az élet tragédiáit megragadó emberi együttérzéssel tudta formába kötni, de végső eredményben derült lélek volt. Igaz, hogy derültsége nem volt teljesen naiv, leküzdött szenvedésen át jutott el hozzá, de mégis lényegéhez tartozott. Ami meghasonlást az élet szakított benne, azt kiegyenlítette, felállított magának néhány egyszerű, érvényes tételt az élet értelméről, értékéről, az emberi sorsról és ezekre szilárdan rájuk támaszkodott az élete. " Schöpflin ezután Gárdonyi és a morál kapcsolatáról ír - véleményem szerint meglehetősen leegyszerűsítve. „A morál bonyolult kérdései kevéssé foglalkoztatták, a moralista ítélő szelleme nem volt meg benne. Alakjai vagy történetei soha sincsenek morális élre beállítva. A szenvedély nála elemi - tehát morálon innen vagy túl való - jelenség, vihar, amely életeket elsodor vagy lecsillapul, mielőtt még nagy bajt csinálna. O nem keresi pusztításaiért a felelősséget. A szerelem is, mint elemi erő, az emberi akarattól független vihara az érzékeknek jelentkezik nála, csaknem mindig, mint a fiatal ösztönök természetes játéka, amely vagy boldogságba vagy pusztulásba ragad, de a bűnbeesés motívuma alig játszik benne szerepet. " Gárdonyi filozófiájának fő eleme a szeretet. Sokfelé kitekintett, kortársaihoz hasonlóan több úton is elindult, olykor egyszerre is, de mindig visszatért vallásosságához, ahhoz az eszméhez, hogy mindent a szereteten keresztül vizsgáljon. Ez volt számára az egyetlen biztos pont kiinduláshoz és megérkezéshez is. Nem boldogult kora bonyolult társadalmi felépítésével, elvárásaival, normáival, s noha mindig tartozni szeretett volna valahová, mégis mindig kirekedt, nem tudva megbirkózni, sokszor megalkudni a kort annyira jellemző relativizmussal. Gárdonyinak abszolútumok kellettek, amikhez alkalmazkodni lehet, aminek a szemszögéből minden meg lehet vizsgálni és értékítéleteket lehet alkotni. Mindig tudta, előbb-utóbb rájött, hogy mit kellene tennie, de a legtöbbször a menekülést vállalta. Neki több időre volt szüksége ahhoz, hogy látásai művekben realizálódjon. 405